Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)

2014-03-30 / 11. szám

I 2014. március 30. , SZEKSZÁRDI VASARWAP Sportági bázissá nőheti ki magát a szekszárdi kajak-kenu klub Minden jel arra utal, hogy utánpót­lás-fronton új szekszárdi sikersport­ág van kibontakozóban. Négy éve tette meg az első lépéseket az ügy érdekében a szekszárdi illetőségű, tolnai színekben maratoni kajako­zásban Szakály Viktorral világbajno­ki címig jutó, egyéniben vb.-bronzot is begyűjtő Jámbor Attila (képünkön).- Már régebben felmerült bennem, amikor elhaladtam a Sió mellett, hogy a vízfelület a palánki híd lábánál szin­te kínálja magát egy valamire való vízisport-egyesület számára - mondta el a kezdetekkel kapcsolatban „Jám- bi”, azaz Jámbor Attila. Ahogy hangot adott ebbéli elképzelésének, azonnal felizzott a szunnyadó parázs azokban a szekszárdiakban, akik a közel harminc éve megszűnt helyi kajak-kenu sport újjáéledésében reménykedtek. Jámbor Attilának nem kellett különö­sebben sokat kilincselnie a palánki Sió- híd lábánál önmagát kínáló területért és azért sem, hogy alapminimumnak szá­mító hajószámmal, kis öltözővel illetve hajótárolóval 2010-ben hódító útjára in­duljon a Szekszárdi Kajak Kenu SE. A nehéz gazdasági helyzet dacá­ra a kezdettől máig megmaradt, meg­határozó szponzorok - a városi ön- kormányzat, a Tarr Kft., a Szekszárdi Vízmű Kft. és a Bát-Grill Kft. - mel­lé folyamatosan újak csatlakoztak; a bizalom Jámbor Attilának is szólt. Az egykori versenyző elszántságának, szimpatikus szerénységének, akinek, mint kiderült, megvan a kellő peda­gógiai érzéke is a gyerekekhez. Ilyen versenyzői múlttal a háta mögött pe­dig mesterségbeli tudását aligha von­hatja bárki is kétségbe... Ahol ennyi feltétel együtt van, ott inkább előbb mint utóbb, az ered­mények is jelentkeznek. Az aktuális korosztályos, országos kölyökváloga- tottban idén tavasszal állandó keret­tagként ott lesz négy szekszárdi (Ádám Alexa, Nagy Viktória, Mercz Marcell és Takács Márk), ketten pedig (Mercz Maja és Czemmel Bálint) ideiglenes meghívottként, újabb felfedezettként lesznek jelen az edzőtáborban - rajtuk múlik az állandó kerettagság kiharco­lása. Jámbor Attila örömmel nyugtázza a fentieket, de nem győzi hangsúlyoz­ni: neki és a klubnak legalább annyi­ra fontos az a további mintegy félszáz versenyző, aki a szekszárdi klubot al­kotja és akikkel életet varázsolnak a Si­óra a napi penzumok teljesítése során.- Alapvetően versenysport-irányult- ságúak vagyunk. Szeretnénk minden­kinek megadni azt a lehetőséget, hogy kihozza magából a maximumot, s ez többnyire nem jelenti azt, hogy az ille­tőből garantáltan bajnok vagy a korosz­tálya legjobbja lesz. Annyi minden törté­nik addig, amíg feketén-fehéren kiderül, milyen felszínre hozható kvalitások rej­lenek egy-egy négy-öt évet becsülettel végigdolgozó gyerekben. A legfonto­sabb, hogy öntudatosan, nagy szorga­lommal végezzék az egyre nagyobb ter­heléssel járó edzésmunkát, s ezzel együtt is megmaradjon a kajakozás sikerélmé­nye - jegyzi meg a vezetőedző, akinek segítőtársa szintén kajakos múltú párja, Inger Nikoletta. A magas létszám miatt szükség lesz még egy szakavatott tréner­re, ezt a feladatot a klub várhatóan házon belül oldja meg: van egy versenyzőjük, aki már 16 évesen ott volt az indulásnál és inkább edzőként szolgálná a sportágat az elkövetkezendő években. Szeretnék, ha tovább nőne a ver­senyzők száma, éppen egy nagyjából 15 fős csoportot terveznek még ebben a szezonban elindítani, ehhez 2003 és 2005 között született fiúcskákat-lány- kákat keresnek. A vízisporttelep évről évre szépül: a növekvő hajószám miatt egy új hajótá­roló is épült, szert tettek egy új motor­csónakra, s már a vízreszállás is méltó módon történik a nemrégen elkészült pontonbeszálló révén, valamint ké­szül egy méretes, a sportágnál tényleg nélkülözhetetlen kültéri fedett kondi­cionáló. A páros hajók mellett a hőn óhajtott négyesből is van már több a tárolóban, hisz ennyi gyerekből előbb- utóbb össze kell hogy álljanak a későb­bi eredményesség szempontjából nem elhanyagolható csapathajók. De hon- nét erre az apanázs, miközben a mű­ködés költségeit is biztosítani kell?- Ideális körülmények között dolgoz­hatunk most - mondja elégedettségét nem titkolva Jámbor Attila. - Jólesik, hogy a Magyar Kajak-kenu Szövetség is felfedezett bennünket, és országjá­ró kőrútjaik során példaként említenek bennünket. Kaptunk egy szép összeget műhelytámogatásként, amit az infra­struktúra megerősítésére fordítottunk, sőt, a Sió túlsó partján, a kolpingisko­la tangazdasága mellett telket is vásá­roltunk a további terjeszkedés miatt. A szponzori pénzeket így a működésre a versenyeztetésre tudjuk fordítani. De igyekszünk magunk is hozzájárulni a bevételeink növekedéséhez például az­zal, hogy megpályáztuk a Szent László Középiskola tagintézményeiben a min­dennapos testnevelés megvalósítását. Ebből a pénzből vettük azt a buszt, ami­vel utazunk és szállítjuk a hajókat. To­vábbi bevételeket tervezünk a későbbi­ek során víziturisztikai szolgáltatások megszervezéséből - teszi hozzá Jám­bor Attila. Ahogy (heteken belül) beindul a kajakos versenyidény és szinte kéthe­tenként követik egymást a versenyek, továbbra is szükség lesz a gyerekeket elkísérő szülők önzetlen segítségére is, akik közül a tehetősebbek nem csak a szállításban segítenek, hanem az ideá­lis edzésfeltételek megteremtésében is. Többen például saját hajót vásároltak gyerekeiknek, s így több versenyzőnek jut a raktáron levő több tucatból egy- egy csoportedzés során. Nem kis szó, hogy a több mint száz hazai klub összevetésekor a felnőtt- il­letve juniorkorú versenyzőkkel még nem rendelkező Szekszárdi Kajak-ke­nu SE már a harmincadik, utánpótlás tekintetében pedig a tizenhetedik he­lyen áll. Bizsergetően izgalmas kérdés: mi lesz akkor, ha a srácok és a lányok szakosodnak a síkvízi rövidebb, vagy a maratoniig terjedő hosszabb távok­ra? Ha a fentebb említett, országosan kiválasztott kölyökkategóriás hatokon kívül a láthatóan tehetséges, de később beérő gyerekek is bemutatkoznak va­lamelyik országos versenyen? Jámbor szándékosan nem beszél még erről, nem akar elkiabálni sem­mit, de a tekintetéből kiolvasható: a kölyökkategória fölött is lehet még az idén meglepetésembere a mindössze négy éves szekszárdi klubnak. B. Gy. A 2013/14. évi diákkupa verseny IV. fordulója 2014. március 22-én Bátán került megrendezés­re. A verseny sajnálatos módon, az eddigi legala­csonyabb részvétellel zajlott, összesen 11 fő le­ány és 16 fő fiú vett részt. A forduló eredményei: Fiú I. korcsoport: 1 fő versenyző nevezett, így a Fiú II korcsoportban versenyzett, a kiírásnak meg­felelően. I. Kizakisz Nikosz Wunderland Óvoda Szekszárd (megj.: a Fiú II. csoportot megnyerve lett I. helyezett) Fiú II. korcsoport I. Kiss Krisztián Alsónána Ált. Isk. Az asztalitenisz diákkupa állása II. Kakuk Róbert Alsónána Ált Isk. III. Hegedűs MárkWossinsky Mór Ált. Isk Tolna IV. Balogh Patrik Hunyadi János Ált. Isk Báta Fiú III. korcsoport I. Hegedűs Márk Hunyadi János Ált. Isk. Báta II. Varga Miklós Baka István Ált. Isk. Szekszárd III. Gyalus Bence Baka István Ált Isk Szekszárd IV. Székely Zoltán Hunyadi János Ált. Isk Báta Fiú IV. korcsoport I. Balogh Tamás Hunyadi János Ált. Isk. Báta II. Hegedűs Zsolt Hunyadi János Ált. Isk. Báta III. Balogh Attila Hunyadi János Ált. Isk. Báta IV Tass Péter Garay János Gimnázium Szekszárd Leány I. korcsoport I. Andrási Jázmin Hunyadi János Ált. Isk. Báta II. Dinovics Bettina Hunyadi János Ált. Isk Báta Leány II. korcsoport I. Faddi Korina Alsónána Ált. Isk. II. Katona Henrietta Babits Mihály Ált Isk. Szekszárd III. Dinovics Barbara Hunyadi János Ált Isk Báta IV. Tantos Tímea Hunyadi János Ált. Isk Báta Leány III. korcsoport I. Schaffer Ramóna Hunyadi János Ált. Isk Báta II. Puskás Petra Alsónána Ált. Isk. III. Romanov Rita Wossinsky Mór Ált. Isk Tolna IV. Babai Kata Gyakorló Ált. Isk. Szekszárd Leány IV. korcsoport Sajnos, nem érkezett versenyző ebben a versenyszámban.

Next

/
Thumbnails
Contents