Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2015-01-25 / 2. szám

6 2015. január 25. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Kiosztották a Tolna megyei művészetért plakett „A Tolna megyei művésze­tért" plakettet 2000-ben ala­pította három civil szervezet - a Bárka szalon (képzőmű­vészek), a Kézjegy klub (írók) és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (értékmentők) művészekés művészetpárto­lók jutalmazására. A plakett Mözsi-Szabó István grafikájá­nak felhasználásával készült (a kultúra madarát tartó és útjára bocsátó kéz). Évente öten kapják meg. Bakó László kőszobrász Köztéri alkotásaiért és gro­teszk műveiért. Alapvetően kőszobrokat ké­szít, de fával, üveggel és bronz­zal is dolgozik. Várdombon él. Az első, számon tartott alkotá­sát 1965-ben zsűriztette. Közte­reken mintegy tíz szobra áll, a legutóbbit - mely Szent Lászlót ábrázolja - Bátán avatták. Kö­zel húsz egyéni és körülbelül ugyanannyi csoportos kiállí­táson mutatkozott be az évek során. Kaposváron is ismert alkotó, az ottani groteszk pá­lyázatok résztvevője és díjazott­ja. Munkásságát többek között Közjóért-díjjal is elismerték. Csuhaj Tünde tojásdíszítő Domborműves tojásaiért, ha­zai és külföldi bemutatkozá­saiért. Művészi igényű kézműves termékeket készít 25 éve. Szek­szárdi alkotó. Kezdetben bati­kolt, sárközi mintás tojásokkal foglalkozott, majd áttért a fehér csipkézésre, s végül a színes domborművekre. Tyúk-, fá­cán-, lúd-, hattyú-, emu-, nan­du- és strucctojással is dolgozik. A vastagabb tojáshéjakba több­rétegű, részletgazdag, szemet gyönyörködtető domborműve­ket vés. Munkáit kiállításokon és kézműves vásárokon láthatja a közönség. Bemutatkozott már Svájcban, Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Hollandiában is. Könyvné Szabó Éva bőrműves Hagyományőrző kézműves te­vékenységéért, mesterség-be­mutatóiért. Simontornyán élő népi ipar­művész. Elsősorban a honfogla­lás-kori motívumvilágot idéző, veretes tarsolyairól, valamint díszes bőrtáskáiról és vise­let-kiegészítőiről ismert alkotó. A Tolna Megyei Népművészeti Egyesület aktív tagja, rendsze­res résztvevője a Mesterségek Ünnepének a budai várban. Munkáit kiállításokon is lát­hatta már a közönség. A sport világában is ismert: ő készíti, tíz éve a WBO profi bokszgálák bajnoki bőröveit. Oktat és ese­tenként élő mesterség-bemuta­tókat is tart. Komjáthi Tamás zenész Fellépéseiért, kortárs költők verseinek megzenésítéséért. Gitáros énekesként, zenés irodalmi műsorok szereplő­jeként, rendezőjeként ismert. Kortárs költők - köztük Tolna megyeiek - verseinek megzené- sítője. Ismert alakja volt a het­venes években a szekszárdi Kí­sérleti Színpadnak, a Mosolygó Kaptafa Hangászkarnak, majd vendégrendezője a Garay gim­HELYESBÍTÉS Előző lapszámunkban, a Ma­gyar Máltai Szeretetszolgálat szekszárdi szervezete karácso­nyi ajándékosztásáról szóló cik­künkben tévesen közöltük az adománygyűjtéssel kapcsolatos adatokat. Helyesen: a szolgálat hat nap alatt 730 kg lisztet és 380 kg cukrot kapott. Az érintettek­től elnézést kérünk. SZV * * * A Doni-áttörés emléknapjáról készült beszámolónkból ki­maradt, hogy a II. világhábo­rús emlékműnél koszorúzók között voltak a Horthy Miklós kormányzó úr által 1920-ban alapított Történelmi Vitézi Rend szekszárdi szervezeté­nek tagjai is. Az érintettektől elnézést kérünk. názium diákszínpadának. Ze­nélt a Bartina Néptánc Együt­tesben és a Német Színházban. Mostanában a Komjáth(i)yak formációval szerepel legtöbb­ször. Fellépett már a Nemzeti Színházban, a Művészetek Pa­lotájában és a budai várban is. Mözsi Bartók Béla Női Kar A hazai és külföldi fellépése­kért, a kórusmuzsika népsze­rűsítéséért. Az 1972-ben alapított együttes fő célja, hogy minél több em­berrel megismertesse a magyar és az egyetemes kórusmuzsikát. Tolnán és környékén a közéleti események rendszeres résztve­vője a női kar. Minősítő hang­versenyekre 1974 óta járnak. Legutóbb 2012-ben kaptak Gála kórus minősítést. Európa 11 or­szágában léptek már fel, összes­ségében - itthon és külföldön - több mint négyszázszor álltak közönség elé. A Schmidt Zoltán­ná vezette mözsi kórus számos elismerésben, többek között Pro Urbe-díjban is részesült. SZV PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Szekszárd, Székely Bertalan u. 3/A I. emelet 8. szám alatti műteremlakás határozott idő­re szóló bérlésére. A műteremlakás bérlésére pályázhat minden olyan al­kotóművész, aki már igazol­hatóan önálló művészi tevé­kenységet tud felmutatni és csatlakozott a Magyar Mecé­nás Programhoz. Műteremlakás személyesen megtekinthető előre egyezte­tett időpontban: Károlyi Kál­mán, 06-20/370-9592, karolyi. kalman@vagyon.t-online.hu A pályázatbeadással kapcso­latos további információ: Soós Ildikó Tel.: 06-26/500-071 E-mail: ildiko.soos@alkoto­muveszet.hu A Babits Mihály Kulturális Központ február 1 -tői vasár­nap is várja látogatóit. Az in­tézmény nyitva tartása úgy változott, hogy moziba és a Művészetek Háza kiállítása­ira a hét valamennyi napján ellátogathatunk. A Babits Mihály Kulturális Központ nyitva tartási rendje 2015. február 1-től az alábbiak szerint változik: A Babits Mihály Kulturális Központ központi épületé­nek (Szekszárd, Szent István tér 10.) évközi nyitvatartási rendje: • hétköznapokon 8-20 óráig • szombaton 8-18 óráig • vasárnap zárva A Művészetek Háza (Szek­szárd, Szent István tér 28.) nyitva tartása: • hétfőn zárva • keddtől péntekig 10-19 óráig • szombaton és vasárnap 10-17 óráig A mozi és a jegypénztár nyitva tartása (Szekszárd, Szent István tér 10.): • a hét valamennyi napján 14-20 óráig • munkaszüneti napokon zárva A Piac Közösségi Tér nyitva tartása (Szekszárd, Piac tér) • hétfőn és vasárnap zárva • keddtől szombatig napon­ta 14-20 óráig A nyitva tartási idő a rendezvényektől függően módosulhat. SZV

Next

/
Thumbnails
Contents