Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-02-14 / 6. szám
^ SZEKSZÁRDI YASARMAP 2016. február 14. A hitvesi közösség Istentől eredő alkotás Heidl György, a pécsi püspökség tudományos és kulturális igazgatója jórészt pogány, római példákon át próbálta erősíteni a jelenlévő házastársakban a hitet: miért is értékes a házasság, mitől más jellegű a szeretet egy házaspár életében. A Házasság Hete programsorozat első előadásán - amelynek a Babits kulturális központ adott otthont február 9-én - Heidl György rávilágított: teológiai felfogás alapján a házasság valamiféle szerelmi háromszög, szövetség férj és feleség, valamint a Jóisten között. Ezt az ókori népek szerződésnek tekintették. Az örök kapcsolati meghatározásra példaként szolgál egy 4. századi sírfelirat szövege, amelyben egy római házaspár - a konzul Praetextatus és neje, Paulina - szoros kötelékéről esik szó. Ebben a férj társát „varázslatos feleségként, szerény lánygyermekként, illetve bizalmas barátként” aposztrofálja. Az előadó hangsúlyozta: egy mélyen a szeretet által vezérelt, személyes kapcsolatban, mint amilyen a házasság, az ember formálódik, a Te-Én viszony felértékelődik. Ha azonban a szeretet sérül, komoly sebek keletkeznek... „Tiéd lettem, tiéd vagyok és a halálod után is a tiéd leszek” - idézte fel az említett sírfeliratot Heidl György, kifejtve: a hitvesi, szerelemből kiinduló szeretet másképpen működik, mint a szülői. A hitvesi szerelem szerinte arról szól, hogy teljesen odaadom magam a másik számára, amelyben „nincs külön bankszámla”. Ám, ha ez mégis megtörténik, nyilvánvalóan nem érett meg a döntés a teljes egészében ígért odaadásra. „Legfontosabb döntéseink szabadságunk próbatételei. Ez azt példázza, hogy szabadon lemondok minden más kapcsolatról: csupán egy személy mellett tartok ki” - véli. „Ez emeli a szeretetet, amely Istenhez kapcsol.” Terturianus 2. századi keresztény teológus elmélkedése szerint a házasok a halálon túl is összetartoznak, hiszen ha egy ember üdvözül, abban benne van minden jó, amit az életben kapott - tehát a házastársa is. Hangsúlyozta: van valami a hitvesi szerelemben, ami szent, és ami az emberin túlmutat. Hogy a hitvesi közösség Istentől eredő alkotás, testük pedig Isteni képmás, az Ádám-Éva teremtéstörténetből is levezethető. Isten ugyanis Ádám oldalbordájaként teremtette meg Évát, mindkettőt saját képmására, kettejük közösségévé. János evangéliumában a keresztre feszített Krisztus oldalbordája dárdával átdöfve jelenik meg: ez utóbbi az egyház születésére utal, Jézus Krisztus tehát egy új Ádám, míg egyháza egy új Éva - mutatott rá Heidl György, nyomatékosítva: a testi lét nem járulékos, hanem lényegileg tartozik az emberhez. A nemiségben megélt szeretet legteljesebb formája ugyanakkor a hitvesi szeretet, amely az isteni, tehát az alkotó természetet, az élet létrehozását mintázza. A Házasság Hete szekszárdi programjai sorában február 11-én Mészáros Norbert, az OTP Bank szekszárdi fiókjának osztályvezetője tartott tájékoztatót a Családok Otthonteremtési Kedvezményéről (CSŐK) a Tolna megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házban, míg vasárnap, február 14-én délután a Házas7próba vetélkedő döntőjét rendezik a Piac téri PLACC közösségi teremben. Gy. L. Évente egy Szekszárdnyival vagyunk kevesebben Közel két évtizede Angliából indult útjára a Házasság Hete kezdeményezés. A párkapcsolatok erősítéséről szóló program évente a házasság, a család fontosságára fókuszál. Apró szívességek egymásnak. Az „Erős család, erős nemzet” mottóval indult programsorozat - amelyhez Szekszárd hat éve csatlakozott - február 7. és 14. között zajlott a megyeszékhelyen a Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája és a Tolna megyei Család, Esélyteremtési- és Önkéntes Ház szervezésében. A Házasság Hete Bálint (Valentin) napján, egy játékos vetélkedővel zárult, amelyben a „Hétpróbás Házaspár” címért szálltak harcba a szerelmesek - mondta el lapunk kérdésére a programot nyitó sajtótájékoztatón Szanyóné Lóki Gabriella szervező, családpasztorális munkatárs, és hangsúlyozta: céljuk, hogy a próbatételek által a párok közelebb kerüljenek egymáshoz. Miről szól a szeretet „szerviz könyve"? Bacsmai László esperes-plébános szerint a házasság egy jó szerviz, amelyben időnként tankolni is kell. Ehhez a heti, havi találkozások adják egymás „üzemanyagát”, amely maga a szeretet. „A leglényegesebb, hogy megértsük saját és társunk szeretetnyelvét. A házasság kizárólag férfiról és nőről szól, jelszava pedig a szeretet, a szenvedély és a döntés lehet. A szerelem előjele ugyanakkor a szenvedély és a szeretet” - véli az esperes-plébános, aki szerint az új családpolitikai intézkedések anyagi juttatásaival sem helyeződik az anyagiasság légkörébe a gyermekvállalás, azt „el kell fogadni, ha felkínálják.” Felhívta a figyelmet arra is: évente egy Szekszárdnyival vagyunk kevesebben, s ezen a tendencián sürgősen fordítani kell. Örömteli ugyanakkor egy tavalyelőtti adat, ami már 4500- zal több gyermek világrajöveteléről tudósít. Bacsmai László az utóbbi évek egyházi esküvőinek tendenciájáról szólva elmondta: tavaly Szekszárdon 35-en kötöttek házasságot Isten előtt, s ez a korábbi adatokhoz képest emelkedő számot mutat. Parrag Ferencné, a városháza anyakönyvvezetője a házasságkötésekről elmondta: tavaly összesen 182 esküvőt bonyolítottak le - zömmel a nyári időszakban. Pozitív változás, hogy amíg 2015 januárjában hat, addig az idei év első hónapjában tíz polgári házasságkötés történt a városban. Gy. L. A program története Az eltelt évtizedek során négy kontinens huszonegy országa vett részt a jeles eseménysorozat megünneplésében. Magyarországon 2008-ban rendezték meg először a Házasság Hetét, amely a keresztény egyházak, valamint több civil szervezet összefogásában teljesedik ki. A szervezőbizottság égisze alatt megvalósult központi rendezvények fővédnökségére 2013- ban Áder János köztársasági elnök feleségét, Hercegh Anitát kérték fel.