Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)
2013-09-22 / 33. szám
6 SZEKSZÁRDI VASÁRNAP MŰVÉSZÉT 2013. szeptember 22. Művészeti körkép a Szét Dicső Zsolt ■ Baka Györgyi Kadarkadal ! Jázmin és bor - bordal Hamvas Béla emlékére Diófa vet árnyat a hús pinceszájra. Ott lenn kancsó járja, s pohár falán pára kényes könnye csorran. Az első telt pohár tiszteli a gazdát. A tőkét másodján, s a harmadik aztán barátságra koccan. Néma nemes hordók, misztikus mámorok bíbor terhét hordó, hét országra szóló jó kadarkabornak. Kiürül-megtelik, bujdosik a pohár. A kadart élteti, érte szól a fohász amúgy férfi módra: Folyjon a bor, folyjon! Szekszárdi hordókból soha ki ne fogyjon, s mind poharat fogjon aki még ma józan. A szőlő és a bor előtt tisztelgő összeállítás a Szekszárdi Szüreti Napok alkalmából jelent meg. Szerzők: Baka Györgyi, Dicső Zsolt, Erdélyi Z. János, Gacsályi József Jankovics Zoltán, Kis Pál István, Szkárosi Endre. Az összeállítást készítette: Kis Pál István. Szatmári Juhos László: Egy ősz tégy poharat fehér térítőre krizantém is illatozzon ott kenyér meg sajt dió és alma szerény vendég érkezik nevezetes névtelen nézz a szemébe úgy megnyitja magát alig látható már jázminvirágban fordul a nap felé figyelj magadba és megérzed őt csendet hoz hús zamatokat bora tűzzel telt mint a jól érlelt lélek kérdéssel felel nekünk kérdezőknek diófák hűvösében ülve poharunkat megemeljük: igyál értünk, Láthatatlan ideje felderülnünk kortyolgassunk egy kis csopakit, arácsit, tüzes somlóit vagy elegáns villányit könnyű sebünkre homokit tetterős vörös egrit badacsonyi kéknyelűt és száraz szentgyörgyhegyit szenvedélyes szerelemre szekszárdit Szent János-áldásként igyunk hegyaljait, aszút vagy szamorodnit költők szavait lélegezzük s igyunk „a többit majd hozza a bor” Kis Pál István Derék legények vagyunk Kiss Bencének Szekszárdról Tedd le ide, tedd le, kérlek, sétálókedved, s pihenőkédet! Tudom, az a cigaretta, mily makacsul parázslók vagyunk mi, de miért is kellene épp erről leszokni... Leülök én is persze, melléd, ha csak egy percre, hogy aztán a pádról felkelve újra, menjünk, mert hosszú, s lám, nem visz egy szuszra a szekszárdi dombokat idéző utca. Vigyázz, a lépcsőn! Itt lefelé nem illik botlani! Ez már a megcélzott jó hírű borozó. Itt vár reád alig bátyád Szakolczay, Lajosunk, az ítész és jeles üstfoltozó, s vele alig öcséd, a Gacsályi Jóska, könyvész, ki népéért dúdoló helóta... soroljam-e még, a kedvedre gyűlteket? Szerény, de bőséges a trakta, az ízeket tetézi a pohár, s benne jófajta, nem holmi alföldi, szekszárdi Kadarka. Az evés-iváshoz tán még nem, a mulatáshoz kell az ének. Daloljunk hát vigadó bárdok, békedalt az őrült világ összes hentesének! Daloljunk tavaszról, a nyárról, mustcsorgató őszről, jégvirágos télről, csak évszakolódjuk, elég lesz a gyászból, daloljuk ki borunk, szépen poharanként, a legszebb venyigéből. Kóstoljuk meg a férfias Kékfrankost, a Bikavért, az Ó-vöröst, az asszonyos cuvét, itt van szeretőd is, Sauvignon kisasszony, csak rajta víg trubadúr, dalolj, s a tiéd! Kedvedre dalolj, s mi a felkent cimborák, ha kell, hajnalig vívjuk e szent csatát, és fehéret pösölünk, bár vöröset iszunk, mert mi, csak úgy, mint velünk Te, derék legények vagyunk!
