Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)

2015-03-29 / 11. szám

2015. március 29. ^ SZEKSZÁRDI MSARNAP Két szekszárdi tehetség, azonos versenygép Hogy az alma nem esett messze a fájától, már régóta tudjuk két korábbi kiváló szekszárdi autóversenyző, Ficza Ferenc és Fekete Krisz­tián esetében. A hegyimenő és a formaautós bajnok fia is örökölt „valamicskét" édes- p apja versenyzői vénájából, g s ezt kamatoztatva az idén 3 minden eddiginél nagyobb ö kihívás elé néznek. Ifjabb Ficza Ferenc májusban még csak 19 éves lesz, de már jelentős karrier áll mögötte. A hazai gyorsasági szakágban megszerzett bajnoki címek után élete első ETTC (túraautós Eu- rópa-bajnokság) futamán do­bogóra állhatott Monzában egy Alfa 156-ossal. Tavaly már a Zengő Motorsport - e csa­pat színeiben versenyez a mi Michelisz Norbink is - juni­or csapatának tagjaként úgy lett végül hatodik a Seat Leon Európa Kupában, hogy a bar­celonai idényzáró előtt még a végső győzelemre is volt esélye. A dobogóról ugyan lecsúszott, de így is a szekszárdi pilóta lett a legeredményesebb magyar a sorozatban, ami újoncként nem rossz ajánlólevél. Ezt ismerte fel Zengő Zoltán csapatvezető, amikor benevezte ifjú versenyzőjét az e hétvégén rajtoló új túraautós világsoro­zatba, a TCR International Seri- es-be. Ifjabb Ficza Ferenc - im­máron a nagycsapat színeiben, a tavalyi Seat Leon versenygépével - olyan neves pilótákkal veszi fel majd a harcot a tízfordulós baj­nokságban, mint a korábbi For­ma-1-es versenyző, olasz Gianni Morbidelli, vagy a jelentős túra­autós tapasztalattal rendelkező Michel Nykjaer, Franz Engstier és Jordi Gene. A malajziai idény­nyitón szintén ott lesz a rajtrá­cson a legfiatalabb FIA világbaj­noki futamgyőztes, Pepe Oriola, valamint Stefano Comini, aki a Seat-sorozatban vívott nagy csa­tákat ifjabb Ficzával. A szekszárdi pilóta és Ford- dal, Audival, Hondával és Opel­lel induló riválisai tíz versenyen döntenek a világbajnoki cím sorsáról. Sepang után a sorozat Kínában (Sanghaj) folytatódik, de lesz futam Spanyolország­ban (Valencia), Portugáliában (Algarve), Olaszországban (Monza), Ausztriában (Sal­zburgring), Oroszországban (Szocsi), Argentínában (Bu­enos Aires), Szingapúrban és Thaiföldön is. Ifjabb Ficza Ferenc magyar idő szerint szerda délben érke­zett meg Malajziába, ahol pén­teken két 20 perces szabadedzés, majd szombaton délelőtt az idő­mérő vár a mezőnyre. Az első futamot március 28-án délután, a Forma-1-es nagydíj időmérő edzése előtt rendezik, a máso­dik pedig vasárnap, az Fl-es futam felvezetéseként rajtol. A hétvége eseményeit a Motors TV csatorna élőben közvetíti. Ugyancsak a spanyol autó­márka gyári versenyautójával, de egy másik sorozatban áll rajthoz az idei szezonban Feke­te Dominik. A még csak 16 esz­tendős szekszárdi pilóta tavaly a hazai formaautós szakágban futott teljes szezont, és újonc­ként - a bajnoki címet szerzett édesapja mögött - éppen csak lemaradt a dobogóról. Tehetsé­gét évközben egy-egy második és harmadik hellyel igazolta, míg a Red Bull Ringen rende­zett Eb-futamon az előkelő 5. helyen zárt a 32 fős mezőny­ben. A benne rejlő lehetőséget ismerte fel a B3 Racing csapata, amely - Bús Edina mellett - a szekszárdi versenyzőt indítja idén a Seat Leon Eurocup-ban. A hét fordulóból (Paul Ricard, Estoril, Silverstone, Red Bull Ring, Nürburgring, Monza, Barcelona) álló bajnokságban várhatóan 30 pilóta méri össze erejét. Köztük lesz Fekete Dó- minik is, akit a Hell Energy idén beválasztott támogatottjai közé, és a Fit4Race program segítsé­gével készült az új kihívásra - a fiatal pilóta ugyanis először ve­zet kasztnis versenyautót.- A Hungaroringen egy hete megtartott első teszten szem­besültem vele, hogy az autónak van jobb oldala - mondja a vál­tozást szemléltetve Dominik. - A Seat első kerék meghajtá­sú, 330-340 lóerős versenygép, amit nehéz, de a vártnál sokkal élvezetesebb vezetni. A teszt igen fárasztó volt, de sok infor­mációt gyűjtöttünk, és a végére már egész jó köridőket tudtam autózni. Még jó pár száz kilomé­tert meg kell tennem a Leonnal, hogy április 25-én önbizalom­mal hajthassak ki az időmérő­re Franciaországban - mondja Fekete Dominik, akinek fiatal kora miatt még nincs jogosít­ványa utcai autóra. A sorozat helyszínei közül korábban csak a Red Bull Ringen körözött, így az új pályák vonalvezetését szi­mulátor segítségével tanulja be.- Újoncként a legfontosabb­nak a folyamatos fejlődést tar­tom, hogy mielőbb megtalál­jam az összhangot a kocsival. A bajnokság második felében egy-két pontszerző hellyel már elégedett lennék - vetítette elő­re a bonyhádi Petőfi gimnázium diákja.-fl­SPORTHÍREK ATLÉTIKA. Két érmet sze­reztek az AC Szekszárd sportolói az elmúlt hétvé­gén, Kecskeméten megren­dezett mezeifutó országos bajnokságon. A serdülő fiúk 4,5 km-es versenyében Szőke Gergő edző tanít­ványai diktálták a tempót. Csereklei Krisztián bátran versenyezve megpróbálta leszakítani a riválisait. Ez kis híján sikerült is, ám klubtársa, Szemerei Leven­te - aki betegen is vállalta az indulást -, az utolsó mé­tereken befogta Cserekleit, majd mindössze 8 tized másodperccel elsőként ha­ladt át a célvonalon. KOSÁRLABDA. Egypontos hazai sikerével döntő mér­kőzésre késztette ellenfelét az Atomerőmű-KSC Szek­szárd csapata a női kosár­labda NB I negyeddöntőjé­ben. Az egyik fél második győzelméig tartó párharcot végül a jóval esélyesebb PEAC nyerte, ám Magyar Gergely együttese is minden dicséretet megérdemel. A szekszárdiak az 5-8. helyért folytathatják, az első körben a ZTE ellen lépnek pályára. Az első meccset csütörtök este (lapzártánk után) Eger- szegen játszották, a második találkozóra vasárnap este Szekszárdon kerül sor. Ha szükség lesz harmadik mér­kőzésre, azt március utolsó napján a zalai megyeszékhe­lyen rendezik. LABDARÚGÁS. Egy dön­tetlen mellett immár har­madik vereségét szenvedte el az UFC Szekszárd NB III-as gárdája. Kvanduk János tanítványai a közép­csoport 19. fordulójában hazai pályán kaptak ki 1-0- ra a Monortól. A tavasszal mindössze egy pontot szer­ző UFC a 12. helyre esett vissza a tabellán.

Next

/
Thumbnails
Contents