Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-08-21 / 29. szám
2016. augusztus 21. , SZEKSZÁRDI VASARMAP Otthon kell a családnak - kelendő a használt ingatlan Számottevő emelkedést mutat a megyeszékhelyen a lakásvásárlások száma, szinkronban a 2016-os esztendő országos tendenciájával. Ez éppúgy jellemző a természetes érdeklődés tekintetében, mint a regisztrált ingatlankeresők arányát illetően. OA keresleti oldalon évtizedek óta tartó pangásból történt elmozduláshoz nyilvánvalóan a kormány által tavaly nyáron bevezetett Családi Otthonteremtési Kedvezmény - közismert nevén a CSŐK - is hozzájárulhatott, csak úgy, mind a kedvező banki hitelezési környezet. Kis város, nagy piac? Arról, hogy miként alakult a tolnai megyeszékhelyen 2016 első felében a lakáspiac, az Otthon Centrum szekszárdi irodájának vezetőjét kérdeztük elsőként, aki megerősítette korábbi sejtésünket: a2015-ös év elejéhez képest idén év elején egyértelműen növekedés éreztette hatását a lakásvásárlások számát illetően. Az ingatlanos cég 2016 első felében egyenlő arányban értékesített lakást és családi házat. Az irodavezető a pozitív elmozdulást a CSŐK mellett az alacsony banki kamatokkal, illetve a kedvező banki termékekkel is magyarázta, melyekkel a pénzintézetek versenyeznek az ügyfelek kegyeiért. A fellendülésben az alacsony betéti kamat sem utolsó szempont, éppen ezért folyamatosan érezhető a piacon a befektetői jelenlét is. Ők kifejezetten bérleti céllal vásárolnak lakásokat. Az albérletek iránt pedig számottevő a kereslet, így lakásaikat viszonylag magas áron, gyorsan kiadhatják. Arra a kérdésünkre, mi a helyzet a fiatal generáció lakásvásárlásával, a szakember úgy reagált: amenynyiben fiatal keresőről van szó, elsősorban a belvárosi ingatlanokat célozzák meg - ott is zömmel az egy-két szobás lakásokat. Szekszárdon nem meglepően a belváros számít igen frekventált területnek - már ami a lakásvásárlásokat illeti. Ha panelt keres a vásárló, akkor a Kölcsey, ha pedig téglaépületet és egyedi fűtésű lakóteret kíván, akkor a Wosinsky lakótelep a sláger. Az újszerű állapotú ingatlanok közül a Csaba ház, az Európa ház, a Tinódi utcai, valamint a Csalogány utcai tömbök iránt mutatkozik jelentősebb kereslet. Az irodavezető adatai szerint új épülő lakás jelenleg csupán egy-két eladó van a városban. Igény viszont lenne, ám az ingatlancégeknek nincs lehetősége elég lakást ajánlania, bár - tette hozzá - „a jövő reményt keltő, hiszen nekik több ingatlanfejlesztő építkezési tervéről is tudomásuk van...” 50-80 négyzetméterig keresnek Az F-l. Group Kft. részéről Sárközi László ingatlanértékesítő reagált kérdéseinkre, aki úgy tapasztalta, 2015 év elejéhez képest nagyjából 30%-kal emelkedtek az ingatlanárak a városban. Véleménye szerint a CSŐK nagymértékben befolyásolta az árak megugrását. Egyes ingatlanirodák szerint ugyan kevesebb a fiatal lakásvásárló, ezzel ellentétben ő úgy értékelt: azért ennek a generációnak is „van vásárlási szándéka”. A keresett ingatlanok többsége 50 és 80 négyzetméter közötti. Ezeknek a lakásoknak az árfekvése helytől, fűtéstől, emelettől, állapottól függően 6,5 és 12 millió forint között mozognak. A tényt, ami a belvárosi ingatlanok keresettségét illeti, ő is megerősítette. Mint mondta, tapasztalatuk szerint az érdeklődők új építésű ingatlanokat is vásárolnának, ha épülnének ilyenek. Ennek hiányában viszont a használt lakásokból választanak. A szekszárdi ingatlanpiacon jelenleg 70-80%-ban lakásokat értékesítenek, zömmel anyagi megfontolásból - magyarázta lapunknak Sárközi László. Gy. L. Töretlen népszerűséggel bír az otthonteremtési program A kedvezmény iránt az idei első félében 61 ezer érdeklődő kopogtatott a bankoknál, ugyanakkor 12 ezer kérelmet nyújtottak be, csaknem 32 milliárd forint értékben - értesültünk az Ml Híradó részéről. Július végén Novák Katalin család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkár a közszolgálati televízióban úgy nyilatkozott: az érdeklődés mutatja, hogy a CSOK-kal elérhető egy-két, illetve tízmillió forintos támogatás a lakásvásárlók, építkezők számára óriási segítséget jelent, növelve a családok mozgásterét, lehetőséget nyújtva azoknak is, akik egyáltalán nem tudnának továbblépni az otthonteremtésben. A CSŐK indulása óta eltelt egy esztendő alatt több, mint 22 ezer család 43 milliárd forint értékben igényelt ilyen jellegű támogatást. Figyelemre méltó az is, hogy a támogatott körön belül egyre növekszik a nagycsaládosok, valamint a nagycsaládot tervezők aránya, míg minden harmadik igénylő tekintetében előre vállalt gyermekekről van szó - ismertette az államtitkár az adatokat. Úgy tudni, a kabinet 2017-re 211 milliárd forinttal támogatja az újabb otthonteremtési programokat. Az előirányzat felülről nyitott, így ahányan jogosultan igénylik a támogatást, azok számíthatnak annak kézhezvételéhez. Az otthonteremtést az újépítésű ingatlanokat érintő áfacsökkentés, az építkezési előírások egyszerűsítése, továbbá az áfaviszszaigénylés lehetősége is nagyban segíti.