Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-10-09 / 36. szám
12 2016. október 9. , SZEKSZÁRDI WASARNAP A Gyakorlóban marad a vándorserleg A PTE-IGYK Gyakorló iskola 3.a osztálya vehette át szerdán azt a vándorserleget, amelyet az Autómentes napon rendezett kerékpáros demonstráció legaktívabb osztályának ajánlottak fel a szervezők. Szekszárd város önkormányzata, a Zöldtárs Alapítvány és a Szekszárdi Klímakor szeptember 22-én immár kilencedik alkalommal szervezett autómentes napi kerékpártúrát, ahol a „Legtekerősebb Osztály” címet Aczél Ildikó osztályfőnök diákjai érdemelték ki. A 3.a osztályosok szerda reggel, iskolájuk aulájában Ács Rezső polgármestertől vehették a vándorserleget. Antus Györgyné, az intézmény igazgatója hangsúlyozta: amikor az iskola 4/A osztálya tavaly elsőként elnyerte a vándorserleget, ő már akkor megmondta, hogy a kupa a következő évben is itt marad majd az iskolában. Ács Rezső köszöntőjében kiemelte: üzenet értéke van annak, hogy az osztály 25 tanulóját 14 szülő is elkísérte a kerékpártúrára. A város első embere jelezte: jövőre tovább bővül a szekszárdi bicikliút-hálózat, így nem csak a most példát mutató 3/A osztályosok, de kortársaik és azok szülei is bátran pattanhatnak majd kerékpárra, legyen szó akár iskolába, akár munkába járásról.-fl-SPORTHÍREK Kézilabda. Ellentétes félidőket követően a Szekszárdi FGKC magabiztos, 33-25-ös győzelmet aratott a Szentendre ellen a NBI/B-s bajnokság Nyugati-csoportjának 4. fordulójában. Tabajdi Ferenc csapatából Weigel és Gindeli is 9 gólt szerzett. Kosárlabda. Végletekig kiélezett mérkőzésen, hosszabbítást követően szenvedett vereséget (72-70) az Atomerőmű KSC Szekszárd a PEAC-Pécs otthonában az elmúlt szombaton. A KSC-ből - amely péntek este (lapzártánk után) a Sopront fogadta - Erkics 16, Barber 15, míg Theodoreán 10 pontig jutott. Szekszárd használtautó! O autocontext.hu ^ ~ 7100 Szekszárd, Rákóczi u.136. • Tel.: +36-74/674-900 |^ 9 Mobil:+36-70/530-8080 # 63 @ autOcontext Designé Nyitva tartás: hétfő - péntek: 09:00 - 18:00, szombat: 09:00 - 12:00 óráig. (01762) AGYKONTROLL tanfolyam SZEKSZÁRD PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ILLYÉS GYULA KAR (PEDAGÓGUSOKNAK ÉS EÜ. (ivaKutzi u. í.; November 5,6,12,13. Információ: 74/528-300 október 18-án, kedden, 17 órakor (01760) Efe i»a ■Hl Szekuórdi Diákétkeztetés Szekszárdi Diákétkeztetési Kft. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 23. Telefon: 74/314-580, web: www.diaketkeztetes.net Pécsi Tudományegyetem KPV Kari étlap október 10-től október 15-ig. 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. (bejárat a Mátyás K. utca felől) MENÜ október 10. október 11. október 12. október 13. október 14. október 15. Karalábéleves Paradicsomleves Szárnyas raguleves Fokhagymakrémleves Lebbencsleves Májgombócleves 950 Ft Pásztortarhonya, savanyúság Kelkáposztafőzelék, sertéssült Rizsfelfújt, gyümölcs öntet Rakott burgonya, cékla Rántott halfiié, franciasaláta Spagetti carbonara Sárgaborsó gulyás Paradicsomleves Fahéjas almaleves Fokhagymakrémleves Lebbencsleves Májgombócleves „B" 950 Ft Sajtos- tejfölös tészta Mediterrán csirkemell, párolt rizs Vasi pecsenye, petrezselymes burgonya, savanyúság Csirkepörkölt, galuska, almapaprika Fűszeres csirkeszárny, zöldséges rizs Paradicsomos káposzta, roston sült sertéskaraj Napi ajánlat 890 Ft Trappista sajt rántva, currys rizs, tartármártás Trappista sajt rántva, currys rizs, tartármártás Trappista sajt rántva, currys rizs, tartármártás Trappista sajt rántva, currys rizs, tartármártás Trappista sajt rántva, currys rizs, tartármártás Trappista sajt rántva, currys rizs, tartármártás Törzsvásárlói kártyával 10% kedvezmény. Jó étvágyat kívánunk! Az étlapváltoztatás jogát fenntartjuk! I0U5BI 50% j KEDVEZMÉNY NETEZZ FÉLÁRON VÁLASZD BÁRMELY INTERNETES CSOMAGUNKAT SZÓLÓBAN VAGY KOMBIBAN! Az akció 2016. augusztus 22-től visszavonásig, de legfeljebb 2016. október 31-ig, érvényes a TARR Kft. lakossági előfizetői körében. Az ajánlat nem teljes körű, részletek a TARR Kft. ÁSZF akciós mellékletében, vagy a www.tarr.hu/aktualis_akciok oldalon. (01751) RE