Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-05-11 / 17. szám

r SZEKSZÁRDI VASARMAP 2014. május 11 Ismét országos első hellyel büszkél­kedhet a Dienes Valéria Általános Isko­la.Tizenhetedikalkalommal rendezték meg Miskolctapolcán a PC-kismester Országos Informatikai Versenyt, mely­re a régióból több éve egyedül isko­lánkból hívnak be versenyzőket - tá­jékoztatta lapunkat Simon Andrea, az intézmény igazgatóhelyettese. Az Ágoston Tamás által vezetett csapat tagjai - Balbach Dominikés Vajda Ákos nyolcadikos tanulók - kiemelkedő tel­jesítménnyel nyerték a döntőt. A megmérettetés során a gyerekeknek az elméleti feladatlap megoldásán túl a gyakorlatban is bizonyítaniuk kellett fel­használói és programozási ismereteiket. Az általános iskolai alapkövetelmények készségszintű tudásán felül a csapat tag­jai Power Point-bemutató készítéssel, majd Excel táblázatkezelő használattal, továbbá programírással mutatták be jár­tasságukat. A tanulók visszatérő szerep­lői a PC-kismester Országos Informati­kai Versenynek, így már biztos rutinnal rendelkeztek az időkeretek optimális kihasználása, valamint a feladatok ered­ményes megoldásának tekintetében. Példájuk is mutatja: nem érdemes rálegyinteni a számítástechnikára mint tantárgyra. Az élet írta követelmények az igazgatóhelyettes szerint azt mutat­ják, hogy az információs társadalom­ban a számítástechnikai alapismeretek annyira esnek latba, mint hogy valaki tud írni vagy olvasni, hiszen a társa­dalmi érintkezés egy részének színtere már nem papíralapú, hanem informati­kai gyakorlati tudást feltételez. A csapat felkészítő tanára Potyondi- né Balog Elvira volt, aki az intézmény­ben az ECDL felkészítő szakkör veze­tője is. Gy. L. . » BABITS MIHÁLY KULTURÁLIS KÖZPONT­Szekszárdi Magyarnóta Klub EL KELL MENNI KATONÁNAK... wmmmmmmmmmJk IVit JL 1 1 il 1 1 /TllV# • • ..»ír—<■»■— NÓ TAMÜSOR AZ I. ÉS II. VILÁGHÁBORÚ HŐSEINEK TISZTELETÉRE Vendég: BOKOR JÁNOS nótaénekes időpont: 2014. MÁJUS 23. (péntek) 18 óra Helyszín: AGÓRA RENDEZVÉNYTEREM Védnök: HONVÉD HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET TOLNA MEGYEI SZERVEZETE NAGY jÁNOS NY. EZREDES Közreműködnek: Baksai Ferenc, Barkóczi Erzsébet, Fritz Anna, Galamszegi Márta, Incze Zoltán, Jakab Lászlóné, Lendvai Klára, Molnár János, Ódor Vera, Péterbencze István, Szabó Tamás, Végh Imre valamint a Szekszárdi Magyarnóta Klub kórusa Kísér: Látó Imre és cigányzenekara Jegyek 1200 Ft-os áron a Kulturális Központ jegypénztárában vásárolhatók. Cl BABITS MIHÁLY 2014. május 19-én, hétfőn is óráraa MÚZEUMI VILÁGNAP ALKALMÁBÓL RENDEZENDŐ WOSINSKY EMLÉKNAP PROGRAMJAIRA A MÚZEUM KÖZPONTI ÉPÜLETÉBE: KÖSZÖNTŐT MOND: Csillagné Szánthó Polixéna SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK ELNO£ KOSZORÚZÁS WOSINSKY MÓR SZOBRÁNÁL^ DR. KOVÁCS SÁNDOR: WOSINSKY MÓR NÉPRAIZI MUNKÁSSÁGA CÍMŰ ELŐADÁSA MÚZEUMBARÁT ÓVODA ÉS MÚZEUMBARÁT ISKOLA OKLEVÉL, VALAMINT A WOSINSKY EMLÉKPLAKETT ÜNNEPÉLYES ÁTADÁSA Babits Mihály Kulturális Központ színházterem Közreműködik Zajzon Gábor Jegyek kaphatók az intézmény jet jypénaárában és ä'ticketportal.hu oldalon. Információ: vwvw.szekszardagora.hu Tel: 74/529-610 Jegyárak 3200.-,3500.- és 3800.- Ft

Next

/
Thumbnails
Contents