Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-05-11 / 17. szám
2014. május 11. SZEKSZÁRDI VASAR1AP Akár az Európa Kupában is indulhatnának Mint arról már beszámoltunk, az Atomerőmű KSC Szekszárd nő kosárlabdacsapata az elmúlt évtizedek második legjobb eredményét érte el a közeli napokban zárult szezon ötödik helyével. A szekszárdi csapat az Uni Győr csapatát verte oda-visz- sza a rájátszás utolsó párharcában- mégpedig az idei bajnokság talán legjobb játékával. Immár mint a középmezőny legjobb csapatára tekintenek a KSC Szekszárdra, amely csupa fiatal - köztük hat saját nevelésű- játékosból építkezve lett a szezon meglepetéscsapata. A szekszárdi csapat nem havi több ezer eurós légiósokat alkalmazva lépett előre, hanem sajátos utat választva; remélhetőleg tovább is lehet menni ezen az úton. Ehhez persze nagyon kell a főszponzor, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. további támogatása, az utánpótlás-nevelés költségeinek a társasági adóból érkező tízmilliós nagyságrendű további finanszírozása, no és az sem ártana, ha újabb helyi kötődésű szponzorokat tudhatna a csapat maga mögött. Főleg, ha az ötödik helyezés okán bevállalná a klub az Európa Kupában való elindulást, amit az MKOSZ-ben (Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége) örömmel vennének... A csapat megtette a magáét, most a klubvezetés térfelén pattog a labda.- Mi is szeretnénk a csapat mellé felzárkózni, már ami a jó híreket illeti. A mi meccseink most kezdődtek el és úgy június közepéig tartanak - mondta el lapunknak Herr Péter ügyvezető elnök. - Most, hogy tényleg van felmutatható fejlődés, előrelépés, van miért leülni a támogatóinkkal. Azt azért tudni kell, hogy már pusztán a csapat megtartásához is többre lesz szükség, mint korábban. De ez a siker, a jó szereplés velejárója: több játékosunkat is megkeresik a napokban, s nyilván olyan ajánlatokkal csábítják majd őket, amelyekkel a józan ész határáig nekünk is illik lépést tartanunk - tette hozzá az ügyvezető. A szurkolók most még jobban reménykednek abban, hogy a csapat első számú játékosává előlépő, a felnőtt női ■ válogatottba is meghívott Zele Dorinát sikerül megtartani. Nyilván az irányító poszton kiemelkedő, a csapat támadójátékában vezéregyéniség szerepét betöltő Maja Scsekics megtartása, újabb szerződése sem egy tollvonással elintézhető téma, korábban sem volt az. Az amerikai Singleton munkájára is nagy szükség lenne a következő évadban. Szerencsére a Stu- der-testvérek, Zsuzsa és Ágnes helyi kötődése, elkötelezettsége okán nem valószínű, hogy már most eligazolnának Szekszárdról, a nevelőegyesülettől, ám megeshet, hogy a 16. évében járó Ágnest, aki irányítóban valóban párját ritkítóan tehetséges, máris nehezen visszautasítható ajánlattal környékezik. ..- Egész évben bizonyított a csapat szeme fényének számító játékosunk, de ahogyan és amilyen eredményesen játszott a ZTE NKK és a Győr ellen, az gondolom, nem csak nekem, hanem szurkolóinknak is élmény volt - osztotta meg az ifi válogatott játékossal kapcsolatos véleményét Herr Péter. A KSC-nek (egy-két kivételtől eltekintve) szüksége lesz mindenkire a következő idényben. Szellemileg is ösz- szeért, együtt van a csapat, nem kis részben köszönhető ez a bő két és fél éve Szegedről érkező, akkor még kezdő fiatal edzőnek, Magyar Gergelynek. Geri igyekszik meghálálni a bizalmat, azt, hogy Szekszárdon bíztak benne, és hogy abban a belterjes közegben, ami szakmát jellemzi, ilyen fiatalon rá merték bízni az NB I-es A-csoportos felnőtt csapatot. „Látszik, hogy Magyar Gergely nem szereti azt a langyos vizet, ami körülveszi a sportágat idehaza. Modern, gyors kosárlabdát oktat és abszolút eredménycentrikus” - mondta el véleményét a csapat egyik törzsszurkolója, aki olykor az edzésekre is bekukkant. Nincs kétsége mindezek felől a klubvezetésnek sem. Nem véletlen, hogy már tavaly kétéves szerződést kínáltak neki.- Tisztában vagyunk azzal, hogy Gergő az edzői fronton ma már érték, nem véletlenül bízták meg a magyar lány ifiválogatott vezetésével. Ha így dolgozik, hamar eljöhet annak az ideje, hogy nem tudjuk őt sem megtartani- mondta az ügyvezető. B. Gy Ficza Feri hetedik lett a SEAT Leon Európa Kupán Nincs oka a visszafogottságra a SEAT Leon EuroCup németországi rajtja után ifjabb Ficza Ferencnek, a Zengő Motorsport Junior Team nagy reménységének. A Nürburgring kanyargós, technikás-taktikus pályájának aszfaltján a SEAT túraautók versenyén már az első fordulóban megállta a helyét a szekszárdi srác. Helyezésekben kifejezve: az első futamban a 9., a másodikban már öt pozíciót javítva a negyedik lett (valójában az ötödik helyen érkezett meg), de a harmadik helyezettet a sorozatos pályaelhagyások miatt visszaminősítette a versenybíróság, így a mi fiunk egy hellyel előrébb került. Az összetettben a 7. helyen végzett a rangos európai kupasorozat nyitányán. Ha azt vesz- szük, hogy a Zengő azt szeretné, hogy ott legyen a kocsi a legjobb nyolcban, a kezdés már is több mint biztató. „Én is így gondolom” - mondja a 17 éves fiatalember, aki ezen a hétvégén sem marad versenyzés nélkül, hiszen a Slovakia Ringen sorra kerülő túraautó magyar bajnokság második futamán is rajthoz áll, aztán már is jön a SEAT kupa második fordulója Ausztriában, a Salzburgringen. Gáspár István, a Zengő Motorsport Junior Team csapatvezetője is elégedett volt a látottakkal.- A leglényegesebb, hogy versenyzőnk tovább fejlődjön önmagához képest, mind gyorsulásban, mind a problémás helyzetek megoldásában.- mondta a csapatvezető.- Mint általában más versenyeken, most is jól sikerült rajt: három versenytársat is sikerült megelőznöm, és viszonylag hamar fölautóztam a hatodik pozícióba, amit sikerült egy jó ideig megtartanom, de a futam végére műszaki probléma miatt - akadozott a benzinellátás, meghibásodott a differenciálmű, ami másodperces hátrányokat jelentett - három hellyel hátrébb szorultam. Szerencsémre a problémát a csapat hamar megoldotta - számolt be a Szekszárdi Vasárnapnak a részletekről Ficza Ferenc. - A második futamon már, a megszerzett tapasztalatok birtokában bátrabban autóztam, ott tudtam ragadni az élmezőnyben. Ez az a versenysorozat, ahol nem az autók közötti különbség dönt - mert mindenki egy valóban nagyszerű, csúcstechnikát bevető, legújabb SEAT-versenyautó volánja mögött ül -, hanem a tudás. A Nürburgringen lezajlott futam egyébként megtekinthető a legismertebb videómegosztó csatornán, és minden bizonnyal az elkövetkező versenyeket is élőben közvetítik ugyanott. B. Gy. Május 1-jén ifjúsági majálist rendezett az Alisca Nyilai íjász Egyesület a felújított Béla király téren, ahol az érdeklődök százaival ismertették meg az íjászsport minden elemét. Az eseményen szakképzett edzők, instruktorok foglalkoztak a majálisozókkal - tájékoztatta lapunkat Bükszegi Lajos, az Alisca lE alelnöke. Az aliscások három komplett bemutatóval is készültek. Május 3-án, szombaton már Foktőn, a DDR 3D-s íjászbajnokság 2. fordulóján vett részt az egyesület 19 fős csapattal. A verseny az Éjsólyom Íjász SE rendezésében valósult meg; az eső kissé nehezítette az íjászok tevékenységét, ennek ellenére a 130 versenyző szinte teljes létszámmal végiglőtte a célokat. Az aliscások tíz érmet gyűjtöttek be, négyen ugyan kis híján, de lecsúsztak a dobogóról. A következő fordulót május 31- én az Alisca Nyilai lE rendezi Sötétvölgyben. Aranyérmesek: Horváthné Barin- kai Zsuzsanna, Barta Nikolett, Barta Viktória, Bükszegi Norbert és Zsók Szabolcs. Ezüstérmesek: Stantic Marina, Török Dániel, Zsók Tamás és Stantic Tamás. Bronzérmes: Marjai Pál. Negyedik helyen végeztek: Horváth Tibor, Ambrus Károly, Ambrus Csongor, Ambrus Csanád és Müller György. Bükszeginé Herbert Katalin a 6., Till János a 8., Boros Zoltán a 9., Horváth Tamás a 14. helyen zárta a versenyt.