Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-06-05 / 22. szám
2016. június 5. „ SZEKSZÁRDI MMBMP Jó hangulat, remek programok a gyermekek napján Több száz gyermek vette birtokba a gyermeknapon a Szent István teret és környékét, ahol a Babits Mihály Kulturális Központ interaktív produkciókkal várta a város aprónépét. Délelőtt a Grimask Bábszínház „Ipi-apacs” című előadását láthatták a gyerekek, majd helyi csoportok léptek a színpadra. Ott volt a Mozgásművészeti Stúdió, a Leung Ting Wing Tsun Kung Fu csoportja, az Iberican Táncegyesület és a Tücsök Zenés Színpad is fellépett. A Sióagárdi „Fecske” Bábcsoport előadása utána a gyerekek kipróbálhatták a bábkészítést is a parkban. Volt néptáncbemutató és népi gyermekjátékok a Bartina Néptánc Egyesület és a Bartina Zenekar közreműködésével. A Fabula Zenekar koncertje után Szöcske akrobatikus R’ríR bemutatóval zárult a nap. A koncertek és bemutatók mellett egész nap interaktív játszóház, különböző ügyességi és logikai feladatok, valamint Torna és csapata történelmi játékai várták a gyermekeket, akik persze mindent birtokba is vettek. A bátrabbak szüleikkel vagy idősebb testvéreikkel kipróbálhatták, milyen a kilátás a szekszárdi tűzoltók speciális, magasból mentő autójának kosarából.-wj-