Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)
2016-05-08 / 18. szám
I 2016. május 8. ^ SZEKSZÁRDI MMRMP Nincs jobb idehaza a Szekszárd AC-nál SPORTHÍREK A női asztalitenisz Extraliga alapszakasza után a négyes döntőt (Final Four) is megnyerte a Szekszárd AC együttese, amely története során először ünnepelhet bajnoki címet. Türei Ferenc vezetőedző csapata a Pécsett rendezett torna elődöntőjében az Érdért ellen álltak asztalhoz, s bár a fővárosiak kezdtek jobban - a Tóth, Hepke kettős meglepetésre 3:0-ra legyőzte Lovas Petra (képünkön) és Madarász Dóra párosát - később már a szekszárdiak akarata érvényesült, és magabiztosan, 6:2-re hozták a kötelezőt. A döntőben aztán a vártnál simábban nyert a Szekszárd, amely története első bajnoki címét ünnepelhette. Az igazsághoz tartozik, hogy a Postás legjobbja, a kínai Li Jiao sérülése miatt csak egy meccset tudott vállalni, és azt is elveszítette. A 7:0-ás végeredmény ezzel együtt kicsit csalóka, hiszen három összecsapás is döntő játszmában dőlt el.- A lélektanilag fontos párosmérkőzést sikerült meccslabdáról ellopnunk” - értékelt a szekszárdiak játékosa, Lovas Petra, aki mind az öt egyéni mérkőzését megnyerte. - Próbáltam minél több szettet nyerni az esélyesebb Li Jiao ellen, aki nem volt százszázalékos, és végül le is tudtam győzni, ezzel már nagy előnybe kerültünk. Az ünneplés után még nem pihenhetünk, hiszen a Klubcsapatok Szuperligája döntőjében a Hodonín ellen készülünk. Szeretnénk azt a kupát is elhódítani és visszavágni a cseheknek, mivel az idényben kétszer már kikaptunk tőlük.” Női Extraliga, döntő: Szekszárd AC-Postás SE 7:0. Madarász Dóra, Lovas Petra-Braun É., Kertai R. 3:2, Li Fen-Ambrus K. 3:1, Lovas-Li Jiao 3:2, Yu Yang-Braun 3:2, Li Fen-Nagyváradi M. 3:1, Yu Yang- Ambrus 3:1, Lovas-Braun 3:0. SZV/MOATSZ Újra felnőtt atlétikai bajnokságot rendezünk Május 14-15-én Szekszárd ad otthont a Magyar Atlétikai Szövetség 2016-os Csapatbajnoksága nyugati elődöntőjének. A résztvevő 16 csapat színeiben riói olimpiai kvótával rendelkező sportolókat is köszönhetünk városunkban. A 2011-ben elkészült szekszárdi atlétikai stadion még azon a nyáron és a következő esztendőben is vendégül látta az felnőtt országos bajnokság rangos mezőnyét, egy hét múlva pedig egyesületük, vagy két klub „fúziójából” létrehozott csapat mezében vetélkednek az atlétika honi kiválóságai, fiatal ígéretei. Mint azt Nagyné Petrik Éva, a MASZ Versenyiroda vezetője lapunknak elmondta, a „sportok királynőjének” versenyrendszere 2014-ben jelentősen bővült, ebben az esztendőben vezették be a Csapatbajnokságot is. A MASZ szakvezetésének célja volt például a minőségi versenylehetőségek bővítése, a versenyidény meghosszabbítása, vagy az egyesületek közötti kommunikáció fejlesztése. A klubok közti megmérettetés két fordulós: májusban az ország nyugati és keleti régióiban bonyolítják le az elődöntőket, míg szeptemberben az ország legjobb 12 csapata a fehérvári/ budapesti döntőben méri öszsze erejét. „Az elmúlt évek azt mutatják, a klubok nagy hányada él a versenyen való indulás lehetőségével, ezáltal izgalmas eseménnyel bővült a sportág palettája” - mondta Nagyné Petrik Éva, aki hozzátette: az sem mellékes, hogy a CSB-n keresztül a klubok jelentős plusz támogatásokhoz juthatnak, s így egyesületen belül növekedhet az atléták megbecsülése. A nyugati régió szekszárdi vetélkedésén 16 csapatot - Németh Pál Dobóakadémia, Pannon Duó (ARAK, TSC-Geotech), Pannónia Príma (Haladás VSE, Zalaszám-ZAC), Szekszárd-Mohács, SZoESE, TFSE-Vasas SC, UTEMTK, Bakony Balaton Team (Pápai SE, VEDAC), BEAC Atlétika 1898, BO-KA (AC Bonyhád, Favorit AC), Budaörsi SC, Dombóvári VASE, Győri AC, Keszthelyi VDSE, Margitszigeti AC, Mecsekalja (PVSK, PSN Zrt.) - láthatnak a nézők. A csapatokban nyolc, már riói ötkarikás kvótával rendelkező atléta, így többek között az olimpiai baj - nők kalapácsvető, Pars Krisztián (Dobó SE, képünkön), vagy a maratonista Papp Krisztina (UTE) és a hétpróbázó Krizsán Xénia (MTK) is rajthoz áll. -fi -AMERIKAI-FOCI. A Budapest Wolves második csapata felett aratott fölényes, 55-0-s győzelemmel javított a mérlegén a Szekszárd Bad Bones csapata, amely két győzelemmel és egy vereséggel a Bodri Pincészet Divízió I-es bajnokság negyedikhelyén áll. A Rosszcsontok május 15-én a még veretlen budapesti Titánokat fogadják. FUTSAL. Egy-egyes döntetlennel zárult a női futsal NB I elődöntőjének első felvonása. A Szekszárdi UFC hazai pályán, Bogárdi góljával hátrányból egyenlített, így a döntés a győri visszavágóra maradt. KÉZILABDA. A sereghajtó VKLSE Győr ellen közepes teljesítménnyel is fölényes győzelmet aratott a Szekszárdi FGKC NB I/B-s női együttese (38-19). A Fekete Gólyák Grénus (8), Weigel (9) és Gulya (4) vezérletével gyűjtötték be a két bajnoki pontot, és két fordulóval a vége előtt továbbra is vezetik a Nyugati-csoport tabelláját. KOSÁRLABDA. Csütörtökön a szekszárdi városi sportcsarnokban megkezdődött a tini korosztályú lányok országos döntője, amelyen a házigazda Atomerőmű-KSC Szekszárd mellett a Csata DSE, a Kosárlabda Akadémia Pécs, a Ziccer Tigrisek, a Bajai NKK, a DVTK, a Soproni Darazsak és a Török Flóris-Törekvés SE gárdája lépett parkettre. Harsányi Mária irányította szekszárdiak lapzártakor a debreceni Ziccer Tigrisek ellen kezdték meg a szereplésüket az A-csoportban. LABDARÚGÁS. Arena Árminnak a hajrában szerzett góljával 1-1-es döntetlenre végzett a Szekszárdi UFC az ESMTK otthonában az NB III Közép-csoportjának 29. fordulójában. Dienes Pál csapata vasárnap Hódmezővásárhelyen játszik alsóházi rangadón.