Szekszárdi Vasárnap, 2015 (25. évfolyam, 1-44. szám)
2015-03-08 / 8. szám
2015. március 8. 3 ^ SZEKSZÁRDI VASARNAP Csomagol a városháza - októberig renoválják az épületet Március 9-től kezdődően két héten át zajlik majd a polgár- mesteri hivatal költöztetése jelenlegi helyéről a Széchenyi utca 27-31-be, a valamikori Hungária Biztosító helyiségeibe. Az ideiglenes helyszínre való „áttelepítésre" - ahol előre láthatóan októberig fogadják majd a lakosságot - azért van szükség, mert a jelenlegi hivatali épületegyüttesre teljes megújulás vár. A költöztetés előkészületei már jó ideje zajlanak. Korszerű szigetelést kap a városháza, illetve a fűtési rendszer is megújul, a tetőn napkollektorokat helyeznek el - tájékoztatott március 4-én, az új helyszínen rendezett sajtótájékoztatón Ács Rezső polgármester és dr. Kajos Nikolett, a polgármesteri hivatal aljegyzője. A Béla király téri polgár- mesteri hivatal közel 400 millió forintból „születik újjá”. Az olcsóbb fenntarthatóságot is szolgáló „ráncfelvarrás” a hivatal minden négyzetméterét érinti, így nem lehetett megoldani, hogy legalább egyes hivatali funkciók a megszokott helyükön működjenek októberig. Ezért döntött úgy a város- vezetés, hogy a teljes hivatali adminisztrációt átköltözteti a Széchenyi utcai épületbe. A két irányból - így a Garay térről egy sarokbejáratról, továbbá egy, a Széchenyi utca felőli bejárati részről is - egyszerűen megközelíthető épület emeletén a régi időkben a Táncos nevű szórakozóhely üzemelt, majd hosszú ideig biztosítók fogadták az ügyfeleket. Az ingatlant a város három évvel ezelőtt vásárolta meg: 952 négyzetméterén bőven elfér a hivatal valamennyi igazgatósága és osztálya. A hivatal telefonos elérhetőségei nem változnak meg - tudatta Ács Rezső a sajtóeseményen, hozzátéve: a Garay téren korábban működött, az önkormányzat által szintén megvásárolt, volt Garay étterem területén (Garay tér 1-7.) további két hivatali funkció kap helyet. A költözés március 9-én kezdődik és két hetet vesz igénybe - közölte Szekszárd aljegyzője, Kajos Nikolett. A részletekről szólva elmondta, hogy a legelső héten az egykori Garay Étterembe helyezik át a közterület-felügyeletet, március 10-11-től pedig a teljes városüzemeltetési- és fejlesztési igazgatóság költözik - utóbbi a Széchenyi utcai épületszárnyba. Ezzel kapcsolatban az aljegyző arra kérte az ügyfeleket, próbálják ügyeiket az ezt követő napokra időzíteni. Szintén a március 9-i héttől költözik át az önkormányzati, az adó, valamint az igazgatási és ügyfélszolgálati osztály is. A március 16-ai hét elején a pénzügyi- és számviteli, a hét közepén pedig az informatikai, a humán és a pályázati és közbeszerzési osztály, míg legutoljára a Garay Étteremben elhelyezésre kerülő építési osztály, továbbá a jegyzői titkárság és a polgármesteri kabinet hagyja el a Béla király tér 8. szám alatti ingatlant. Kajos Nikolett a helyszínváltással kapcsolatban azt is hangsúlyozta: a hivatal igyekszik olyan módon kiszolgálni az ügyfeleket, hogy a váltás nagymértékű fennakadást ne okozzon. Az ideiglenes hivatali épület Garay térre nyíló sarki bejáratától az ügyfélszolgálati részt lehet majd megközelíteni: itt a földszinten kap helyet az igazgatási és ügyfélszolgálati, valamint az adóosztály, de a közcélú foglalkoztatással kapcsolatos ügyekben is itt lehet majd intézkedni. Az emeleten a polgármester, az alpolgármester és az aljegyzők, illetve a polgár- mesteri kabinet irodáit alakítják ki, de a pályázati és közbeszerzési, továbbá az informatikai osztály, mellettük pedig a városüzemeltetési- és fejlesztési igazgatóság is ide kerül. Más lesz a helyzet a Széchenyi utcai bejáratnál, hiszen onnan az első szintre érkezve egy légterű teremben dolgoznak majd a hivatal munkatársai: ezen épületszárny galériás nagytermének alsó egységében a városüzemeltetési- és fejlesztési és az önkormányzati, míg a hátsó részén a városigazgatási és rendészeti osztály munkatársai rendezkednek be - utóbbi részlegen azok, akik nem közterület-felügyelettel foglalkoznak. A terem felső szintjén a humán, a pénzügyi, számviteli osztály lesz elérhető, de innen nyílik majd a gondnokság és egy igazgatóság-vezetői iroda is, illetve az iktató - mondta az aljegyző. Az Anyakönyvi Hivatal továbbra is a Bezerédj utca 2. szám alatt fogadja az ügyfeleket, és a segélyezést lebonyolító humánszolgáltatási igazgatóság sem vált helyszínt: ők a Vörösmarty utca 5. alatt lesznek ezek után is megtalálhatóak. Az elmondottakkal kapcsolatban Ács Rezső megjegyezte: a városvezetés kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a költözés a munkában és az ügyfelek kiszolgálásában ne okozzon fennakadást, az új helyszínről a hatósági feladatok ellátása pedig ugyanúgy biztosítottá válik, mint a Béla király téri ingatlanból. A polgármester ettől függetlenül a sajtó útján is elnézést kért a lakosságtól az esetleges kellemetlenségekért. „Ha visszaköltözünk, még jobb ügyfélszolgálatot biztosítunk a lakosság számára” - utalt a kiszolgálás színvonalának emelkedésére a polgármester. Parkolás tekintetében Ács Rezső a Széchenyi utcai épület közelében található új Piactéri parkolóhelyeket, illetve a Bezerédj utcai tömbbelsőt ajánlotta az ügyfeleknek, tekintve, hogy ezek a helyek vannak legközelebb a polgármesteri hivatal ideiglenes épületéhez.-gyl2015. március 15. nemzeti ünnepünk szekszárdi programja „Várd örömmel a szép derült ünnepet” (Petőfi Sándor) 9.00 óra: A Tolna megyei Honismereti Egyesület szervezésében diákok és tisztelgő polgárok virágot helyeznek el az alsóvárosi és az újvárosi temetőben a szekszárdi ’48-asok, Garay Antal, Hollós Alajos és Török Zsigmond sírjánál 10.00 óra: ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS A BÉLA KIRÁLY TÉREN Ünnepi beszédet mond: Ács Rezső, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere Az ünnepi műsort előadják: a SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA tanulói KOSZORÚZÁS Az ünnepi megemlékezésben közreműködik: az ALISCA BRASS BAND fúvószenekar és a 608. sz. SCHOLA CARITATIS cserkészcsapat. Az ünnepi megemlékezést Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a Babits Mihály Kulturális Központ szervezi. FELHÍVÁS Kérjük azon intézmények és szervezetek képviselőit, akik a március 15-i ünnepségen a Béla király téri emlékműnél koszorút szeretnének elhelyezni, hogy koszorúzási szándékukat 2015. március 13-án 12.00 óráig szíveskedjenek jelezni a Babits Mihály Kulturális Központ Információs Szolgálatánál (Szent István tér 10., Tel.: 74/529-610). A koszorúkat kérjük közvetlenül a Béla király térre szállítani az ünnepség előtt. Március 14. szombat 19.00 óra - PIAC KÖZÖSSÉGI TÉR Creart - Csengey Dénes írószeminárium bemutatkozó estje március 15-i nemzeti ünnep előestéjén