Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-07-13 / 24. szám

4 2014, július 13. ^ SZEKSZÁRDI VASARMAP Méltó „kistestvér” a Sajó Péter emlékverseny Kis gemenci nagydíjnak is nevezik a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület (SZSZKE) saját rendezésű kétnapos, mára nemzetközivé vált or­szágúti kerékpáros versenyét, amely már 11. éve állít emléket a nyolcva­nas években fiatalon elhunyt országos bajnok, válogatott kerettag szek­szárdi kerékpárosnak, Sajó Péternek. A megmérettetésre az idén július első hétvégéjén került sor. Ahogyan a Gemenc Nagydíj, úgy a Sajó Péter emlékverseny is három sza­kaszból álló kétnapos verseny. A he­gyi prológon ugyanaz a penzum, mint Szekszárd legfőbb versenyén: a Garay térről indulva hajtanak fel a Kálvá­ria-tetőre a versenyzők az egyéni idő­futam keretében. A második szakasz már merőben más: Bonyhádról rajtol el a mezőny, amely korosztályoktól függően tesz egy, kettő, illetve három kört a Bonyhád-Paradicsompuszta- Tabód-Kisdorog-Bonyhád útvona­lon. A zárószakasz ezúttal is visszatért Szekszárdra, ahol belvárosi körpályán zajlott a kora esti kritériumverseny. A „Sajón” nem hirdetnek összetett egyéni eredményt, külön értékelik az egyes szakaszokat. A szekszárdi utánpótlás versenyző­inek jó erőfelmérő volt a versenysoro­zat, hiszen a szép számban megjelent külföldiek mellett megmérkőzhettek a budapesti Központi Sportiskola, a Bikeexpress, a Szeged és az újdonsült utánpótlás-nevelő központ, a Nyíregy­háza legjobbjaival. A kezdő és a haladó korosztályok­ban (U-13, U-15) már ismertté vált szekszárdi bringások a hazai pályán is bizonyítottak. A legkisebbeknél Zá- dori Zalán (SZSZKE) megnyerte a he­gyi és a 25 km-es mezőnyversenyt, a négykörös kritériumon pedig ezüst­érmes lett. Az U-13-asok között feltétlenül meg kell említeni Bán Benedeket is (szintén SZSZKE), aki egy ezüstöt és két bron­zot biciklizett össze a három szakaszon. Uralta ezt a korosztályt az SZSZKE és a másik helyi klub, a Szekszárdi Ke­rékpáros SE (SZKE), miután az ország­úti versenyben az első négy között csak szekszárdi bringás végzett: a már emlí­tetteken kívül Kiss Balázs (SZKE) lett a második, Forró Lajos pedig a negyedik. Az U-15-ösöknél jeleskedő Schnei­der Sebestyén (SZSZKE) csupán egy századdal kapott ki a hegyen szegedi riválisától, de az 50 km-es országúti megmérettetés megnyerésével vigasz­talódhatott, a 8 körös kritériumon pe­dig bronzérmes lett. Hozta magát az SZKE két orszá­gosan is magasan jegyzett serdü­lője, Ács Vince és Istlstekker Zsolt U-17-ben. A hegyen a hatodik, il­letve a nyolcadik helyen volt olvas­ható a nevük az eredménylistán, ám az országúton már mindketten jeles­kedtek a 75 km-es távon. Ács Vince a második helyen jött be, mögötte pe­dig Istlstekker Zsolt érkezett az em­lékverseny legértékesebb szakaszán, aminek Steig Gábor edző is termé­szetesen örült. Az U-19-eseknél ádáz csata zajlott a magyarok és a külföldiek között. Eb­ben az ütközetben ott volt az élen az egyetlen komoly tettekre is képes szek­szárdi bringás, Nagy Olivér (SZSZKE), aki a hegyen a 2. helyen futott be és ötödik lett a 75 km-es versenyen. A seniorok között Balás Atti­la (SZSZKE) mind a hegyen, mind az országúton megnyerte a Sajó Pé­ter emlékversenyt - amit Schneider Konrád és Schneider Gábor főszer­vezők szeretnének még színvonala­sabbá tenni az elkövetkező években azzal, hogy németekkel, osztrákokkal és belgákkal emelnék a külföldi részt­vevők számát. B. Gy Ki fizesse a gólyás lányokat? Azok után, ahogy 16-20 góllal ok­tatták az elmúlt két évben a máso­dik vonal mezőnyét, ahogy nyerni tudtak az egyetlen komoly rivális, a Budaörs otthonában lejátszott tava­szi csúcsrangadón, ahogy a Magyar Kupában az NB l-es Siófokot a kiesés szélére sodorták - nem igazán lehet motiváló csak az NB I. B-re készülni... Sajnáljuk a két kapust, Schell Gabit és Mészáros Melindát, a már zsigereikben szekszárdiakká váló, valamikor Pécsről induló alapembereket, mint Vasas Edi­nát és Gulya Krisztinát. No és Fauszt Évát, a tolnai kötődésű átlövőt, aki ta­valy, amikor Kiskunhalason „kiment alóla” a csapat, nem foglalkozott más NB I-es ajánlattal, hanem volt csapatát, a Szekszárdot választotta. Évi is bízott benne: valahogy előteremti a város az élvonalhoz szükséges anyagi hátteret. Sajnálkozásunkat talán Tabajdi Fe­renc edzővel kellett volna kezdeni. Im­máron négy és félszer teremtette meg pályafutása során azoknál a tolnai és baranyai csapatoknál, ahol éppen dol­gozott, az élvonalbeli szereplés lehe­tőségét, most nem sikerült. Pedig na­gyon megérdemelné, mert felkészült, rátermett, s az idő múlásával tanult is azokból a pedagógiai-pszichológiai természetű hibáiból, amiket - például még az UKSE edzőjeként - anno fel­hoztak ellene... Feri szerint három valóban meg­határozó játékos szerződtetése (Fauszt-szintű, vagy azt némiképpen meghaladó képességű kézilabdásokról van szó) már alkalmassá tenné a jelen­legi keretet az élvonalbeli szereplésre, az ottani bentmaradás kiharcolására, miközben a csapat élményt is nyújta­na az NB I okán a csarnokot bizonyára újra megtöltő közönségnek. (Nem árt tudni: tokkal-vonóval egy-egy ilyen játékos mintegy havi nyolcszázezerbe kerül annak, aki finanszírozza.) A má­sik erősítési verzió: hat olyan játékos érkezése, aki a maga posztján legalább olyan jó, mint azok, akik az NB I-re al­kalmasak a mai keretben. (Ha félmil­lió alá is szorul jócskán egy-egy játékos esetében így a bér, ez sem kasszakímé­lő megoldás, merthogy a jelenlegi hú­zóemberek eddigi juttatásait is nagy­ságrendekkel kellene, illene emelni a mostanihoz képest.) A nincsből nem lehet adni. Az ezzel szembemenő sportos bűvészmutatvá­nyok jövőt romboló kudarcára sok pél­dát tudnánk felhozni. Az önkormányzat úgy látja, hogy az az évi több tízmillió forint, amivel életben tudja tartani a sportágat fel­nőtt csapatostul, utánpótlásostul, az a plafon. Ennél többet egy szakosz­tály működési célú támogatására más, Szekszárdhoz hasonló lehetőségű, lé­lekszámú város sem tud nyújtani. A profizmus hátterében általában megjelenik a magánszféra, a magán- gazdaság. Például úgy, hogy a há­rom-négy extrafizetésű játékost egy- egy erre hajlandóságot érző cég fizeti. Szekszárdon, a jelekből ítélve, ez a re­neszánszát élő, terheket megosztó fi­nanszírozás még nem működik. A ké­zilabdaszeretők nem kis bánatára. B. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents