Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-08-31 / 31. szám
2014. augusztus 31. SZEKSZÁRDI V/1SARVAI» Pesszimizmusra semmi ok Magyar Gergely, az Atomerőmű KSC Szek- szárd NB l-es, A-csoportos, a tavalyi bajnokságban ötödik helyet elért csapatának vezetőedzője mint szövetségi edző és az U-16-os válogatott szakmai irányítója úgy látja, hogy a magyar kosárlabda-utánpótlás frontján, elsősorban női vonalon, elindultak a kedvező változások. Elég csak arra gondolni, hogy az U-17 bravúros szerepléssel bronzérmes lett a csehországi világbajnokságon, vagy hogy az ő válogatottja is jól teljesített a hazai rendezésű Eb-n a hatodik helyezéssel. Szekszárdnak bizony volt köze mindehhez, mert - mint ahogy arról már szót ejtettünk - a KSC Szekszárd két játékosa, Studer Ágnes és Stu- der Zsuzsa tevékeny részesei voltak három korosztályos válogatott (U-16, U-17, U-18) előrelépésének, sikerének.- Amerika és Oroszország a maga méreteivel, sportági hátterével külön kaszt, de már egy Spanyolországgal vagy egy Franciaországgal képesek vagyunk felvenni a versenyt, és az elmúlt években előttünk járó cseheket is képesek vagyunk egy nagy tornán belül akár többször legyőzni - emlékezett vissza a nyári világversenyekre Magyar Gergely. - Örvendetes módon valami megmozdult a honi hátországban, köszönhetően a klubedzők és a szülők összefogásának és persze a társasági adóból származó forintoknak is. Nagyon bízom benne, hogy ez a pozitív folyamat érződik majd egészen az U-23-ig, s nem kell majd annyi külföldi játékost igazolnia egy-egy csapatnak a magasabb célok eléréséhez, mert nő a hazai minőségi választék - mondta a szekszárdi vezetőedző. Ami miatt viszont nincs különösebben feldobva Magyar Gergely, az az, hogy a jelekből ítélve megint egy új csapatot kell építenie Szekszárdon - újonnan érkező, tehetséges, de A-csoportra még nem kész játékosokból. Megértjük a trénert, hisz lassan hároméves szekszárdi ténykedése alatt nyaranta mindig más lett a keret, új csapatot kell építeni. De ez persze - néhány tehetősebb csapatot leszámítva - egyben a magyar valóság is, tisztában van ezzel Magyar Gergely, s áll elébe az új kihívásnak, a szakmailag mindenképpen izgalmas feladatnak.- A játékosmozgások és az erősítések alapján úgy tűnik, hogy a 6-8. helyek egyikére lehet csak esélyünk a következő szezonban. A Zele-Singleton-Dusanics trió távozása most mindenképpen játékerőbeli gyengülésnek tűnik, ám nagyon bízom abban, hogy az újak, a már velünk dolgozó szerb Szandra Boskovics, a 23 éves, szeptemberben megérkező 195 centis orosz center, Anna Konyakina és a Vasasból érkezett Fejes Fruzsina viszonylag gyorsan beépül az új együttesbe. Remélem, azzal, hogy a tavalyi évet súlyos sérülés miatt kihagyó Kovalcsik Emesére az idén már teljes értékű játékosként számíthatok, továbbra is hatékonyak lehetünk. Thedoreán Alexandrea is képes lehet kiegyensúlyozott teljesítményre ebben a bajnokságban a hosszút időt igénylő felépülése után. No és nálunk játszanak a Studer-lányok, akik már a tavalyi csapatban is olykor főszerepet játszottak, s van olyan fiatal még a keretben, aki jobb lehet annál, mint amit eddig nyújtott. Vagyis pesszimizmusra semmi ok. B. Gy. SPORTMIX LABDARÚGÁS. Idegenben, a másik Tolna megyei NB III-as csapat, a Bölcske otthonában lépett pályára a Tolle-UFC Szekszárd az NB III. középcsoportjában a bajnokság második fordulójában és nyert 2-1-re egy jó iramú, küzdelmes mérkőzésen. Az UFC első gólját a szerb Cso- vics szerezte, amire még az első félidőben válaszolt a hazai csapat. Szünet után a 49. percben egy mintaszerű kontratámadás során egy dupla Deli-Csovics összjáték végén az előkészítő Deli segítette a gólvonalon túlra a szerb csatár már gólba tartó lövését, ezzel lett 2-1 és ez maradt a végeredmény is. KÉZILABDA. A házigazda nagyatádi Rinyamenti KC, a Marcali SZVSE, a tavalyi tornagyőztes Fekete Gólyák KC, a Haladás, a Kozármisleny és az osztrák Wiener Neustadt első osztályú csapata vett részt az elmúlt hétvégi felkészülési tornán Somogybán. Az NB I B-s bajnokság tavalyi győzteséhez illően szerepelt az immáron Fauszt Éva nélküli szekszárdi csapat, amely a Rinyamenti KC és a Haladás 6, illetve 7 gólos legyőzésével bejutott a DXN elnevezésű kupa döntőjébe, ahol 13-9-es első félidő után 24-21- re győzte le a Kozármislenyt. A torna legjobb játékosa, az FKGC irányító-átlövője, Vasas Edina lett, aki a döntőben öt góllal járult hozzá csapata győzelméhez. TRIATLON. 57 ország 2000 vasembere indult el a Budapest 70,3 elnevezésű versenyen, amely az Ironman-féltáv hivatalos világkupa-fordulója is volt egyben. A versenyzőknek (profiknak, amatőröknek együtt) 1,8 km-t kellett úszniuk, aztán 90 km-t kerékpározniuk, majd lefutniuk egy 21 km-es félmaratont. A mezőnyben a szekszárdi Dynamic TC öt különböző korosztályú versenyzője is ott volt. Közülük a 30-34 évesek között induló két vasember, ifjabb Czencz Péter és Módos László nagyszerű időket produkáltak és ezzel kvalifikálták magukat a jövő évi Ironman világbajnokságra. Czencz Péter 4:08:13-as összidejével a második helyet szerezte meg, Módos László pedig 4:22:19-cel a nyolcadik lett az amatőr kategóriában. További szekszárdi indulók eredményei: A 40-44:100. Lukács Ákos (5:17:36), 196. Szilágyi Péter (6:00:000). A 50-54: 66. Kárpáti József (6:13:000). A 60-64: 6. id. Czencz Péter (5:50:24). ÍJÁSZAT. Gyulán kettős szekszárdi sikerrel zárult a történelmi- illetve vadászíj-kate- góriában rendezett országos bajnokság a szakágakban jeleskedő Alisca Nyilai versenyzőinek jóvoltából. A gyermek leány kategóriában a klub szárnybontogató tehetséges versenyzője, Barta Nikolett úgy nyert a történelmi kategóriában, hogy meglőtte az első osztályú szintet. A másik szekszárdi elsőség a felnőttek között tradicionális vadászíj-verse- nyen született, köszönhetően a remek formában versenyző Horváth Tamásnak. KERÉKPÁR. A Pécs Kupa versenysorozat hatodik fordulójában a különböző korosztályokban az alábbi eredményeket érték el a szekszárdi versenyzők a 78 km-es távon zajló viadalon: Elit: 2. Nagy Olivér (SZSZKE), 3. Fábián Ábel (SZSZKE). U-17: 2. Ács Vince (SZKE), 4. Schneider Sebestyén (SZSZKE). U-19: 4. Tornyai Richárd (SZSZKE), 6. Balogh Tamás (SZKE). Senior (50 év felett): 1. Balás Attila (SZSZKE), Senior (50 év alatt): 3. Balázs Tibor (SZSZKE).