Szekszárdi Vasárnap, 2016 (26. évfolyam, 1-46. szám)

2016-04-10 / 14. szám

12 , SZEKSZÁRDI VÁSÁR IMAP 2016. április 10. Közel állt a bravúrhoz a KSC UFC: elmaradt a meglepetés A papírforma talán a borso­di csapat mellett szólt a női kosárlabda NB I negyeddön­tőjének Diósgyőr-Szekszárd párosításában. Djokics Zselj­­ko, az Atomerőmű-KSC tréne­re azonban éppen az előzetes esélyekkel foglalkozik legke­vésbé... A fiatal szakembernek sikerült feltüzelnie tanítványait. Olyany­­nyira, hogy a párharc első mér­kőzésén, Miskolcon elszenvedett 6 pontos vereséget követően április 2-án, Szekszárdon egy sokáig emlékezetes összecsa­páson, a KSC hosszabbításban megverte a friss kupagyőztes DVTK-t. Theodoreán Alexand­ráék szívüket-lelküket „kitették a pályára”, határozottan védekez­ve, nem mindennapi izgalmak után győztek 62-61-re, s ezzel a harmadik mérkőzésre maradt a döntést. Az atomos lányok kedden ugyan nem tudták megismé­telni három nappal korábbi teljesítményüket - főként az első és a harmadik negyedben játszottak visszafogottabban -, s így a Diósgyőr végül „behúzta” az elődöntőt érő győzelmet (76- 68), a KSC így is minden dicsé­retet megérdemel a párharcban nyújtott teljesítményéért. A szekszárdiak az 5-8. helyért zaj­ló rájátszásban a Cegléd együt­tesével találkoznak. SZV Az esélyesebb Tolna szer­zett előnyt a női futsal NB I rájátszásában, miután a ne­gyeddöntő első mérkőzésén, Szekszárdon győzte le 3-0-ra megyei riválisát. A városi sportcsarnokban több mint félezer néző előtt, remek hangulatban megrende­zett találkozón a bajnoki cím­re is esélyes tolnaiak kezdtek jobban. A Szekszárd idegesen, pontatlanul játszott, a tét rá­nyomta bélyegét Micskó Márk együttesének játékára. Az UFC tíz percen át állta a tolnai roha­mokat, ekkor Varga A. góljával előnybe kerültek a látogatók. A szünet után alig telt el két perc, s máris megduplázta előnyét Frank Tamás csapata: Fábi­án volt eredményes egy szög­let után. Nem sokkal később szépíthetett volna a Szekszárd, de Szekér közvetlen közelről sem talált a kapuba. Fél óra já­tékot követően Maláti G. is be­talált, s ezzel beállította a 3-0-as végeredményt. A negyeddöntő visszavágóját április 24-én, vasárnap rendezik Tolnán. SZV Kettőt 1 áráért! Sőt i drágábbat mi álliuk 1 éven keresztül! * Válasszon kettőt az alábbi kiscsomagok közül: Útitárs 550 Ft Ritmus 890 Ft Tudástár 1.090 Ft Mix 1.220 Ft H0 1.590 Ft Platina 1.990 Ft 650 Ft 1.050 Ft Útitárs 550 Ft + Platina Mix 0 Ft Az AKCIÓ 2016. március 1-től visszavonásig érvényes a TARR Kft. lakossági előfizetői körben, ÚJ, 1 (TV\~J\V Ül éves határozott idejű szerződés kötése esetén. A tájékoztatás nem tejjes körű, kérjük, olvassa el az ÁSZF VVAni A.CC 2 ehhez kapcsolódó Akciós mellékletét, vagy tájékozódjon a www.tarr.hu/aktualis_akcio oldalunkon. televízió • internet • telelőn KATEDRA ■■■ nyelviskola Szekszárd, Paks Felnőttképzési törvény hatálya alatt megvalósuló képzések; Angol C2 11 074 C2-es szint Német C2 11 077 Cl-es szint Felnőttképzési törvény hatályán kívül megvalósuló képzések: Olasz, Orosz WWW. ka te d r a. H U 7030 Paks, Tolnai út 26. Telefon: 75/676-201 E-mail: paks@katedra.hu 7100 Szekszárd, Tinódi u. 9. Telefon/fax: 74/418-211 E-mail: szekszard@katedra.hu Simon Andrea E. V. • Felnőttképzési engedélyszám: E-000629/201 4

Next

/
Thumbnails
Contents