Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)
2015-10-25 / 37. szám
, SZEKSZÁRDI VASARMAP 2015. október 25. Tények és gondolatok 1956 kapcsán 1947. február 25-én tartóztatta le és hurcoltatta el a Szovjetunióba a Rákosi-féle kommunista hatalom Kovács Bélát, a Független Kisgazda- párt főtitkárát. E nap különös jelentőségű: szimbolikusan a magyarországi kommunista és szocialista diktatúra kezdetét jelentette, amelynek későbbi látványos megbicsaklásának első szem- és vértanúja a magyarság lehetett a 1956. október 23-án. A „népinek” álcázott diktatúra erőszakos, jogsértő tevékenységét több tízezer ember testi, lelki nyomora, meggyilkolása kísérte. A rendszer nem becsülte az emberi életet és méltóságot. A hazai kommunisták hataloméhségére jellemző volt, hogy - Áder János köztársasági elnök egy korábbi beszédét idézve - nem tudták kivárni még azt az egy napot sem, amíg Magyar- ország legitim miniszterelnöke, Nagy Ferenc - zsarolás útján - 1947. június 1-jén le nem mondott. A helyébe lépő Dinnyés Lajost a lemondó nyilatkozaton szereplő dátumnál már egy nappal korábban kinevezték... Jogosan állítható tehát, hogy a szocializmus hazánkban „erkölcsi és közjogi értelemben is bűnben fogant.” A Magyar Alkotmánybíróság az Európai Bíróság állásfoglalására alapozva 2013-ban megsemmisítette az önkényuralmi jelképek, vagyis például a horogkereszt és a vörös csillag viselésének tilalmáról szóló törvényt. Az 1948-56-ig tartó Ráko- si-korszakban csaknem egymillió ember ügyészi eljárás alá vonása, meghurcolása, a kivégzések, a börtönök, a munkatáborok, a kitelepítések mind-mind olyan, máig ható lelki traumát okoztak itt, Európa keleti részén, amelynek megértéséhez, úgy látszik, több időt kell adnunk a nyugatnak. Az EU-nak előbb-utóbb be kellene látnia, hogy ezek a szimbólumok máig is érzékenyen érintik a kelet-közép-európai népeket... A katonai, rendőrségi, egzisztenciális és politikai elnyomatás a szovjet puccsal hatalomra került, az ötvenhatosokkal brutálisan leszámolt, az ítéletek során fiatalokat sem kímélő Kádár János vörös bábkormányának rendszerében is tovább folytatódott, immár alattomosabb eszközökkel. A gulyáskommunizmus, a fridzsider-szocializ- mus az „aki nincs ellenünk, az velünk van” és a „ne szólj bele a dolgainkba és hagyunk élni” hamis jelszavával kreált aljas módon ellenforradalmat a magyar nemzet hőseiből. 1957 januárjától a forradalom és szabadságharc résztvevőit tömegesen dugták rács mögé, sok esetben akasztófán végezték. A brutális megtorlásra csak egy megdöbbentő példa, hogy a forradalom miniszterelnökét, Nagy Imrét és társait drótkö- tegekbe tekerve, állati módra földelték el jeltelen sírba a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában. A magyar nép szabadság- vágyának újbóli megtörését az ENSZ és a világ közvéleménye egyaránt elítélte. Az ezt követő évtizedekben idehaza tilos volt nyilvánosan erről az időszakról említést tenni. Volt olyan forradalmár - mint például Wittner Mária -, aki csak a hetvenes évek elején szabadulhatott a börtönből, s „ellenforradalmi” múltja következtében csak igen nehezen vállalhatott munkát. És ne feledjük azt sem: a nyolcvanas évek végén még börtön és meghurcolás járt azért, ha valaki Tolna megyében felírta egy házfalra: vesszen Kádár János! A korszakot nevével fémjelző főtitkár 1989. július 6-án halt meg: érdekesség, hogy ez a nap egybeesett a Legfelsőbb Bíróság ítéletének kihirdetésével, amelyben kimondták Nagy Imre és társai rehabilitációját. Az ’56 októberében egyetemi diáktüntetéssel indult, majd a novemberre, Budapest egészére és több vidéki városra is kiterjedt harcokban - a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok alapján - 2652 magyar állampolgár esett el. A szovjet csapatok vesztesége 720 fő volt. Az események alatt és közvetlenül utána mintegy negyedmillió magyar menekült nyugati országokba, sokuk jó ideig nem tért haza, vagy csupán a rendszerváltást követően látogatott (látogathatott) szülőföldjére. 1989. október 23-tól a forradalom kitörésének napja nemzeti ünnep, azt az 1990. évi XXVIII. törvénnyel iktatták a hazai ünnepnapok sorába. Az ötvenkilencedik évforduló - valamennyi soron következővel együtt - nem csupán főhajtás, hanem felelősségvállalás is kell, hogy legyen. Azért, hogy soha többé ne kelljen átélnünk a vörös diktatúrát. Gyimóthy Levente HALOTTAK NAPJÁN HŐSEINKRE EMLÉKEZÜNK A I. világháború centenáriumában, és a II. világháború befejezésnek 70. évfordulójának évében, 2015. november 2-án (hétfőn) Halottak napján 16:00 órakor az Alsóvárosi temetőben emlékezünk az elesett jeltelen sírokban eltemetett halottjainkra. A megemlékezésen beszédet mond: Bíró László tábori püspök és Ács Rezső polgármester. Gyújtsunk egy szál gyertyát azokért, akik idegen földben nyugszanak és életüket áldozták a hazáért. Mindenkit szeretettel várunk, hogy együtt emlékezzünk és imádkozzunk! Szervezők: Szekszárdi Római Katolikus Plébánia Szekszárd-Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesület Társszervező: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
