Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)
2015-01-25 / 2. szám
8 2015. január 25. , SZEKSZÁRDI TASARMAP Ritter Péter: A Prima-díjas szekszárdi Holló együttes tavaly ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját. Ritter Péter zenekarvezető beszélt a Szekszárdi Vasárnapnak a rangos elismerésig vezető útról.- Azt már 1981-ben elhatároztuk, hogy zenekart alapítunk, de aztán sorban behívtak minket katonának, így még évekbe telt, amíg össze tudtunk állni. 1983- ban kezdtünk együtt muzsikálni, de ahhoz, hogy hivatásos zenekar lehessünk, elengedhetetlen volt az ŐRI (Országos Rendezőiroda) engedélye, amit 1984- ben kaptunk meg - beszélt a kezdetekről Ritter Péter, az együttes vezetője. Az, hogy a Holló elsőre megkapta az engedélyt, kisebbfajta csodának számított a nyolcvanas években. A vizsga sikere, vagy éppen sikertelensége karrierekről, sorsokról döntött akkoriban, nem véletlen hát, hogy nagy izgalommal érkeztek a budapesti Vörösmarty téri ORI-központba a Holló együttes tagjai, és nagyon örültek, amikor megkapták a működési engedélyt. Ezzel eldőlt a három fiatalember sorsa: azt csinálhatták, amit a legjobban szerettek, amihez a legjobban értenek.- Azóta nincs megállás, átlagosan évi 150-160 előadást adtunk a harminc év alatt - folytatta Ritter Péter. - Kezdetben főként énekelt verseket adtunk Összesen 1118 résztvevőt regisztráltak a január 17-én 16. alkalommal megrendezett Bartina teljesítménytúrán. A hagyományos sporteseményre csodálatos, már-már kora tavaszi időben került sor. A szervező Ifjúsági Unió Szek- szárd egyesületet 76 önkéntes segítette a lebonyolításban. Jóval napfelkelte előtt, 6 óra körül kezdtek gyülekezni az ország minden részéből és a határon a gyerekek nem tapsolnak udvariasságból elő, amelyeket a magyar és a környező népek zenéinek fel- használásával zenésítettünk meg. Eleinte csak felnőtteknek szóló műsoraink voltak, csak az engedély megszerzése után kezdtünk el gyerekeknek szóló dalokat játszani, gyermekműsorokat készíteni. Több évtizedes tapasztalat alapján kijelenthetem, hogy a gyerekek a legjobb és egyben a legkritikusabb közönség. Ők nem tapsolnak udvariasságból, csak akkor, ha igazán tetszik nekik, amit hallanak. Ugyanakkor nagyon lelkesek, önfeledtek, együtt „élnek” a műsorral, és ez nagyon inspiráló - mondja a zenekarvezető. A megzenésített verseket aztán a saját szerzemények követték. A komponálásból általában a zenekar minden tagja kiveszi a részét, a fő „verselő”, szövegíró azonban Sili Károly. A koncertek, a rádió- és CD-fel- vételek során gyakran működtek együtt vendégzenészekkel, zenekarokkal, köztük gyakran szekszárdiakkal is. Sokat dolgoztak együtt Körtés Józseffel: a fiatalon elhunyt szekszárdi zenésszel nagyon jó barátságot ápoltak. Dolgoztak az Állami Népi Együttes kis zenekarával: Doór Róberttel, Julanics Zsolttal és Kovács Gézával is. Az évek során úgy a felnőtt-, mint a gyermekműsorok anyagát rögzítették, első alkalommal a Magyar Rádióban. Ezt még számos tévé- és rádiófelvétel követte, rengeteg videoklipjük készült. Most is egy új albumon munkálkodnak, amely várhatóan tavaszra készül el. Az elképzelések szerint saját dalok és megzenésített versek egyaránt lesznek az új, felnőtteknek készülő albumon. S hogy mit jelent számukra a díj?- Nagy megtiszteltetés, nagyon örülünk neki. Hiszünk abban, hogy értéket képvisel az, amit A Holló együttes tagjai: Ritter Péter zenekarvezető (mandolin, tambura, gitár, furulya, ének), Sili Károly (gitár, ének) és Fenyvesi Ferenc (basszusgitár, ének). Alapító tag volt Kovács Gábor, aki 2001-ben vált ki a zenekarból. Jelenlegi műsoraik, programjaik: Vándormuzsikusok (jelmezes gyermekkoncert 4-12 éves korig), Micimackó és barátai (gyermekkoncert 4-12 éves korig), Hampelmann (német-magyar nyelvű gyermekműsor az elmúlt évszázadok legszebb gyermekdalaiból), A bor legendája (vidám zenés koncert felnőtteknek) és a Vásárfia (jelmezes, zenés gyermekműsor, nem csak gyerekeknek). csinálunk, és ezért sokat számít az olyan jellegű megerősítés, mint például ez a megyei Prima-díj - sommázta a zenekarvezető. Fennállásának harminc esztendeje alatt a Holló együttes tizenkét gyerekeknek és felnőtteknek szóló albumot jelentetett meg, számos szereplését rögzítette a Magyar Rádió és a Magyar Televízió. Több német-magyar nyelvű gyerekműsort is bemutattak a szekszárdi Német Színházzal közösen; országszerte és határainkon túl összesen közel ötezer koncertet adtak. A szekszárdi közgyűlés 2004-ben a Közjóért kitüntető címet adományozta számukra. Bálint György túlról érkező kirándulók a versenyközpontnak otthont adó Baka István Általános Iskolában. A Szekszárdi-dombságban tekergő útvonalakra útra kelő 5 és 78 év közötti résztvevők mindegyike megtalálta a felkészültségének megfelelő távot: a legtöbben a 15 km-es túrán vettek részt, és 722-en teljesítették a legrövidebb útvonalat. A 30 km-es túrán 241-en indultak, a maratoni távot (42 km) pedig 155-en küzdötték le. Közel húszán kutyájukkal kirándultak. A túra során megfáradt, éhes és persze szomjas turistákat több ponton is forralt bor, meleg tea, csoki és alma várta. A célban zsíros és lekváros kenyérrel lehetett pótolni az elvesztett energiát. A nap végén minden túrázó egyedi tervezésű bronzjelvényt és emléklapot vehetett át, az előnevezőknek mindezen túl egy praktikus zseblámpával is kedveskedtek a szervezők.-fiöl b „