Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)

2013-06-02 / 21. szám

6 , SZEKSZÁRDI VASARNAP MOZAIK 2013. június 2. A magyar hősökre emlékezett a város A Magyar Honvédség felhívó jelének hangjaival és a Himnusszal vette kezde­tét május 26-án a Hősök Emlékünnepe városunkban. A Szent István téren álló I. és II. világháborús emlékműveknél tartott megemlékezésen dr. Horváth Kálmán mondott ünnepi beszédet. Az önkormányzati képviselő hangsúlyoz­ta: „Május utolsó vasárnapján azokra a hősökre emlékezünk, akik 1100 év alatt a csatatereken és szabadságharcaink so­rán életüket áldozták a magyar hazáért”. A Fidesz frakcióvezetője felhívta a figyel­met, hogy a Hősök Napját 2001-ben az első Orbán kormány helyezte vissza az emléknapok sorába. Dr. Horváth Kál­mán kiemelte: a kommunista rendszer tatása után 1989. május 29-én először Szekszárdon emlékeztek meg újra ha­zánk hősi halottjairól Az egyházak nevében Bacsmai László szólt az egybegyűltekhez. A katolikus plé­bános emlékeztetett: a kommunisták a Hősök Napját is igyekeztek feledtetni, és a gyereknappal elfedni annak jelentősé­gét. „így járt augusztus 20., első kirá­lyunk, Szent István napja, amelyet az al­kotmány és az új kenyér ünnepévé változ­tattak.” Bacsmai egy családi tragédiát is megosztott a jelenlévőkkel: dédnagyapja a II. világháború áldozata volt, akinek el­vesztését nagyanyja egész élete során nem volt képes feldolgozni. „Hozzánk tar­toztak, akikre emlékezünk: jó barátok, édesapák, testvérek, gyermekek, unokák. Adj vigasztalást és örök nyugodalmat az áldozatoknak, akiknek nem jutott szem­fedő, nem jelöli sírját kereszt!” - kérte Is­ten áldását a plébános az elhunytakra. Juhász Gyük Az ismeretlen katona cí­mű versét Dömötör Zsombor, a Garay gimnázium diákja szavalta A megemléke­zés zárásaként a város részéről Lemle Béláné és dr. Horváth Kálmán önkor­mányzati képviselők, majd a Babits Mihály Kulturális Központ és a Honvéd Hagyo­mányőrző Egyesület Szekszárdi Szerve­zetének képviselői koszorúztak. Gy.L „Minden rajz egyedileg különleges” 43. Tolna Megyei Gyermekrajzpályázat és Kiállítás Szebbnél szebb gyermekrajzokat, festményeket, különféle techniká­val készült műveket láthatunk a 43. Tolna Megyei Gyermekrajzpá­lyázat és Kiállításon. A tárlatot a Babits Mihály Művelődési Központ dísztermében Adorjáni Endre szobrászművész, a PTE-IGYK főiskolai docense nyitott meg. A kiosztott 40 díjat háromtagú zsűri: Baky Péter festőmű­vész, a Művészetek Háza nyugalmazott igazgatója, kiállításainak kurátora, Pék Jánosné, a Babits Mihály Művelődési Ház nyugalmazott igazgatóhelyettese, évtize­deken át e kiállítás gondozója és Kovács Ferenc festőművész, rajztanár ítélte oda. A 20 intézményből érkezett 300 ma­gas színvonalú alkotást látva nem véletle­nül merülhetett fel a kérdés Adorjáni Endrében: Művészet-e a gyermekrajz? Egy bizonyos életkorban mindenképpen a művészet jegyeit mutatja - válaszolta -, ugyanakkor céljában nem az. A gyermek újra szeretné teremteni a világot, és ezt rajzban is megjeleníteni. Munkáinak jel­lemzője az intellektuális realizmus.- Ennyi remek alkotást látva nehéz el­képzelni, hogy miként tudott dönteni a zsűri a kiosztott díjakróL- A kiállítás anyaga különlegesen jó - tá­jékoztatta lapunkat a megnyitó után Ko­vács Ferenc festőművész, a rajzpályázat Kovács Ferenc művésztanár (balról) értékelte a pályaműveket elindítója. - Ilyen még nem fordult elő, hogy senkit sem kellett „kizsűriznünk”. Ebben nyilván a kollégák szerepe sem el­hanyagolható, akik előre kiválogatják, hogy melyik rajzokat érdemes elküldeni a pályázatra. Emellett megfelelően moti­válják a gyermekeket bemutatásra érde­mes művek elkészítésére, és meghagyják számukra az alkotás szabadságát.- Az értékelés során figyelembe vettük a művességet, technikai kivitelezést, és azt is, hogyan oldotta meg az alkotó a kompozíciót. A különlegesség, érdekes­ség is sokat számított. Fontos volt, hogy mi az, ami színben megragadta a gyer­meket. Kitűnik ebből a szempontból az a festmény, ami a plakátra került. Alkotó­ja, Gillich Atina oda merte tenni a feke­tét háttérként az élénk színekkel plaszti­kusan megfestett madár mellé.- Amikor ez a kiállítás 1970-ben elin­dult, az volt a célja, hogy be tudják mutat­ni az iskolák, milyen magas színvonalú al­kotások készülnek náluk. Minden rajz egyedileg különleges, külön-külön egy mesés világ tárul fel bennük. A megnyitón fellépett Aranyos Katalin főiskolai hallgató, a zeneiskola 3. évfolya­mos magánének szakos tanulója Lányi Péter zongorakíséretével majd Szanyó Júlia, a Szent József Iskolaközpont tanu­lója szavalta el Kányádi Sándor: Könyör­gés tavasszal című versét. A kiállítás júni­us 14-ig tekinthető meg. K. E A 43. Tolna Megyei Gyermekrajzpályázat szekszárdi díjazottjai Alsó tagozat: Balogh Lili (9 éves, PTE- IGY Gyakorlóiskola és AMI), Szabó Lilla (1. o., Garay János Általános Is­kola és AMI), Sztrakota Réka (2. o., Babits Mihály Általános Iskola), Balás Tekla (1. o., Baka István Általános Is- I kola), Verebi Zsuzsanna (4. o., Baka István Általános Iskola), Kovalik Dóra (1. o., Baka István Általános Iskola), Szalai Fanni (4. o., PTE-IGY Gyakorló Általános Iskola Garay Művészetokta­tási Intézmény). Kiemelt díjasok: Szommer Petra (4. o., Baka István Általános Iskola), Sill Eszter (9 éves, PTE-IGYK Gyakorlóis­kola és AMI), Wolford Enikő (1. o., Baka István Általános Iskola), Kaltenecker Lili (2. o., Babits Mihály Általános Iskola), Heilig Dóra (2. o., Garay János Általános Iskola és AMI) 1 I I Felső tagozat: Varga Zsófia (6. o., i Dienes Valéria Általános Iskola. Ki­emelt díjasok: Vajda Vanda (12 éves, Garay János Általános Iskola és AMI), Megyeri Orsolya Zaza (13 éves, Garay János Ált. Isk. és AMI Waldorf Iskola). Különdíjasok, Baky Péter díja: Me­gyeri Orsolya Zaza. Pék Jánosné díja: Wolford Enikő. Tanári díj: Kiss-Dala Ma­rianna, Babits Mihály Általános Iskola ............................................................................................................. EGÉSZSÉG KUPON 1. Vágja ki ezt a kupont, mellyel a X. Országos Patika Napon ingyenes vérnyomás-, és vércukormérésen vehet részt! Időpont: 2013. június 5. (szerda) 11-14 óra között. Helye: Hársfa Patika Szekszárd, Széchenyi u. 30. Remedia Patika Szekszárd, Béri B. Á. U. 68. . .............................................................................••••:....................................*»§•••• EG ÉSZSÉG KUPON 2­Vágja ki ezt a kupont, mellyel részt vehet X. Országos Patiká Napi programunkon! ÉLETMÓD - NAP ___________2013. június 5. (szerda)___________ Sz ekszárd, Dr. Szentgáli Gy. u. 2. (ÁNTSZ épülete, földszinti előadó), 17 órától A program ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges, ' személyesen, az alábbi címeken: Hársfa Patika - Szekszárd, Széchenyi u. 30. Remedia Patika - Szekszárd, Béri B. Á. U. 68. A részletes programot a 16. oldalon találja! ELEKTRONIKAI HULLADÉK INGYENES átvétele * Szekszárdon, a Rákóczi u. 19-ben. Üzletünkben magyar ruházati temékek, lakástextíliák, népművészeti ajándéktárgyak kaphatók. KT-Dinamic Nonprofit Kft. Rehabilitációs Foglalkoztató Tel.: 74/315-103

Next

/
Thumbnails
Contents