Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-06-01 / 20. szám
1 2014. június 1. SZEKSZÁRDI VASARNAP A gyerekeké volt a vasárnap Az időjárás kegyeibe fogadta a vasárnapi városi gyermeknap szervezőit és résztvevőit: a kora nyári melegben nagy érdeklődés mellett zajlottak a programok a Babits Mihály Kulturális Központban és a Szent István téren. A program mozizással indult: Bogyó és Babóca, a csigafiú és a katicalány 13 történetét tekinthették meg a gyerekek. A filmvetítést néptáncbemutató és népi gyermekjátékok követték a Bartina Néptáncegyesület és a Csurgó zenekar közreműködésével, majd játékos angol nyelvű foglalkozáson vehettek részt az érdeklődők a Kids Club Nyelviskolával. Szamuráj kardművészek és interaktív taekwondo bemutató után a sióagárdi Fecske Bábcsoport előadása következett. Volt akrobatikus rock and roll, kutyás bemutató és játszóház a Csiga Biga Képességfejlesztő Alapítvány közreműködésével, fellépett a Tücsök Zenés Színpad is. A színházteremben a Vargánya apó csodái című mesejátékot tekinthették meg a gyerekek - köztük a kulturális központ vendégeként mintegy száz gyermekvédelmi gondoskodásban élő, halmozottan hátrányos helyzetű és hatvan fogyatékkal élő gyermek láthatta ingyenesen a Honvéd Táncszínház előadását. A szabadtéri programok közül ezúttal sem maradhatott ki Torna és csapata történelmi játékai, a kézműves foglakoztatók, ügyességi és logikai játékok, a mindig népszerű arcfestés és a légvárak. A szekszárdi Gyermekjóléti Központ által rendezett gyermekjóléti napon a gyerekek rajzolhattak aszfaltkrétával, kaptak arc- és testfestést, fa halacskákat horgásztak, gyurmáztak, de tartottak nekik evő- és ivóversenyt is. Ezen a délutánon két előre meghirdetett pályázat eredményhirdetésére is sor került: a Szép Zöld Világ rajzpályázatra 150 munka érkezett, 26-ot díjaztak, míg a Tudós Születik tudományos vetélkedőn szekszárdi és környékbeli iskolák 66 diákja mérte össze felkészültségét több területen. Közülük 11 gyermeket jutalmazott a zsűri.-ft-