Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)
2013-12-08 / 44. szám
n SZEKSZÁRDI VASAt MOZAIK 2013. december 8. Egy jó könyv, vagy szép lemez nincs olyan, mint egy Szily Géza festmény - jellemezte a 75 éves,jó egészségnek örvendő Munkácsy-díjas festő kiállítását fia, Szily László író, újságíró, aki november 29-én, édesapja kiállításmegnyitóján, a Wosinszky Mór Megyei Múzeum folyosóján akként jellemezte annak alkotásait, hogy azok „funkcionálisan olyanok, mint egy ajtó, amelyen belépve a félreértések határvidékére tévedünk - ez a „Szily- trükk lényege”- hallhattuk a méltatott fiától. S, hogy miért éppen a megyei múzeum ad otthont a sejtelmes Szily-ké- peknek? Erre dr. Odor János főigazgató adott választ, hiszen kiderült, az intézmény munkatársai már a tavalyi évben eldöntötték, olyan alkotók műveiből rendeznek időszaki kiállításokat, akik valamilyen módon Tolna megyéhez kötődnek. Szily Tolnán születet, így a meghívás kézenfekvő volt. Jó napot, jó bambulást! - üdvözölte a kiállításra látogatókat Szily László. S, hogy miért imigyen köszöntötte apja művészetének kedvelőit az utód? Szily Géza, - fia szerint - a „bambulás festője, akinek képeit nézegetve az ember hasonló állapotba kerül, mintha sokáig kifelé bámulna a vonatablakon, a semmibe meredve” - imigyen foglalta össze édesapja festményeinek képi hatását, majd arról is beszélt, Szily ennélfogva „garantáltan működő átjáró”, amelyen belépve a néző legszemélyesebb álmai, vágyai törnek elő. Szilyről kiderült, festményein életének fontos színtereiről, így Tolnáról, Szekszárdról, „...garantáltan átjárók” Kölesdről, Alsótengelicről „egy rakás motívumot”ismerhetünk fel, amely művek kapcsán láthatóan jó érzés tölti el a helyieket, ha viszontláthatják a tolnai tájakat - beszélt Szily László, apja kiállításának megnyitóján a kötődésekről. Az újságíró felhívta a figyelmet arra is, a képek tökéletesen élvezhetők a nélkül, hogy megkérdeznénk, mire is gondolt a mester. A megnyitót a festmények megtekintésén kívül Környei Miklós és Környei Attila gitárjátéka tette még hangulatosabbá, a művészetkedvelőket a kiállítás megtekintését követően pedig egy pohár bor, pogácsa és persze felhőtlen beszélgetés várta a művésszel a múzeum könyvtártermében. A megyei múzeumban megtekinthető izgalmas kiállítást a művész válogatása alapján Lovas Csilla irodalomtörténész-muzeológus tervezte meg. Gy. L. Egyedi bútorok Akár különleges igények szerinti, magas minőségű tervezés és kivitelezés. Díjmentes felmérés és látványtervezés lakás, iroda vagy üzletberendezések gyártása. .markerbutor.hu info@markerbutor.hu © 74 510 046 ITTI márker egyedi bútorok bútorszerelvények effect irodabútor VALUM Kft. H 7100 - Szekszárd Mátyás király u. 66.