Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)
2013-10-13 / 36. szám
, SZEKSZÁRDI VISA KV AP HÉTRŐL HÉTRE 2013. október 13. Nukleáris balesetet szimuláltak Pakson Remélhetőleg soha nem kerül rá sor, hogy a paksi atomerőmű szirénái egyszer azért szólaljanak meg, mert nukleáris baleset miatt környezetre, emberre veszélyes szennyezőanyag került a levegőbe. A modern katasztrófavédelemnek azonban fel kell készülnie rá. Ehhez pedig modellezni kell egy ilyen nem várt eseményt. Ez történt az elhárításban érdekelt szereplők együttműködésével szerdán Pakson, a sportcsarnok melletti „műveleti területen”. Az ONER 3-2013 elnevezésű Nemzeti Nukleáris Balesetelhárító Gyakorlaton kétszáz katasztrófavédelmis, rendőr, mentős, katona és polgárőr összehangolt munkáját láthattuk. A gyakorlatban résztvevőknek nem állt módjukban betekinteni a forgató- könyvbe, ám ennek ellenére az a cirka ötszáz vendég - köztük külföldi megfigyelők, polgármesterek, helyi védelmi bizottsági tagok és a média képviselői - a felszereltség, az összehangoltság láttán így is olyan érzésekkel távozott: talán „fukusimás” szituációban is működne a dolog... Persze ott volt mindenkiben egy nagy sóhajjal párosuló óhaj: soha ne legyen ilyen tapasztalatunk! B. Gy. Harminc éves a Baka István iskola Egykori diákok ünnepi műsora zárta a jubileumi hét programjait Harminc éves évfordulóját ünnepelte a Baka István Általános Iskola. Ajubileum alkalmából az intézményben már az elmúlt héten számos érdekes program zajlott. A jubileumi hét zárásaként október 4- én este nagyszabású ünnepséget tartottak az iskola aulájában, melynek során az egykori „ötösbe” járt tanulók adtak elő zenés, verses, prózai produkciókat. Különleges fotókiállítás is fogadta a látogatókat, sőt, az elmúlt három évtizedben a versenyekről, a kirándulásokról, ünnepekről készült képek is segítették az időutazást. Az iskola igazgatója, Parrag Katalin (képünkön) köszöntőjében emlékeztetett: az intézmény 1983-as átadásakor itt rendezték az országos tanévnyitó ünnepélyt, s a Baka iskolában még ma is tizenheten dolgoznak az első tantestületből „Mi hittünk abban, hogy jó iskolát csinálunk” - fogalmazott az igazgató, majd arról beszélt, hogy az intézmény pedagógusai lelkiismeretes, a diákok érdekeit szem előtt tartó oktatással a pozitív jövőkép kialakítására törekedtek. Bizonyítják ezt a megyei és országos versenyeredmények, a meganynyi sikeres nyelvvizsga, továbbá, hogy7 a sport terén a tanulók több ízben az országos döntőkig jutottak. Szekszárd polgármestere, Horváth István arról szólt, hogy a Baka iskola sikerében a korábbi igazgatók munkája is benne van. Emlékeztetett: volt olyan év, amikor közel 1200 diák tanult és 85 pedagógus dolgozott itt. „Baka István hagyatékának ápolásáért felelősséggel tartozunk” - mondta a polgármester annak kapcsán, hogy az egykori „Ötös” iskola felvette Szekszárd egyik elismert költője nevét. Horváth István köszönetét mondott az intézmény pedagógusainak a tudás átadásában végzett munkájukért. „Önök sokat tettek azért, hogy ez az iskola kiemelkedő oktatási intézménnyé váljon” - tette hozzá a polgármester, majd kiemelte: a város is próbál jó gazdája lenni az iskolának, hiszen sikerült újjá varázsolni a tantermeket, a tornacsarnokot, s az intézmény energetikai felújítása is folyik. Gerzsei Péter, a szekszárdi tankerület igazgatója köszöntőjét követően az ünnepi műsorban egykori „ötös iskolás” diákok léptek fel: Kékes Kata, Deák Norbert, Háuszer Beáta, Szabóné Kiss Ágnes, Tóth Vivien és Prantner Péter, Pusztai Petra, Blumenschein Tímea és Juhász Bence. Gy. L Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján kiírja a 2014. évre a BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATOKAT. „A” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS felsőoktatási hallgatók számára a 2013/2014. tanév második és a 2014/2015. tanév első félévére vonatkozóan. A pályázatra azok a Szekszárd területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mester- képzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat. „B” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. A pályázatra azok a települési ön- kormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik: a) a 2013/2014. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások; vagy b) felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek; és a 2014/2015. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2014-ben először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2014/2015. tanévben ténylegesen megkezdik. Mindkét pályázati kiírás tekintetében nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki:- középiskolai akkreditált iskola- rendszerű felsőfokú szakképzésben vesz részt- a Magyar Honvédség és a fegyveres szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója- doktori (PhD) képzésben vesz részt- kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban. A pályázat rögzítésének és az ön- kormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2013. november 15. A pályázatot papíralapon (nyomtatott formában) Szekszárd, Vörösmarty u. 5., I. emelet 113- számú irodában kell benyújtani. Figyelem! Változás! Részletes pályázati kiírás megtalálható: r Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálat (Szekszárd, Béla király tér 8.,)- Humánszolgáltatási Igazgatóság Szociális Osztály (Szekszárd, Vörösmarty u. 5.)- www.szekszard.hu Információ: Busbachné Csery Krisztina (Vörösmarty u. 5., 113.as iroda), telefon: 74/319-051; 74/311-630 Szekszárd MJV Közgyűlésének Szociális- és Egészségügyi Bizottsága