Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)
2013-10-20 / 37. szám
2013. október 20. SPORT 13 , SZEKSZÁRDI MMRNAP Sikert sikerre halmoztak a szekszárdi kajakosok Szeptember utolsó hétvégéjén Budapesten és Szolnokon bizonyítottak a szekszárdi kajakosok, majd a tolnai meghívásos versenyen álltak tucatnyi alkalommal a dobogón. Október 5-6- án rendezték Sukorón a válogatott ke- retfeltöltőt, melyen a korosztályos nemzeti csapatok szabad helyeire lehetett „belapátolni”, korosztályonként két kvótát lehet szerezni. Az országos bajnokságon Ádám Alexa és Mercz Marcell vívta ki a kerettagságot, s a su- korói versenyen nyújtott remek teljesítménnyel Nagy Viktória és Takács Márk is csatlakozott hozzájuk. A tavalyi kettő után az idén már négy válogatott sportolóval rendelkezünk - tájékoztatták lapunkat az edzők, Inger Nikoletta és Jámbor Attila. - Viki és iMárk nagyon tudatosan készültek a versenyre, minden utasítást betartottak, így egész éves kiváló teljesítményük után válogatott versenyzők lettek. A szezon végével a magyar szövetség (MKKSZ) kihirdetette bajnoki pontverseny eredményét, amit összesítésben a 30. helyen zártak a szekszárdiak (2011-ben még csak az 54. helyen jegyezték őket). Ha csak az utánpótlás korosztályban megszerzett pontokat nézzük, akkor SZKKSE a 17. a hazai rangsorban. Ez jól mutatja a csapat erősségét. Hogy ezt az előkelő helyet megőrizzék, továbbra is kemény edzésmunkát végeznek heti 6-8 edzéssel korosztálytól függően. A tervek szerint októberben és novemberben befejeződik a szekszárdi rázis fejlesztése, ahol újabb hajótárolót telepítenek, kültéri kondicionálót alakítanak ki, és egy profi stéggel is gyarapodnak. Noveber 9-én a magyar szövetség vezetősége látogat el a szekszárdi klubhoz: Csabai Edvin szakmai igazgató, Storcz Botond vezetőedző, Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző, Weisz Róbert a maratoni szakág vezetőedzője, és Schmidt Gábor a szakmai alelnök. Az SZKKSE november 15-én rendezi meg éves szponzortalálkozóját a Fritz pincészet jóvoltából K. £ Sportmix LABDARÚGÁS Elszenvedte idei első vereségét a 9- fordulóban az NB III középcsoportjában játszó Tolle UFC Szekszárd a tabellamásodik Budapesti Honvéd otthonában. Változatos, fordulatos mérkőzés után nyert 3-2-re a hazai csapat, a félidőben 1-1 volt az állás. A szekszárdi gólokat Schmidt és Deli szerezték. Az UFC négy győzelemmel, három döntetlennel, egy vereséggel, összesen 15 ponttal és 16-11-es gólkülönbséggel a 7. helyen áll a bajnokságban. KÉZILABDA Folytatta győzelmi szériáját a Fekete Gólyák KC női csapata az NB I B nyugati csoportjában. A listavezető szekszárdi csapat a Marcali VSZSE vendégeként is több mint tízgólos győzelmet aratott (27-38). A mérkőzésen újra pályára léphetett a sérülés miatt több mint fél évet kihagyó meghatározó játékos, Vasas Edina, aki ezúttal 7 góllal járult hozzá a csapat újabb győzelméhez. A legeredményesebb ezúttal a beálló Gulya Krisztina volt, aki 8 találatig jutott, a balátlövő Weigel Zita 7 gólt szerzett. Megtörtént a sorsolás a Magyar Kupában: a legjobb tizenhat közé jutásért zajló mérkőzésen október 30-án az NB I-es Siófok látogat Szekszárdra (kezdési idő: 18.30). KERÉKPÁR A legutóbbi két országos bajnokságon (kritérium és páros) az alábbi dobogós, illetve pontszerző helyezéseket érték el a szekszárdi klubok versenyzői: KRITÉRIUM OB (Mosonmagyaróvár). U-13 korcsoport, 10 km: 1. Fábián Csongor (Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros SE), 2. Kiss Balázs (Szekszárdi Kerékpáros SE)..., 5. Fábián Zalán (SZSZKE). U-15:1. Ács Vince (SZKE),... 5. Borsos Áron (SZSZKE), 6. Schneider Sebestyén (SZSZKE). U-17:.., 3- Istls- tekker Zsolt (SZKE),... 5. Fábián Ábel, 6. Takács Krisztián (mindkettő SZSZKE), 7. Balogh Tamás (SZKE). PÁROS OB (Dunakiliti). U-13 (6 km):... 2. Fábián Csongor, Fábián Zalán (mindkettő SZSZKE), 3- Bán Benedek-Forró Lajos (SZKE- SZSZKE). U-15 (10 km): ...3. Borsos Áron-Schneider Sebestyén (mindkettő SZSZKE). U-17 (15 km): 1. Fábián Áber-Zathuretzki Márk (SZSZKE-Bikeexpress),... 4. Takács Krisztián-Diab Ábel (SZSZKE-Bikeexpress). U-19 (20 km): ...4. Tornyai Ri- chárd-Nagy Olivér (SZSZKE). CSELGÁNCS A Baján lezajlott ifjúsági és junior B- korosztályú országos bajnokságon több dobogós helyezést szereztek a Gemenc Judo SE versenyzői. Az ifi Ács Balázs (5 5 kg) a junior B-korosztályban is diadalmaskodott, 60 kg-ban a friss paksi igazolás, Szőke Attila bronzérmes lett, míg Mátics András ugyanebben a súlycsoportban az ötödik helyen végzett, a nehézsúlyúak mezőnyében (75 kg) Molnár András a körmérkőzések után a negyedik helyen zárt. Kellemes meglepetésnek számított az ifiknél a nem régóta versenyző Studer Gábor ötödik helye. Az országos csapatbajnokság keretében a Kaposvár legyőzése után az Újpesti TE ellen vívta a döntőt a Gemenc Judo SE, amit - vitatható körülménynek között - 5-4-re vesztett el a szekszárdi judoklub.