Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-04-06 / 12. szám

SZEKSZÁRDI VASARMAP 2014. április 6. Merlot lett a borvidék legjobbja Több mint félszáz termelő közel 250 bora méretett meg a Szekszár­di Borvidéki Borversenyen. A leg­magasabb pontszámot a Szent Gaál Pincészet 2011-es évjáratú mer- lot-ja nyerte: azObsessio-ból mind­össze 1500 palack készült. A Babits Mihály Kulturális Központban március 27-én megtartott borverseny­re 52 termelő összesen 247 palackos és hordós tételét nevezte - tudtuk meg Kelemen Erikától. A hegybíró elmondta azt is, hogy a legjobb fiatal borász címért tizenketten „szálltak harcba” míg a város bora címre 26 tételt - 11 kékfrankost, 10 bikavért és 5 kadarkát - neveztek a ter­A bizottságok két-két bort juttattak a verseny második fordulójába - összesen 27 termelő 71 borát jutalmazták aranyé­remmel -, továbbá minden 90 pont felet­ti minta is egy ötfős „csúcszsűri” asztalára került. Az Év borásza címet elnyert Vesz- tergombi Ferenc, Takler Ferenc és Vida Péter mellett Hermann Zoltán és Módos Ernő értékelte újra a legjobb 20 tételt, de Mészáros Gabriella nemzetközi boraka­démikus és Mészáros Kálmán, az NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóság igazgatója is megkóstolta a legkiválóbb szekszárdi nedűket. A borvidéki borver­seny legjobbja címet végül a Szent Gaál Pincészet 2011 -es évjáratú, Obsessio név­re keresztelt merlot bora érdemelte ki. Obsessio: megszállottaknak A Szent Gaál Pincészet egyik zászlósbora, az Obsessio (a latin kifejezés megszállott­ságot jelent) egy merlot-válogatás. A pin­cészet 2011-ben gazdát cserélt, borásza a korábban Toszkánában és Spanyolország­ban is dolgozó Fogl János lett. Az idehaza Villányban, a Balaton-felvidéken, Somlón és Tokajban pallérozódó borásztól meg­tudtuk, a 2011-es Obsessio alapanyaga a Baranya-völgyben termett, 1 kg alat­ti tőketerheléssel. A bor egy évet töltött új zempléni tölgy barrique-hordóban, majd két esztendőt pihent palackban. Mindösz- sze 1500 üveggel készült belőle, és várható­an e hónap végén kerül majd forgalomba. „Számítottam rá, hogy ott lehet a legjob­bak között, de nagy öröm és büszkeség, hogy borászkollégáim e nagy presztízsű borverseny legjobbjának ítélték” - nyilat­kozta lapunknak Fogl János. melők. A mintákat hét bizottság vizsgál­ta, melyekben a helyi termelők mellett az ország szinte minden jelentősebb borvi­dékének egy-egy elismert alakja is helyet foglalt. A közel félszáz tétel között ezúttal is túlsúlyban voltak a vörösek, mindössze 20-20 fehér- és rozébor mérette meg ma­gát a borvidék legrangosabb versenyén. Az évjáratok közül a 2011-esből érkezett a legtöbb minta (92), a legidősebb bor alapanyagát 2008-ban szüretelték. A csúcszsűri értékelése alapján össze­sen négy bor kapott nagyarany érmet. A részletes eredményeket, így a legjobb kadarkát, kékfrankost, bikavért, a város borát, a legeredményesebb pincészet és a legjobb fiatal borász díját az április 26-i Szent György napi borünnepen hozzák nyilvánosságra, s a hagyományok sze­rint ezen a napon kóstolót is tartanak az aranyérmes borokból.-fl­A jót elismerjük - hangsúlyozta az ŐSZE A munkahelyteremtés a legfontosabb célja idén az Összefogás Szekszárdért Egyesületnek (ŐSZE), amelynek veze­tősége az elmúlt héten sajtótájékoz­tatón ismertette elképzeléseit. „A jót elismerjük, de kritikusan szem­léljük, ami szerintünk problémás” - mondta Maller Béla, az egyesület elnöke, aki szerint több értékterem­tő munkára is szükség lenne amel­lett, hogy a közmunkaprogramra és a csökkent munkaképességűek fog­lalkoztatására odafigyelünk. Egy le­hetséges alternatívaként említette az elhagyott szekszárdi, városkörnyéki te­rületek hasznosítását. Ezek lehetőséget biztosítanának zöldség-, gyümölcs- és gyógynövénytermesztésre, amelyek az­tán a városi intézmények étkeztetésé­ben hasznosulhatnának - hangzott el a sajtóeseményen. Maller Béla jelezte: terveik megvalósításához kérik a vá­rosvezetés támogatását, segítségét is. A küszöbön álló parlamenti válasz­tás kapcsán az ŐSZE elnöke megje­gyezte: több párt csak pénzért vállalta az indulást, így, a politikai kalandorok kiszűrése érdekében az ŐSZE egyfajta kauciós rendszert vezetne be, amikor is a pártoknak minden jelöltjük után 100 ezer forintot kellene befizetniük az államkasszába, amely csak a szava­zatok két százalékának megszerzése után járna vissza. Az egyesület elnök­sége javasolja azt is, hogy a minden­kori kormány csak népszavazás után módosíthasson alkotmányt vagy hoz­hasson sarkalatos törvényeket. Fekete László Kezdődik a balesetveszélyes siófoki elágazó körforgalmasítása Új közlekedési csomópontot ala­kítanak ki a 6-os és a 65-ös számú főút kereszteződésében, átformál­va, biztonságosabbá téve a siófoki elágazást. Amint arról a sajtó képvi­selőit a helyszínen Horváth István, Szekszárd polgármestere kedden tájékoztatta, a csomópont jelenleg az ország egyik legveszélyesebb út­kereszteződésének számít, amely­nek átépítése évekig húzódott. A polgármester elmondta, az új kör­forgalom munkálatai 2014 áprilisának közepén indulnak, és várhatón jóval a hivatalos átadási határidő, 2015. febru­ár 10-e előtt befejeződnek. A sajtótájékoztatón Kardos Gábor, a Nemzeti Infrastrukturális Fejlesz­forintba kerül. A küszöbön álló átala­kítás során kétszer két sáv és négyá­gú körforgalom épül, áthelyezik a kö­zelben lévő buszmegállót, ugyanakkor a nagy teljesítményű járművek bizton­ságos áthaladását szolgáló tengelysúly- mérő is beépítésre kerül. A 34 méteres külső átmérővel rendelkező négysávos létesítmény korszerű LED-es fényfor­rású világítást is kap, valamint két új buszmegállóöböl is létesül. Horváth István leszögezte: meg­kérdőjelezhetetlen, hogy a 6-os és a 65-ös főút kereszteződésénél kör­forgalmat kell létesíteni, hiszen az elmúlt öt évben több halálos kime­netelű és súlyos sérüléssel járó bal­eset is történt ezen a helyen. A vá­rosnak - mint mondta - kiemelten tő Zrt. fejlesztési igazgatója kifejtet­te, hogy az építkezés elől minden aka­dály elhárult, a kivitelezőnek pedig április 11-én átadják a munkaterüle­tet. Amint azt közölte, a projekt előké­szítése során a terület előzetes felméré­sét, régészeti feltárását, kisajátítását is elvégezték, amelynek folyamán egy ke­rítésszakaszt kellett áthelyezni. Kardos Gábor arról is szólt, hogy a közeljövőben hat körforgalmat épí­tenek, amelyből a 6-os és a 65-ös út kereszteződése az egyik fontos beru­házás. Az új forgalmi rend és a körfor­galom elkészültével autósoknak, gya­logosoknak egyaránt biztonságossá válik a régió egyik legrosszabb balese­ti statisztikáival bíró helyszíne. Horváth István a sajtóeseményen közölte, hogy a beruházás 445 millió fontos a helyiek biztonsága, amibe közlekedésbiztonságuk is beletarto­zik, így Szekszárd teljes mértékben támogatja az építkezést. Az építkezés ütemekre bontva zajlik majd, hiszen a munkálatok alatt a for­galmat valamennyi irányból fenn kell tartani, ám részleges forgalomkorláto­zásra lehet számítani. A beruházást a Nemzeti Infrastruk­túra Fejlesztő Zrt. uniós források be­vonásával, a „Balesetveszélyes csomó­pontok átépítése” projekt keretében készíti el, a nyertes kivitelező páros az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató és a Swietelsky Magyarország Kft. A fej­lesztés az Új Széchenyi Terv kereté­ben, a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) része. Gy.L.

Next

/
Thumbnails
Contents