Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-05-25 / 19. szám

, SZEKSZÁRDI VASARMAP 2014. május 25. Miszla, ahol „egy világ zsugorodott faluvá” Három esztendő telt el azóta, hogy a Tolna megyei Miszla község­ben egy különleges kulturális köz­pont nyitotta meg kapuit festők, fotó- és grafikusművészek, szob­rászok előtt. A barokk jellegű kúri­ában minden adott az ihletettség- hez, a művészi kiteljesedéshez: a Tolnai-dombság nyugalmat árasz­tó környezetében tevékenykedhet­nek az alkotók, akiknek munkáiból nemzetközi képzőművészeti szim- pozion nyílott május 17-én az Agó- ra Művészetek Házában. A harmadik alkalommal életre hívott nemzetközi tárlatot Antall István, a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője nyitotta meg, aki úgy fogalmazott: Miszlán „a világ egy faluvá zsugo­rodott, a falu azonban mindig egy világegyetem volt”. A települést mél­tatva az újságíró megjegyezte: a falu a Kölcsey szellemében létező Szat- márcsekéhez hasonlóan már igen korán „száműzte a provincializmus sötétségét” és nyitott volt a világ felé. Miszlán - tette hozzá - manapság európai rangú képzőművészet van jelen és a hangulat, a természet adja az ihletet. A képzőművészek egyedi techni­káinak sokrétűségét méltatva kifej­tette, egyesek a mélynyomást az erő­Sommelier-képzés Szekszárdon A felsőfokú vendéglátóipari és szőlész-borász képesítés mellett már középfokú vendéglátóipari végzettséggel is lehet jelentkezni - az új OKJ-feltételek szerint - a szekszárdi Garay Pince által szervezett és a Garay Étteremben hamarosan induló sommelier-tanfolyamra. A képzést az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatja, így a tanfolyam költségét ugyan meg kell előlegezni, de bizonyos feltételek esetén és a sikeres bizonyítvány birtokában a befizetett tandíj teljes egészében visszaigényelhető. Bővebb információ a www.m-studium.hu honlapon és a 06- 30/385-8917-es telefonszámon kérhető. A jelentkezési lap le­tölthető a fenti honlapról, vagy személyesen átvehető a Garay Étteremben. 2014. május 25. (vasárnap) Béla király tér 15.00 óra 2014. június 21. (szombat) Szekszárdi Strand-, Élmény- és Termálfürdő 15.00 óra információ: Huszár Krisztina tel.: 20/318 14 84 e-mail: krisztahuszart 3@gmail.com Svring H«sor?". és Tánc Egy««"* Stílusos Kirándulások MODERNTÁNC VERSENYSOROZAT Bitm® Spor«**"* Egyesület teljes képi világgal házasítják, míg mások a grafikai magatartást lé­nyegink belső tájjá, megint mások munkáiban pedig a racionalitás for­dul át hirtelen az emberi vonások felé. Akad ugyanakkor olyan mű­vész is, akinek képei a fantázia és a tájak világa közt lavíroznak, vagy ép­pen vak tereket láttatnak, s „a csend­ben ott van a kiáltás” - fogalmazott a Gondolatjel című neves rádiós mű­sor munkatársa. A kiállítás megnyitóján Orbán György előadóművész mutatta be a Miszlai alkotóközpontot és Csák László csongrádi népzenész szólalta­tott meg autentikus népi hangszereket. Az alkotásokról tizenkét hazai és nemzetközi művész világlátása köszön vissza: az erdélyi, baróti származású Incze Mózes, a grafikus- és festőmű­vész Nádas Alexandra, a temesvári Alexandru Jakabházi grafikusművész, Simon Debóra, Várhelyi Tímea, a nyír­egyházi festőművész, Szakszón Imre, a román Onisim Colta illetve Nagy Gá­bor Munkácsy-díjas festőművész al­kotásaiban gyönyörködhetnek az ér­deklődők. A Baky Péter festőművész-rendez- te nem mindennapi tárlat június 28- ig látogatható. EMLEKMUSOR A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJÁN A WOSINSKY MÓR MEGYEI MÚZEUM V ' &s^9íhBb I i KÖNYVTÁRÁBAN (Szekszárd, Szent István tér 26.) 2014. június 4-én 18 órakor ARANY JANOS o magyar befejezetlen« elbeszélő költemény a nemzeti összefogásról / jf? Vj Előadja KIS PÁL ISTVÁN Jtj '&‘ti költő és versfnondó Közreműködik Ifj. TÖVISHÁTI ANDRÁS népi hangszerkészítő és előadóművész Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum és A PÁD Irodalmi Egyesület tisztelettel várja az érdeklődőket!

Next

/
Thumbnails
Contents