Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-10-16 / 37. szám
SZEKSZÁRDI YASAR1AP 2016. október 16. Nem tudták ellopni a show-t Szemüveg a város ajándéka A dobogó második és harmadik helyén zárták az autós gyorsasági országos bajnokság nagytúra kategóriájában a szekszárdi pilóták. Az F&F Motorsport színeiben versenyző 18 éves Fekete Dóminik és nagybátyja, Fekete Zoltán 15, illetve 17 pontos hátránnyal érkezett az elmúlt hétvégén, a Flungaroringen megtartott szezonzáróra. Az egyaránt Alpina B6 GT3-as versenyautót hajtó szekszárdi sportolóknak matematikai esélyük volt ugyan deficit ledolgozására - a júliusi 24 órás verseny-kaland miatt kihagyott Pannónia ringi futamok pontjai hiányoztak a végelszámolásnál -, ám ehhez rajtuk kívül a csillagok szerencsés együttállása is kellett volna... Bár mindent megtettek, végül nem tudták ellopni a show-t. Dominik a hétvége mindhárom futamán második lett Lekeny György (Renault RS 01) mögött, Zoltán pedig két harmadik helyet követően fékhiba miatt nem fel sem állhatott az utolsó verseny rajtjára. Pedig ha ott van, biztosan elcsen legalább egy pontot a rivális Bódis Kálmántól, aki végül éppen enynyivel nyerte meg a bajnokságot Dominik előtt... Ennek ellenére a szezon kiválóan szolgálta a két fiatal szekszárdi pilóta felkészülését egy nemzetközi versenysorozatra. A sportolók menedzsere, Fekete Krisztián lapunk kérdésére elmondta: egy-egy spanyol és belga csapattól van ajánlatuk, akik az FIA GT Európa-bajnokságban indítanak autókat. SZV Kiemelkedően jó évet zárt a Szekszárdi Kajak-Kenu SE fiatal tehetsége, Nagy Viktória, aki két Eb-aranyat követően a közelmúltban világbajnoksági címet szerzett klubtársával, Korsós Zsófiával. A sikeres párost és edzőiket a Fritz Borházban tartott ünnepség keretében köszöntötte Ács Rezső polgármester. A városvezető elmondta: nem először találkoznak így egyegy kiemelkedő eredményt követően. „Gondban is voltunk, mi lenne az az ajándék, amivel elismerhetjük ezt a kiváló teljesítményt” - szólt a polgármester, aki gratulált az edzőknek is. „Büszkék vagyunk rá, hogy ebben a kis városban ilyen tehetséges fiatalok élnek, dolgoznak. Legyen szó akár a sport, a kultúra, vagy a tudomány területéről” - hangsúlyozta Ács Rezső, majd hozzátette: a tavaly alapított „Szekszárd büszkesége” díjat tovább fejlesztve tervezik külön is elismerni a világ- és Európa-bajnokságokon a tolnai megyeszékhelynek dicsőséget szerző fiatalokat. A vezetőedző, Jámbor Attila köszönetét mondott a városnak és támogatóiknak, s jelezte: amennyiben terveik valóra válnak, az ország egyik legjobb infrastruktúrájával rendelkező klubja lehet a szekszárdi. Az ajándékozást követően kiderült: a lányok kiemelkedő teljesítményét ezúttal egy-egy márkás napszemüveggel „honorálta” a város. SZV Üzemel a sípálya. Több tucatnyian keresték fel az október 8-i nyílt napon a Sí-Elek Sítanoda műanyag borítású pályáját a Baka iskola mellett. Az idén immár 50 méteres lejtőn kezdő és haladó sí-tanfolyamok mellett vasárnaponként hófánkozásra is várják az érdeklődőket. Infó: +36-30/2980-780. L1 ,ens OPTIKA Szekszárd, Széchenyi u. 21. II. emelt Tel.: 74/311-262, 30/824-0635 Paks, Dózsa Gy. u. 35. Tel: 75/511-246, 30/842-3330 Tolna, Deák F. u. 3. Tel.: 74/311-553, 30/824-0637 www.lensoptika.hu OKTÓBER A LÁTÁS HÓNAPJA a LENS OPTIKA üzleteiben! Jelentkezzen INGYENES látásvizsgálatra!