Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-05-25 / 19. szám
2014. május 25. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 3 Ahír igaz, de... Egy, a közelmúltban megjelent MTI-hír címsora a szekszárdi ön- kormányzat cégeinek veszteséges voltát tudatta a nagyérdeművel. Hát, igen... Ez igaz. Mint ahogy az is igaz, hogy amikor tévét vettünk, abban a hónapban piszokul veszteséges volt családunk költségvetése. További igazság, hogy valahol százhatvanezer kilométeres magasságban egy pár rendőrcsizma kering a Föld körül, néha pont Szekszárd felett suhan el és aki épp akkor lefotózza, az megírhatja: ilyen is van, jóemberek!- A szekszárdi önkormányzat jelenleg 11 cégben kizárólagos, illetve résztulajdonos: ezek a vállalatok 2013-ban összesen mintegy 4,9 milliárd forintos árbevételt produkáltak - beszélt az elA Szekszárdi Vasárnap legutóbbi számában némi félrehallás és kapkodás következtében tévesen írtuk, hogy a város önkormányzati cégei a kistérségben 90 ezer embert fog- lakoztatnak. A valóságban az ön- kormányzati cégeket szolgáltatásai érintenek 90 ezer embert. A fogla- koztatottak száma 625 fő. Olvasóinktól elnézést kérünk. Mészáros József múlt év gazdasági eredményeiről Ács Rezső, alpolgármester. Hozzátette: a mérlegfőösszeg az említett cégekben 31 milliárd forintot tesz ki, az eszközállomány, vagyis a vagyoni rész pedig 29 milliárdra rúg. Az alpolgármester emlékeztetett: a törvényi előírásoknak megfelelően, a Szekszárdi Víz -és Csatornamű Kft. 2013. január 1-jével a teljes víziköz- mű-vagyont átadta Szekszárd önkormányzatának. Ez a cégnél egyszeri ráfordításként jelent meg. Mivel a lépés az önkormányzati vagyont egészében véve növelte - ha úgy tetszik, megérte az egyszeri ráfordítás által keletkezett 450 milliós veszteség. Tizenegy cég összesített eredményeként mutatkozott hát meg ez az átmeneti mínusz. Ám ha az említett egyszeri rendkívüli ráfordítást kivesszük az elszámolásból, kiderül: 105 millió forintos nyereséggel zártak az önkormányzati tulajdonban lévő cégek - szögezte le Ács Rezső. Elmondása szerint az önkormányzati firmák 2013-ban is stabilan működtek, az adózott eredmény nagy részét pedig tartalékba helyezte a város a következő évek egyik fejlesztési forrásaként és előre nem látható kiadások fedezeteként. Természetesen a közszolgáltatást végző önkormányzati cégeket is érintette a rezsicsökkentés, Esélynapot tartottak a Babitsban A Babits Mihály Kulturális Központ a Tolna Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házzal partnerségben Esélynapot tartott május 14-én szekszárdi általános iskolák tanulói részvételével - közölte munkatársunkkal Radnai Erzsébet program- felelős. Mint megtudhattuk, a programon közreműködő érdekvédelmi szervezetek (ÉFOÉSZ Tolna Megyei Szervezete, Esőmanók Tolna Megyei Autista Gyermekekért Közhasznú Egyesület, Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesülete, Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók Egyesülete, Vakok és Gyen- génlátók Tolna Megyei Egyesülete) képviselői a fogyatékkal élő emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában, interaktív módon mutatták be a gyerekeknek. A program során a gyerekek próbára tehették érzékszerveiket - egy kicsit másként. Megismerkedtek a jelnyelvvel, volt segítőkutya és beszélő segédeszközök bemutatója, kerekes székes akadálypálya. Beszélgethettek és kérdéseket tehettek fel az értelmi fogyatékosságról és játékokon keresztül betekintést nyerhettek az autista gyerekek világába. A Garay János Általános Iskola 3.b osztálya köszönetképpen Halász Judit „Jól csak a szívével lát az ember” dalát énekelte el a szervezőknek és a szervezetek képviselőinek. A programon közel 140 általános iskolás vett részt, akik új és pozitív élményekkel távoztak, és talán sikerült megérteniük a rendezvény mottóját: „Te is más vagy, te sem vagy más...” - számolt be az eseményről a szervező. bevételük csökkent, ám ez a pénz a lakosság zsebében maradt.- A város által létrehozott teljesen új struktúrájú E.R.Ö.V. Zrt. gyakorlatilag hiteltartozás-mentes, annak ellenére, hogy az első év a piacszerzés és a befektetések éve, tehát amolyan tesztüzemként fogható fel. Ez, úgy vélem, egyedülálló eredmény még országos viszonylatban is - jelentette ki Ács Rezső. GyL-MJ A közelmúltban - sok más céghez, intézményhez illetve állampolgárhoz hasonlóan - szerkesztőségünkkel is tudatták, hogy Szekszárd alpolgármesterét, Ács Rezsőt az Év Alpolgármestere címre jelölték. Mikor rákérdeztünk, alpolgármester uram elmondta, fogalma sincs, kinek jutott eszébe őt jelölni, mármint személy szerint. A Megyei Jogú Városok Szövetségének több éves kezdeményezése, hogy megválasztják az év polgár- mesterét és az év alpolgármesterét Magyarországon. Ács Rezső elmondta, az efféle javaslatokban benne van a helyi közösségek véleménye, illetve a szövetség tájékozódik az illető széleskörű támogatottságáról is. „Esetemben az volt a szerencsés körülmény, hogy az önkormányzati közműszolgáltatáson keresztül, illetve ebben a feladatkörben végzett tevékenységemnek köszönhetően nemcsak helyben, hanem 49 településen is meglehetősen sok emberrel vagyok kapcsolatban. A jelölés mindenesetre több mint megtisztelő, hiszen Szekszárd a kis megyeszékhelyek közé tartozik. Ennek ellenére komoly eredményeink vannak és úgy fest, ezt nem csak mi látjuk, 'odafent' is észrevették. Bár már a jelölés is megtisztelő, a cím valóságos elnyerése komoly meg- süvegelése lenne Szekszárd városának, hisz nem mi itt helyben választunk - a szavazás országos, az elismerés pedig egész Szekszárdot illetné.” PÁLYÁZAT Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság Hatékony tűzmegelőzési kommunikáció címmel a 10-18 éves korosztály számára felmenő rendszerű alkotó pályázatot hirdet meg. A tűzvédelemmel kapcsolatos információk számos csatornán keresztül juthattak el a lakossághoz. Gyorsuló világunkban azonban egyre nehezebb megtalálni a kapcsolatot a célközönséghez. Ennek kapcsán úgy gondoljuk, hogy minden eddiginél kreativabb kommunikációra van szükség, amely hatékonyan használja fel korunk technikát is. Az ifjú pályázóktól a tűzvédelemmel kapcsolatos hatékony, ötletes, tetszetős kommunikációs megoldások alkalmazását, bemutatását várjuk. Kategóriák:- plakát (A4-CS méretű fotó vagy grafika), banner (468x60 képpont),- hanganyag, rádiós hirdetés (15 másodperc),- film spot (30 másodperc),- weblap, blog, közösségi oldal, mobil alkalmazás. Díjazás: a bírálóbizottság kategóriánként 3-3 alkotást díjaz. Az első helyezettek automatikusan részt vesznek az országos versenyben! Beérkezési határidő: 2014. július 30. Benyújtás módja: c-mailbcn vagy elektronikus adathordozón a legközelebbi tűzoltóságra, vagy a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság postacímére: 7100 Szekszárd, Mikes utca 16-22. Az alkotás leadásakor megadandó adatok: név, életkor, e-mail cím. Az alkotások mellé a szülő, vagy gondviselő hozzájáruló nyilatkozatát is mellékelni kell! Eredményhirdetés: 2014. szeptember 15. (megyei), 2014. szeptember 30. (országos) A beérkezési határidő napján számított életkort vesszük figyelembe a résztvevőknél. További információ: Árvái Imre tű.alezredes (20/912-1439, vagy imre.arvai@katved.aov.hu)