Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)

2013-09-29 / 34. szám

14 SPORT 2013. szeptember 29. I , SZEKSZÁRDI vasArnap Tóth Kata meglepetésbronzzal mutatkozott be Pergel Szandra dupla sikerével zárult a Szekszárd Kupa Igazán mozgalmas napokat tud­hatnak maguk mögött a Szek­szárd AC asztaliteniszezői: két mérkőzés a Szuper Ligában, közte pedig a Szekszárd Kupa, ahol a fel­nőtteknél Tóth Kata, az ifjúságiak­nál Fuderer Dalma állt asztalhoz. A szekszárdiak saját rendezésű hagyo­mányos nemzetközi viadalára ugyan nem érkezett meg a Postás beharango­zott egykori világbajnok kínai játékosa, sőt a román és szerb válogatott sem fu­tott be, de ez a színvonalnak nem ártott. Ez mindaddig így is lesz, amíg a ma­gyar női élvonal magasabb szintet kép­visel a szomszédos országoknál. Már pe­dig a Szekszárd Kupa reprezentálja a honi élvonalat: aki számít, az többnyire itt is van minden évben. Már azok kö­zül persze, aki itthon játszik... Magas színvonal ide, vagy oda, az még is csak a maiak kritikája, ha a 44. évében járó Braun Éva - mint már többször is a múltban - megint elveri a teljes mezőnyt. Azt, amelyben a jövő generációjának legjelesebb képviselői, válogatott kerettag játékosok, mint pél­dául Madarász Dóra, vagy Pergel Szand­ra, valamint a hazájukba a szűkebb él­vonalhoz tartozó külföldi versenyzők is szerepet kapnak. Már-már úgy tűnt, hogy marad a régi forgatókönyv, mert a Postás versenyzője a rá jellemző rop­pant fegyelmezett játékkal sorra ütöt­te ki ellenfeleit, és ott találta magát az elődöntőben. Itt már 3'0-ra vezetett a Budaörs üdvöskéje, Pergel ellen. Szó szerint az őrületbe kergette a sport­szerűtlen válogatott játékost, akit már a mérkőzésvezető is figyelmeztetett. A negyedik játszma is sokáig nyílt volt (7- 7), ám ettől kezdve Pergel dinamikája érvényesült. A válogatott játékos 4:3-ra megfordította a meccset, ami azért de- rekas cselekedet volt, s ez már tetszett a Szekszárd Kupán megjelenő Téglási Gábor szövetségi kapitánynak is. „Mi történt?” - kérdezték sokan a szimpatikus vesztestől, mert ha valaki, ő aztán nem szokott 3:0-ról veszíteni. „A döntőt megelőzően - a párosokkal együtt - már hat meccset játszottam, s ez sok volt. A negyedik szettre testben és fejben egyaránt kikészültem” - mondta Braun Éva. A fináléban aztán Éva Odorova volt Pergel ellenfele - de csak papíron. A nemzetközi szinten is jegyzett szlovák sem bírta a sorozat­terhelést, esélye sem volt a kvalitásait újra megvillantó magyar asztaliteni­szező ellen (4:0). Örvendetes módon a Szekszárd AC újonnan igazolt játékosa, Tóth Kata a várakozáson felült szerepelt. A Kecs­kemétről érkező fiatal lány cg}' nagyon Tóth Kata: remek bemutatkozás korszerű, dinamikus kétoldali támadó­játékot bemutatva - és szemmel látha­tóan a bizonyítási vágytól fűtve - sorra ejtette ki a papíron veszélyes riváliso­kat. Csak az elődöntőre fogyott el a len­dület, a fent említett szlovák Odorova ellen (1:4). Tóth Kata párosban is az elődöntőig menetelt: Szvitacs Ale­xandrával alkotott duójukat csak a vég­ső győztes Pergel-Madarász kettős tud­ta megállítani (1:3). KSZL: nem várt győzelem A tisztes helytállás reményében vár­ta Sáth Sándor szakmai igazgató csa­pata a Klubcsapatok Szuper Ligájának második fordulóját, a nem ok nélkül sztárcsapatnak kikiáltott osztrák SVS Ströck ellen. Kedden aztán olyasmi tör­tént, amire senki sem számított: az osztrákok mindössze két játékossal je­lentek meg a városi sportcsarnokban! A kelet-európai és honosított kínai já­tékosokat is soraiban tudó, akár három csapatra való ping-pongossal is ren­delkező osztrákok arab származású tré­nere, Molden Probas a meccs után az állította: az egyéni versenyek, sérülé­sek, szabadságok, kötelező pihenők miatt „elfogytak a játékosai”. Magyar lé­giósuk, Lovas Petra is pihenőt kapott... A Tóth-Szvitacs-Madacki szekszárdi trió nagy sanszot kapott a sorstól. A Tóth-Szvitacs duó mindjárt meg is nyerte a párost, s a három „ajándék- győzelem” mellett minden szekszárdi egyszer-egyszer elkapta ellenfelét, így 6-4-es szekszárdi győzelemmel zárult a találkozó. Ezzel a zágrábi 3:6 után újra megnőtt a SZAC számára a még továbbjutást jelentő csoportmásodik hely megszerzésének esélye. Felvető­dik persze a kérdés: milyen csapattal állnak ki az osztrákok a horvát Mla- dost ellen? B. Gy. Csak a versenypályán ellenfelek Apa és fia, Fekete Krisztián és Dominik a formaautós mezőnyben „csapnak össze” Fekete Krisztiánt és Fekete Dominikot sok minden összeköti. A legerősebb kötelék a család: a többszörös magyar- és CEZ Európa-bajnok Krisztián büsz­ke édesapja Dominiknak. Közös sze­relmük, a száguldás mindkettőjüknek sikereket hoz. A szekszárdi pilóták szá­mos versenyt nyertek már, így viszik városunk hírét a nagyvilágba.- Gondolom, nem csak a sikerből jut ki nektek...- Sajnos igazad van. Az idén a sikeres hungaroringi szezonnyitó után Domi­nik és jómagam is borzalmas pechszé- riába „botlottunk”. A Pannónia Ringen elkönyvelt fiaskó után az első szlová­kiai hétvégét is „dupla nullával” zártuk.- Ez mennyire töri meg a verseny­zőt?- Tudni kell kezelni, a technikai sportok ilyenek. Dominik esetében ra- csalódást okozó Formula BMW-t „fel­nőtt” autóra, egy' Formula Renault-ra cseréltük. Bár egy az általános iskolát éppen csak elvégző kissrácnak ez elég mély vizet jelent, ma már tudjuk: jó döntés volt, és Dominik meghálálta a bizalmat. A második szlovákiai hétvé­gét remek versenyzéssel abszolválta: az első napon a hatodik rajtkockából star­tolva megtartotta az időmérőn meg­szerzett helyét. Az igazi szenzáció a másnapi verseny kvalifikációján tör­tént: Dominik az utolsó percekig ve­zette az edzést a szakadó esőben, Esze- nyi és Galambos s csak a hajrában tud­ta megelőzni. Dominik a felszáradó pá­lyán a harmadik rajtkockából várta a startjelet, s végül - előző napi teljesít­ményét megismételve - a hatodik hely­re kormányozta be új kocsiját.- Neked hogy ment?- Ami engem illet, a négyszeres nul­lázás után szorgos tesztbe kezdtünk a csapattal, aminek meg is lett az ered­ménye. A hétvége első futamát a pole pozícióból rajtolva nyertem meg Pö­dör és Királykuti előtt. A második nap időmérőjén nem találtam a formámat, és - jócskán Dominik mögött - csak a hatodik helyet csíptem meg. Egy re­mek rajttal aztán az első helyre ugrot­tam fel, és vezettem is a versenyt kö­rökön át, amikor forrni kezdett a hű­tővizem. Ki kell mennem a boxba egy gyorsjavításra. Nagyon sok időt veszí­tettem, s bár visszatérve mindent be­leadtam, csak a harmadik helyig tud­tam visszaküzdeni magam. Összessé­gében azonban végre egy sikeres hét­végét zártunk.- Ezek után veszélybe került a baj­noki cím?- A sok technikai probléma miatt azt hiszem „elment a hajó”, örömmel lá­tom viszont, hogy Dominik személyé­ben az utánpótlás biztosítva van. Az utolsó versenyünk október közepén lesz a Hungaroringen, ahol is egy hét­végén három futammal zárjuk 2013-at.- Milyen egy mezőnyben verse­nyezni a fiaddal?- A versenypályán ellenfelek va­gyunk, persze a szó nemes értelmé­ben. Büszke vagyok a sikereire, mint sporttárs, és mint édesapa.

Next

/
Thumbnails
Contents