Szekszárdi Vasárnap, 2017 (27. évfolyam, 1-45. szám)

2017-01-22 / 2. szám

2017. január 22. SZEKSZÁRDI KASAI 5 Szabó Róbert Csaba az idei Mészöly Miklós-díjas Egy erdélyi író. Szabó Róbert Csaba vehette át idén az iro­dalmi körökben rangos elis­merésnek számító Mészöly Miklós-díjat a szekszárdi szü­letésű író, költő előtt tisztel­gő emléknapon, január 19- én. Az emlékplakettet idén professzor dr. Thomka Beáta érdemelte ki. Mészöly Miklós szekszárdi szü­letésű, Kossuth-díjas író, költő több szempontból is mély nyo­mot hagyott a város, és az ország irodalmi életében. „...Mészöly országegyesítő egyéniség volt, aki nagyon jól tudta, hogy az ország a Kárpátokig ér...” - mondja róla Szörényi László irodalomtörté­nész, a Mészöly Miklós Egye­sület elnöke. Az alkotó emléke nem csupán műveiben él tovább, hagyatéka pedig nem pusztán dísze szülővárosának. Mészöly jelen van ma is, hiszen alkotókat ihlet meg, írókat sarkall alkotásra és nem mellesleg: az ország iro­dalmi életében jelentős szerepet tölt be az emlékére rendezett nap. Miután számtalan egyéb rendez­vény is kötődik a személyéhez, így elmondható, hogy csakúgy, mint életében, most is az irodal­mi élet mozgatórugója. Immáron 13 éve rendezi meg Szekszárd város önkormányzata a Mészöly egyesülettel és a szek­szárdi kulturális intézményekkel együttműködve a Mészöly Mik­lós Emléknapot, a költő szüle­tésnapján, január 19-én. A prog­ramsorozat hagyományosan a fiataloknak szóló szavalóver­sennyel indult, amelynek a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi kara adott otthon, január 18-án. A szerdai vetélkedőn Mészöly művek hangzottak el, s a leg­jobbak - Oláh Péter, Csizmazia Dóra és Sili Gergő - a csütörtöki emléknapon is színpadra álltak a Művészetek Házában. Délelőtt hagyományosan az irodalomtudományé: idén Pro­fesszor Dr. Thomka Beáta, majd Marjánovics Diána és Simon Attila Mészöly ihlette előadását hallgathatta meg az irodalom­­kedvelő közönség. Ezt követően a 2012. évi Mészöly-díjas Szká­­rosi Endréről készült portréfil­met láthatták az érdeklődők, majd a díjátadások következtek. A Szekszárd város önkormány­zata által alapított Mészöly Miklós Emlékplakettet idén Professzor Dr. Thomka Beátának vehette át dr. Haag Éva alpolgármestertől. A szerbiai magyar irodalom­­történész, az MTA doktora „ki­magasló szinten szolgálja a Mé­­szöly-életmű megismertetését.” A díjazott 1995-ben monográfiát publikált Mészöly Miklósról, a Jelenkor Kiadó Mészöly-élet­­műsorozatának szerkesztője és a Digitális Irodalmi Akadémia Mészöly-szakértője is. Ezt követően átadták a Mészöly Miklós díjat is, amelyet idén Sza­bó Róbert Csaba (vezető képün­kön) érdemelt ki, akinek pályáját meghatározta Mészöly munkás­sága. Életútja kiválóan mutatja, hogy „a magyar irodalom újabb megújulási energiáktól terhes” - mondta a díjazottról Szörényi László irodalomtörténész. Az 1981-ben Szilágybagoson szüle­tett, jelenleg Marosvásárhelyen élő alkotó 2005-től a Látó című folyóirat szerkesztője. Regényei, novellái 2006 óta jelennek meg, emellett több rádiójátékot, for­gatókönyvet, drámát is írt. El­nyerte a Gion Nándor és Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíjat, az „Alakváltók” történetével pedig 2014-ben megnyerte a 3. Magyar Forgatókönyv Börze fődíját. Ez a történet keltette fel a Mészöly egyesület figyelmét is. A díjátadón közreműköd­tek a város művészeti életének kiemelt szereplői, ám egyikük sajnos fizikai valójában már nem lehetett jelen: Lányi Péter zongoraművész néhány napja már egy égi hangszeren játszik tovább. Rá emlékezve Lozsányi 96. Országos Vers- és Próza­mondó Verseny Mészöly Miklós emlékére Eredmények: 1. Oláh Péter (14 éves), 2. Csizmazia Dóra (14 éves, mindkettő a Garay János Gimnázium tanulója), 3. Sili Gergő (13 éves, Garay János Általános Iskola). Utóbbi kettő a Csizmazia Alapítvány tagja. Kü­löndíjasok: Mezősi Hanna (9 éves, Gerjen), Rudolf Eszter (7 éves, Szekszárd), Ferger Viktó­ria Hanna (11 éves, Szekszárd). Tamás orgonaművész előadását hallgathatták a résztevők. A Mészöly Miklós Emlék­nap kora délután koszorúzással folytatódott az író szülőházánál, majd az Irodalom Háza Mészöly Miklós Emlékházban a Mészöly egyesület vezetőségének tagjai beszélgettek a a díjazottakkal. M. Wessely Judit

Next

/
Thumbnails
Contents