Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-09-14 / 33. szám
2014. szeptember 14. , SZEKSZÁRDI V4ÍHHI4I» Újra él a Remete-csurgó A csapadékos időjárás sem tántorította el a szekszárdiakat vasárnap délután a Kápolna téri Remete-csurgó átadásának ünnepi eseményétől, amelyen hozzávetőleg kétszázan tették tiszteletüket. A csurgó több évtizedes várakozás után civil segítséggel újulhatott meg a közelmúltban: megmentési tervét két éve, egy baráti beszélgetés alkalmával a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöke vetette fel. A csurgó az országos Kéktúra-útvonal egyik pihenőhelye, de a Kadarka borút, sőt a kék körtúrával jelölt Benedek-szurdik tanösvény is erre húzódik, így több érv is a rekonstrukció mellett szólt, amelyhez a Civil Segéd Közhasznú Alapítvány, az Ifjúsági Unió Szekszárd, továbbá a Rotary Club is rögvest csatlakozott. A felújítás teljes egészében közadakozásból valósult meg. A költségek 1 millió 800 ezer forintos összeg körüliek, de rengeteg önkéntes munka és nyersanyag-felajánlás is érkezett. A megújulás alatt a szervezetek régi fotókat, képeket, történeteket gyűjtöttek a csurgóról kiadványukhoz, annak érdekében, hogy közösségi helyként funkcionáljon a forrás és környéke. Szekszárd talán legősibb forrása felújítási terveinek készíttetését, a kivitelezési munkálatok koordinálását, továbbá a hatósági engedélyek beszerzését a szekszárdi önkormányzat végezte el. A város a Béla király téri felújítás során felszedett macskakövek egy részét is a csurgó felújításán dolgozók rendelkezésére bocsátotta. A munkálatok a már létező támfal megerősítésével, letisztításával, kiegészítésével indultak, majd új kifolyót, vízfelfogót és elvezető csatornát is kapott a csurgó - a későbbiekben vízgyűjtő tartály is készül. A forrás közelében a kezdeményezők emléktáblát, időkapszulát is elhelyeztek, mindezen túl pedig a város és a környék nevezetességeiről, valamint a túrák útvonalairól is szemléltetőtáblát kívánnak elhelyezni. Az ünnepélyes avatón Bíró László katolikus püspök, dr. Kaszó Gyula református tiszteletes, valamint Sefcsik Zoltán evangélikus lelkész áldotta, szentelte meg a felújított csurgót és a megjelenteket. Beszédükben mind hangsúlyozták a víz tisztaságának erejét, jelentőségét. A civilek célul tűzték ki, hogy jövőre felelevenítik a város korábbi búcsúit és túrákat is szerveznek, melyek kiindulópontjaként, valamint célállomásaként a Remetecsurgót jelölik meg. A forrást egyébként nemrég bevizsgáltatták: a víz iható, emberi fogyasztásra alkalmas. Az ünnepség végén Ács Rezső alpolgármester a forrás kulcsát is átvehette. A civilek ezzel a jelképes gesztussal a város vezetésére, lakóira hagyományozták a csurgó és környékének gondozását, épen tartását. Gy. L. Elköszönt az élményfürdő - jövőre épül az uszoda A csapadékos nyár ellenére idén hatvanezren keresték fel a Szekszárdi Családbarát Strand-, Élmény- és Termálfürdőt, s ennek több mint fele szekszárdi vendég volt - mondta el Ács Rezső alpolgármester a létesítmény szerdai szezonzáró sajtótájékoztatóján. Ács Rezső - a szokásos esős idő miatt - a medencepart helyett a fürdő főépületében beszélt arról, hogy mintegy 32 ezer szekszárdi vendég kereste fel az idei szezonban az élményfürdőt. Az alpolgármester szerint ez is bizonyítja, hogy jó döntés volt az új strand megépítése. A statisztikából az is kiderül, hogy az összes látogató több mint fele, pontosan 52 százaléka gyerek volt, ez pedig a fürdő családbarát jellegét erősíti. A fürdő- zők idén többet is költöttek: a tavalyi 1200 forintos átlaggal szemben idén 1575 forintot fordítottak egyéb szolgáltatások, így például az étterem, a büfék igénybevételére. Ács Rezső szerint ezen adatok is igazolják, hogy érdemes és lehet is nyereségesen üzemeltetni a fürdőt. Az időjárás idén nem kényeztette el a pihenni vágyókat, hiszen a húsvéti időszaktól szeptember 7-ig nyitva tartó strandon ezúttal csak 90 fürdésre alkalmas napot jegyezhetett fel az üzemeltető, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. Az átlagos 650 fős vendégszám még így is meghaladja a környező városok fürdőinek adatait. Ács Rezső hozzátette: az idén nőtt az osztálykirándulás keretében a fürdőbe látogató gyerekcsoportok száma, és egyre több helyi és környékbeli sportegyesület vette igénybe edzőtáborozása során a strand szolgáltatásait. A fürdő ezen a nyáron is vendégül látta a nagycsaládosok egyesületének tagjait, de fogadtak sérült, értelmi fogyatékos fiatalokat is - nagy örömet okozva nekik. „Nem állunk le a fejlesztésekkel. Szakemberek vizsgálják annak lehetőségeit, hogy további élményelemekkel, szolgáltatásokkal bővüljön az élményfürdő kínálata” - tette hozzá az alpolgármester. Az már bizonyos, hogy jövőre duplájára nő majd a gyermekmedence vízfelülete és valószínűleg egy újabb csúszdát is birtokba vehetnek a kisebbek. Az új fedett uszoda építésével kapcsolatban Ács Rezső elmondta: a tervek készen vannak, a társasági adóbevételből készülő új létesítményt 2015-ben kezdik építeni. A rövidpályás úszóversenyek és vízilabda-mérkőzések rendezésére egyformán alkalmas, 25x33-as medence mellett egy tanmedence is helyet kap az új létesítményben, amely egy év alatt elkészülhet. Az új fedett uszodával egy országosan is kuriózumnak számító komplexum jönne létre, amely a sport- csarnokkal, atlétikai stadionnal, műfüves- és füves labdarúgópályákkal együtt kitűnő edzőközpont lehetne. Ehhez persze a közelben szálláshely építésre és bővítésre is szükség lenne, ami szintén szerepel a város távlati terveiben. Az élményfürdő nyári programjairól szólva Csillag Balázs, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. igazgatója elmondta, hogy egész nyáron kínáltak a családoknak, az idősebbeknek szóló sport-, kulturális vagy gasztronómiai programokat. Minden hónapra jutott egy kiemelt esemény, a programokkal többletszolgáltatást tudtak nyújtani a látogatóknak a strandbelépő áráért. Immár harmadik ízben rendezték meg a Fürdőnapokat, ahol megválasztották a Fürdő Szépét is.-fi-