Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-10-12 / 37. szám
8 2014. október 12. , SZEKSZÁRDI TASARNAP Birtokba vettük a megújult piacteret Nem csak kereskedelmi központ, de valódi közösségi tér is SZÉCHENYI „Örvendetes, hogy a magyar áru becsülete egyre inkább felértékelődik az emberek szemében, ezért is jelentős Szekszárd önkormányzatának döntése, miszerint a helyi kistermelőket és lakosokat kiszolgáló piacot újította meg" - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a megyeszékhely megújult piacterének múlt pénteken megtartott avató ünnepségén. Már két nappal a hivatalos átadást megelőzően, szerdán kipakolták portékáikat az árusok a megújult szekszárdi piactéren, amelyről csak pozitív véleményeket hallani. A történelmi belvárosban található kereskedelmi központ egy sikeres EU-s projektnek (is) köszönhetően komfortosabb, nagyobb és modernebb lett, és a funkciója is jelentősen bővült. A termelői piac 600 négyzetméterrel, 1800 négyzetméterre nőtt, a korábbi parkoló helyére egy kétszintes, mintegy 100 gépkocsit befogadó parkolóházat húztak fel. A 2013 szeptemberében kezdődött átépítés során a régi piacból csak a Garay iskola felöli és a földszinti téglaépületek maradtak hírmondónak. A fűtéssel nem rendelkező nagycsarnok felépítményét elbontották, de eltűntek a fabódék és a régi mosdó is. A megújult épület-együttesbe korszerű, energiatakarékos rendszereket építettek be. A korábbi csarnok helyén egy terasz készült, ahova a lenti térhez hasonlóan árusító asztalokat helyeztek ki, és az egészet üveg és fém kombinációjából készült tetővel fedték be. A parkolóház tetején pedig egy igényesen kialakított, 380 négyzetméteres közösségi tér kapott helyet. Az akár több 400 főt befogadni képes helyiséget a civilek, a fiatalok tölthetik meg élettel. Az új piactér avató ünnepségére összesereglett mintegy 200 érdeklődőt Horváth István, Szekszárd polgármestere köszöntötte. A térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a piac nem csak kereskedelmi központ, de közösségi tér is, ahol az emberek találkoznak, megbeszélik az elmúlt napok, hetek történéseit. Horváth István köszönetét mondott a tervezőknek, az építőknek és a hatóságoknak a gyors és kiváló munkáért, majd a termelőknek jó forgalmat, a vásárlóknak pedig minőségi magyar, helyi termékeket kívánt. Az építkezés menetét ismertető Peresztegi Imre,a kivitelező ZÁÉV Zrt. vezérigazgatóját követően Ács Rezső mondott köszöntőt. Szekszárd alpolgármestere azt mondta: a helyiek és a kormány támogatása nélkül ez a beruházás nem valósulhatott volna meg. Ács Rezső kiemelte: Szekszárd az elmúlt négy évben 15 milliárd forint értékű fejlesztést hajtott végre, vagy kezdett el, amelyhez 12,5 milliárd forint támogatást nyert el. Jövőre befejeződik az új vízbázis kiépítése, amely ugyan kevésbé látványos, mint a Béla király tér, a Vármegyeháza, a várkert és a piactér megújítása, de a város jövője szempontjából kulcsfontosságú. „Magyarország agrárstratégiájának egyik alappillére az élelmiszerbiztonság, ezért is szán kiemelt szerepet a kormány a családi gazdaságoknak, helyi termelőknek” - fogalmazott ünnepi beszédében Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: mindazok, akik magyar kistermelőktől vásárolnak, támogatják a magyar vidéket, a hazai munkahelyeket, s emellett megbízható minőségű áruhoz jutnak. A miniszter kitért arra is, hogy a 2014 és 2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklus új lehetőségeket nyit meg fiatal vállalkozók, családok, közösségek előtt. Utalt arra, hogy az első hazai pályázatokat 120 milliárd forint keretösszeggel, kilenc témakörben írják ki hamarosan, s a most kezdődő ciklusban nem csak a támogatások ösz- szege emelkedik, de gyorsabban, könynyebben lehet majd forrásokhoz hozzájutni. Varga Mihály hangsúlyozta: Magyarország az egyik legnagyobb nyertese az uniós támogatásoknak, a következő hét évben 34 milliárd eurót használhat fel az ország. „Szekszárd polgárai mindent megtesznek azért, hogy a városuk sikeres legyen. Őrizzék hát meg tenni akarásukat, Isten áldjon minden szekszárdit!” - zárta ünnepi beszédét Varga Mihály. Hogy az áldásból ne csak a városlakókra, de a piactér minden használójára, így a termelőkre, árusokra és vásárlókra is szálljon, arról Bacsmai László katolikus esperes-plébános és Balázsi Zoltán református lelkész igyekezett tenni. Az avató ünnepélyességét Elekes Boglárka népdalénekes és a Bartina Néptáncegyüttes közreműködése emelte. Az összesen 1653 millió Ft-ból megújult, kibővült és megszépült piactér építéséhez a város 1118 millió Ft támogatást nyert el a „Szekszárd Megyei Jogú Város történelmi városmagjának fúnk- cióbővítő fejlesztése (azonosítószáma: DDOP-4.1.1/C-09- 2F-2010-0001) pályázaton. (X)