Szekszárdi Vasárnap, 2014 (24. évfolyam, 1-46. szám)
2014-03-23 / 10. szám
FOTO: KISS ALBERT 201 4. március 23. 5 SZEKSZÁRDI VASAI Hiánypótló múzeumrészleget adott át a honvédelmi miniszter A megyeszékhely honvéd hagyományőrzői immár 25 éve működnek, munkájuk során mintegy 280 hadisír felkutatását sikerült elérniük, 48 magyar katona földi maradványa pedig közbenjárásuknak köszönhetően végleg hazatérhetett. Tevékenységük alatt 110 kopjafát is állítottak a hősökre emlékére. A Tolna megyei Medina községben megépült NATO-lokátor március 18- ai átadása kapcsán Szekszárdot is útba ejtette Hende Csaba honvédelmi miniszter, ahol a Baka Múzeum néphadsereg-korabeli relikviáit bemutató új kiállítását adta át Horváth István polgármesterrel. Az eseményen jelen volt Borbandi György ésTálosi Zoltán, a hiánypótló múzeum két alapítója, működtetője, valamint Kovács János nemzetőr-vezérőrnagy, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Szekszárdi Tagozatának vezetője is. A Vármegyeháza alatti pincerendszerben berendezett, katonai emlékekkel zsúfolt múzeumban Hende Csaba, a honvédelmi tárca vezetője a tárlat kapcsán párhuzamot vont a hadirelikviák gyűjtésének, gondozásának fontossága és a között a tény között, hogy az új kabinet kétszáznál is több gyermeket tudott bekapcsolni a hadisír-gondozásba. E tevékenység véleménye szerint az egyik legnagyobb nemzetszolgálat, hiszen, mint mondta: „a hadisír a béke követe”. A miniszter mindehhez hozzátette, a hadisírok gondozóihoz hasonlóan nagy tisztelet illeti a múzeum működtetőinek gyűjtőmunkáját is, akik kvázi közgyűjteménnyé teszik a kiállított tárgyakat. A tárcavezető a kiállításmegnyitón a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Szekszárdi Tagozata vezetőjének oklevelet nyújtott át a katonai hagyományok ápolása iránt elkötelezett munkájuk elismeréseként, azt követően pedig az egyesület vezetője, Kovács János értékes katonai könyveket, valamint egy 1939-es katonai lexikont ajándékozott Hende Csabának. Az újonnan berendezett, a néphadsereg tárgyait bemutató kiállítórészt Hende Csaba honvédelmi miniszter és Horváth István polgármester nyitotta meg; az új részlegben ejtőernyőt, rádiós szobát, katonai-műszaki eszközöket is kiállítottak, de a kommunizmus éveiben használatos lőszerek, egy tiszti gyűjtemény és egy ’56-os emléksarok is helyet kaptak. Hende Csaba látogatásának végén aláírásával látta el a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Szekszárdi Tagozatának zászlaját. Gy. L.