Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)

2013-01-27 / 3. szám

2013. január 27. SPORT 13 SZEKSZÁRDI Semmihez nem hasonlítható a Borvidék-érzés Tovább nőtt a szekszárdi félmaraton távja, és az útvonal is változott A Csacska szurdik megmászása idén sem marad ki a „programból” A 2013- május 11-én immár 4. alkalom­mal megrendezésre kerülő Borvidék Félmaratonhoz kapcsolódóan a verseny két fő szervezője, Márkus István és Csil­lag Balázs tartott tájékoztatót január 17- én a Bodri Pincészetben. Az estet, mely­re a szekszárdi gazdasági élet több pro­minens személyisége is elfogadta a meghívást, a verseny fővédnökei, Hor­váth István polgármester és Eszter- bauer János, a Borászok Céhe elnöke nyitották meg. A helyszínválasztás sem volt véletlen. A verseny útvonala - csak úgy, mint 2011-ben - érinti a Bodri Pincészetet, amelyet a futók nem csak kívülről te­kinthetnek meg, hiszen a mezőny a fél­maraton egyik legkülönlegesebb élmé­nyeként, az impozáns épület kupolás termeinek egy szakaszán is keresztül­halad majd. A több mint 1000 főt meg­mozgató sportesemény beharangozó- ján szó esett a Borvidék Félmaraton előzményeiről, az indulás körülménye­iről, a helyi adottságok egyediségéből eredő, más vidéki versenyek hangula­tához nem hasonlítható Borvidék-ér- zésrőL Elhangzottak azok a közelebbi és távolabbi jövőt érintő célok, ame­lyek e félmaratonból kiindulva a sza­badidősport népszerűsítését, amatő­röknek (is) szóló versenyzési lehetősé­gek biztosítását, és a sportolást, vala­mint az egészséges életmódot támoga­tó közösségépítő tevékenységet helye­zik a fókuszba. A közel 200 fős, lebonyolításért fele­lős stábot maga mögött tudó, hazai és külföldi, amatőr és profi versenyzőket egyaránt rajthoz állító szekszárdi viadal - a szabadidősport, a borkultusz, illetve a turizmus hármasának jegyében - idén is különleges futóélményt (és nem futó­kalandot) kínál a résztvevőknek. A táv tovább nőtt, idén immár 23,3 km vár le­győzésre - ez már a Félmaraton Plusz kategória -, és az útvonal is változott, de senki ne számítson kevesebb emelke­dőre. Az előnevezés már tart, az indulók száma már meghaladta az 500 főt, és a szervezők reményei szerint idén ismét rekordot dönt. N. E Fábián Ábel megvédte címét Fábián Ábel nem talált legyőzőre az U17-es korcsoportban A Békés megyei Póstelek adott otthont a 2012/2013-as szezon terepkerékpáros or­szágos bajnokságának (cyclo-cross). Az előző évektől eltérően kellemetlen hideg idő várta a bringásokat, ennek ellenére rég nem látott nagyszámú közönség biz­tatta az ország szinte minden szegletéből érkezett versenyzőket. Tolna megyét egyedüliként a Szekszárdi Szabadidős Ke­rékpáros Egyesület képviselte. A lépcsős felfutókkal, szlalomokkal és technikás le­törésekkel, úgynevezett „bombatölcsé- rekkel” tűzdelt 2,2 km-es körpályán a megszokottnál is nagyobb iramú futa­mok zajlottak. A kanyargós nyomvona­lon a sokszor jeges talajon sok bukás volt. A pálya nehézségéről mindent elmond, hogy a felnőtt magyar bajnok a célban csak ennyit jegyzett meg: „Ma itt az tudott győzni, aki tovább maradt talpon”. Fábián Ábel, az SZSZKE terepspecia­listája címvédőhöz méltóan, remek tech­nikai tudásának köszönhetően fölényes győzelmet aratott, miközben az ifikkel azonos körátlagot hajtott. Ebből kiindul­va jövőre, majdani korcsoportváltása el­lenére is esélyes lehet az aranyra. Ábel 2011 óta harmadszor nyert országos baj­nokságot, és országúton is lehetnek vér­mes reményei az U 17-ben induló ver­senyzőnek. Ami a szekszárdi klub továb­bi eredményeit illeti: az újonc Takács Krisztián a 4. helyen tekert a célba, míg az ifiknél Nagy Olivér (U19) - a nem a legerősebb versenyszámának tekinthe­tő terepen - szerzett a klubnak egy olim­piai pontot érő 6. helyezést. A SZSZKE edzője, Schneider Gábor a 40 évnél idő­sebb Master II. korcsoportban harma­dikként haladt át a célvonaton. B. Gy. Országos döntőben az I. Béla csapata Bejutott a nyolc csapatos országos dön­tőbe a VI. korcsoportos lány kosárlabda diákolimpián a szekszárdi I. Béla Gim­názium csapata. Három csapatos, kör- mérkőzéses tornán vívták ki Simon Anikóék az első helyezést és a továbbju­tást a városi sportcsarnokban rendezett elődöntőből. A ceglédiek nem voltak egy súlycso­portban a hazaiakkal, így a 2. félidőt már nem is játszották le. A diákolimpia szabá­lyai szerint csak az első félidőt kell végig­játszani, a másodikban 40 pontnyi kü­lönbség esetén lefújják a találkozót - Studerék éppen amagyszünetre érték el ezt a differenciát. A bajaink ellen a visz- szavágás reményében léptek pályára a szekszárdiak, hiszen tavaly a paksi orszá­gos döntőben a Sugó-partiak ütötték el őket a fináléba jutástól. Most azonban a szinte hiba nélkül kosarazó hazaiak a vártnál simább, megérdemelt győzelmet arattak. A siker annak tükrében még fé­nyesebb, hogy valamennyi bélás lány jö­vőre is e korcsoportban játszhat majd Eredmények: Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd-I. Béla Gimná­zium Szekszárd 5-45 (0-25, 5-20). I. Béla: Studer Zsu. 8, Mácsik 6, Kövér 2, Árvay 10, Simon 15. Csere: Bari 2, Ba­logh E. 2. Edző: Szabó Noémi, testneve­lő: Vecsési Klára. I. Béla-III. Béla Gimnázium Baja 75-42 (18-12, 25-14, 18-11, 14-5). I. Béla: Studer Zsu. 11/3, Mácsik 11/3, Kövér, Árvay 9, Simon 35. Csere: Bari 9/9, Balogh E. Az országos döntőt e hét végén rendezik Szolnokon. F. V. Az I. Béla gimnázium országos döntőbe jutott lány kosárlabda csapata

Next

/
Thumbnails
Contents