Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)
2013-10-27 / 38. szám
2013. október 27. MOZAIK , SZEKSZÁRDI vasAi 3 Bontás után indulhat az építkezés a piacon A Garay a legaktívabb városszépítő suli Elismerésre méltó összefogásnak lehettek tanúi azok, akik múlt pénteken és szombaton a Zrínyi utcában, a Garay János Általános Iskola mellett közlekedtek. Mintegy nyolcvanan, kicsik és nagyok, tanárok, diákok, szülők szorgoskodtak az iskola körül. A „Szépítsük együtt Szekszárdot!" programhoz csatlakozva leveleket gereblyéztek, sövényt metszettek, a Gemenc Zrt. támogatásával fákat ültettek, de kerítést is festettek. A legnagyobb feladatot ez utóbbi adta. Csiszoltak, törölgettek, festettek a résztvevők kívül-belül. Rekordnak is számíthatna, mind a résztvevők számát, mind a kerítés nagyságát tekintve, ugyanis több mint fél kilométer hosz- szan folyt a munka. A fárasztó tevékenység közben megéhezett, megszomjazott önkénteseknek szorgos kezek készítettek szendvicseket, teát. A színeket az iskola rajztanárai javasolták, az eszközöket pedig a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. biztosította. Egy újabb terület szépült meg, melyet az itt tanító pedagógusok nem csak munkahelyüknek gondolnak, diákok, szülők pedig még inkább magukénak érezhetnek. Bodó Kata programfelelős. A városközpont rehabilitációjának első üteme, a Béla király tér és a Vármegyeháza kertje elkészült, a szekszárdiak és a turisták is használatba vették. A második ütem, a piactér átépítése szeptemberben kezdődött, és az elmúlt héten elbontották a nagy vásárcsarnok felső részét Az elektromos- és a gázvezetékek áthelyezését követően indulhat az építkezés. A piac viszonylag jó állapotú épületeit megtartják - ilyen a korábban Italboltnak és kertészeti áruháznak is helyet adó egység. A nagycsarnok felépítményét el kellett bontani, de a földszinti épületrész ott is megmarad Eltűnnek viszont a fabódék, a WC - a helyükön egy üzletszárny épül, és ahhoz csatlakozik majd egy parkolóház. A korábbi csarnok helyén egy felső teraszt alakítanak ki árusító asztalokkal. A parkolóház tetején egy közösségi ház kap majd helyet. Az új piac a tervek szerint a jövő év szeptemberére készül el, az elárusító helyek fedettek lesznek, így a kofák kevésbé lesznek kitéve az időjárás viszontagságainak. A hétről hétre jelentős forgalmat bonyolító piac az átépítés idejére a Liszt Ferenc térre költözött. Eltűnt a szekszárdi vásárcsarnok felső része, az alsó szint megmarad Tudta? Lomot lopni tilos Egy hét alatt több mint 20 tonna lomot gyűjtött be a városban az Alisca Terra Az elhunyt hozzátartozók lelki üdvéért A Szekszárd Alsóvárosi Római Katolikus Közhasznú Egyesület hívja és várja az érdeklődőket Bíró László püspök miséjére, október 27-én, vasárnap 18 órakor a belvárosi katolikus templomba. A misét valamennyi szekszárdi elhunyt hozzátartozónk lelki üdvéért ajánlják. A szentmise után a plébánián, a közösségi házban folytatódik az ösz- szejövetel, ahol a 2013/14-es programok megtárgyalása után kötetlen beszélgetés és saját bor, pogácsa kóstolása következik. Az egyesület ezúton köszöni a 2013- évre felajánlott 105.083 Ft SZJA 1%-os támogatásokat, amit részben hagyományőrző rendezvények finanszírozására fordítottak, illetve tartalékba helyezték a Szent János és Pál Kápolna felújításának folytatására. „Tudja mit, uram, akkor én ezt most visz- szateszem” - mondta az a nyugdíjas korú férfi, akit a város közterület-felügyelői a Hermann Ottó lakótelepen figyelmeztettek: a lomtalanításra kitett hulladék eltulajdonítása lopásnak minősül. A hulladékról szóló 2012. évi törvény szerint ugyanis a lomtalanítás során közterületre helyezett hulladék a köz- szolgáltató tulajdonát képezi. Aki ezekből eltulajdonít, az lopást követ el. Ha a jogtalan eltulajdonítás miatt a szolgáltatót - Szekszárdon az Alisca Terra Kft.-t - ért kár meghaladja az 50 ezer forintot és a lopást rendszeres haszonszerzésre törekedve követik el, az elkövető akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kisebb értékre elkövetett lopás 50 és 500 ezer forint között szintén vétségnek, az 50 ezer forint alatti értéknél pedig szabálysértésnek számít. A kiszabható pénzbírság legalacsonyabb összege 5 ezer, legmagasabb összege pedig 300 ezer forint. A törvény ezen részeinek ismertetése után döntött úgy a férfi, hogy az amiig}' néhány száz forintot érő alkatrészek miatt nem kerül bajba. „Az ismerőseim gyakran keresnek meg, hogy segítsek: háztartási eszközeik felmondták a szolgálatot. Tudja, sok a lecsúszott ember... Műszaki emberként igyekszem felkutatni a még hasznosítható alkatrészeket, és azok beépítésével segíteni a rászorulókat. Eddig sem a haszonszerzés miatt csináltam, de ezen túl meggondolom majd, hogy7 megéri-e a büntetést kockáztatni” - mondta megbánóan a „tetten ért” férfi. Domonkos Mártontól, a szekszárdi közterület-felügyelők csoportvezetőjétől tudjuk, kollégáinak nem kellett bírságot kiróniuk, és a lomtalanításra kihelyezett hulladékok körül a korábbi években tapasztaltnál ezúttal kisebb volt a felfordulás. A szemetesek mellé kihelyezett, esetenként összekötegelt hulladékot, illetve a gyűjtőpontokra kidobott lim-lomot az Alisca Terra munkatársai utcáról utcára haladva kézi erővel szedték össze, míg a megunt bútorokat darus kocsi szállította a hulladékudvarba. „Elenyésző a még hasznosítható lomok aránya, így a begyűjtött szemét többsége a lerakóba került” - mondta el Tóth József. Az Alisca Terra Kft. szállítási üzemvezetője hozzátette: a korábbinál kisebb mennyiségben kihelyezett lom is bizonyítja a Szekszárdon üzemeltetett két hulladékudvar népszerűségét. Tóth József reményének adott hangot, hogy a lomtalanítás alatt tapasztalt kisebb mértékű szemetelés a lakosság jogkövető magatartásának eredménye. -fl -