Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2015-07-12 / 26. szám

12 2015. július 12, , SZEKSZÁRDI VASARMAP A sokéves hagyományt folytatva az Sz+C Stúdió Kft. az idén is megtartotta gyerektáborát a munkatársak gyermekei részére. A négy napos tábort Armen Tatevoszjan tai-chi mester edzé­se nyitotta meg, mely megalapozta a hangulatot és a jókedvet. A színes és változatos gyerekprogramok között szerepelt kézműves foglalkozás, túrázás, sütés - főzés, és még néptánc oktatás is, köztük a tavalyi évben pályázati nyereményként idén realizált egész napos animátoros nap. A nagymányoki Glüch Auf tánccsoport vezetője, Schnetzné Orbán Andrea tanította a gyerekeknek a tánclépéseket, majd a programot közösen készített csöröge fánk sütéssel és evéssel zárták a résztvevő gyerekek. Ezúton is köszönetét mondunk a fentieken kívül a gyerek­tábor sikeres programjaiért a csapatot összetartó Csötönyi László tanár úrnak, a Wosinsky Mór Múzeumnak, a Petrits Mézeskalács Múzeumnak, az Alsómocsoládi Turisztikai Központnak. 7100 Szekszárd, Tartsay utca 30. Tel:+36 74/511 833 Fax:+36 74/511 836 www.szpluszcstudio.hu SZEKSZÁRDI SPORTKOZPONT CSALÁDBARÁT STRAND-ÉS ÉLMÉNYFÜRDŐ A TÁBOR NAPKÖZI JELLEGŰ, NAPONTA 08:00 - 16:00 KÖZÖTT KÖLTSÉGE: 15.000 FT / FŐ / 5 NAP A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: NAPI 3 ÉTKEZÉS, FÜRDŰBELÉPŰT. A TÁBOR CÉLJA GYERMEKEK SPORTOS FOGLALKOZTATÁSA, ISMERKEDÉS KÜLÖNBÖZŐ SPORTÁGAKKAL (LABDAJÁTÉKOK, ÚSZÁS, ATLÉTIKA). A TÁBORBAN SPORT- ÉS KULTURÁLIS PROGRAMOKAT BIZTOSÍTUNK KÉPZETT NEVELŐK, EDZŐK VEZETÉSÉVEL. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2015. JÚLIUS 15. ÉS 2015. AUGUSZTUS 5. JELENTKEZÉS ÉS INFORMÁCIÓ: JÁN0SSY PÉTER TAB0R@SZEKSZARDISP0RT.HU +36 70 580 9516 A TÁBOR MIN. 10 FÖ JELENTKEZÉSE ESETÉN KERÜL MEGTARTÁSRA „TOVÁBBTANULÁST SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉGEK TÁMOGATÁSA AZ I. BÉLA GIMNÁZIUMBAN” MEGVALÓSULT A TÁMOP-3.3.10.A-12-2013-0027 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PROJEKT I Európai Unió Európai Szociális I Alap a BEFEKTETÉS A JÖVŐBE SZÉCHÉNYIS V A „Továbbtanulást segítő tevékenységek támogatá­sa az I. Béla Gimnázium­ban” című projektjével az Új Széchenyi Terv kereté­ben 39 960 804 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a Klebelsberg Intéz­ményfenntartó Központ. A pályázat célja elsősor­ban a középfokú végzett­séget megszerző hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számának és arányának növelése, to­vábbá a felsőoktatásba ve­zető út megerősítése. A konstrukció keretében vég­zett tevékenységekkel cél a bevont tanulók alapkészsé­geinek fejlesztése, tanulá­si motivációjának erősítése; felsőfokú oktatásban való részvételének segítése; ta­nulmányi eredményének ja­vulása, kiemelten a tovább­tanulásban kulcsfontosságú tantárgyak körében. 2013 őszétől 2015 ta­vaszáig tartó időszakban az intézmény - valamely szempontból hátrányos helyzetű - tanulóinak le­hetősége nyílt egy olyan átfogó, több területre ki­terjedő programban részt venni, amely felkészítet­te őket a felsőoktatásban való továbbtanulásra, a későbbi munkaerő-piaci helytállásra. A program gerincét a hát­rányos helyzetű tanulók képességmérése, egyéni fejlesztési irányainak meg­határozása és mentorálása képezte. Ez a másfél év le­hetőséget biztosított a ta­nulóknak alapkészségeik fejlesztésére, közösség­építő programok megva­lósítására, érettségi-elő­készítő, pályaválasztást elősegítő foglalkozásokon való részvételre. A komoly munka mellett 20 közösségépítő és hát­ránykompenzáló tevékeny­ség (kirándulás és sza­badidős foglalkozás) volt számukra, és a szülőkkel is intenzívebb lett a kapcsolat. A projekt során olyan háló­zati kapcsolatok alakultak ki, melyek a város általános iskolai, középiskolai és fel­sőoktatási intézményeivel, egyéb civil szervezetekkel biztosít hosszú távú együtt­működést. A projektről további infor­máció a www.ibela.hu olda­lon található. (00670)

Next

/
Thumbnails
Contents