Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)
2013-05-26 / 20. szám
m SZEKSZÄHDI 0 2013. május 26. Kóbor János Szekszárdon szülinapozott A 70-es számú válogatott mez dukál az Omega frontemberének Kóbor János feleségével, Deme Zsókával és Dunai Antallal Ami azt illeti, Kóbor János simán letagadhatna akár tizenöt évet is életkorából. Az Omega együttes frontembere koptatott kék farmerben, laza fehér ingben, napszemüveggel és jellegzetes - mostanság már inkább világítóan őszes - hajkoronájával ma is ugyanolyan eredeti jelenség, mint egykoron. Mindez ráadásul grammnyi súlyfelesleg nélkül! Persze nemcsak ezért került a középpontba a nemzetközi hírű előadóművész a megyeszékhelyen, pontosabban a Tak- ler Pincészet és Panzióban. A meghívott vendégek körében ünnepelte ugyanis Kóbor - közismert becenevén Mecky - 70. születésnapját. A helyszínválasztásra a ma is élő rokoni kapcsolatok adnak magyarázatot. A Liszt- és Kossuth-díjas énekes ugyanakkor Bátaszéket is igen közelinek érezheti magához. Gyermekkorának nyári vakációit rendszeresen itt, hozzátartozóinál töltötte. Egykori játszótársai - ma már maguk is a hetvenesek táborát gyarapítva - élénken emlékeznek azokra a focimeccsekre, melyek Jancsi” pengés megmozdulásaival zajlottak. Kóbor igazi lokálpatriótához méltóan főszerepet vállalt abban a kezdeményezésben, melynek eredményeként új torony kerülhet a bátaszéki templomra a megrongálódott régi helyett. Az Omega jótékonysági koncerttel kívánja támogatni az építkezést. Ezt a példa értékű elkötelezettséget is méltatta köszöntőjében Bognár Jenő, Bátaszék polgármestere is.- Amikor a bátaszéki templomtorony, az ország második legmagasabb templomtornya életveszélyes állapotba került, János az elsők között jelentkezett, hogy segíteni akar. Mikor szétszedték a tornyot, az egyik mesterdeszkán Kóbor Ignác nevét találtuk, a másikon pedig csak annyit, hogy Kóbor. Ezeket a lapokat átadjuk Jánosnak. Az ajándékok, elismerések sora még nem ért véget: Bátaszék városa Pro Urbe díjjal jutalmazta az ünnepeltet, valamint elkészíttette a művész családfáját. A szülinapi ajándékozás sorát Kóbor jó barátja, az olimpiai bajnok labdarúgó, Dunai Antal folytatta, aki egy 70es számmal és Kóbor felirattal ellátott magyar válogatott mezt adott át az énekesnek. Az ünnepelt széles mosollyal fogadta a gratulációkat, de végig mentes maradt mindenféle sztárallűrtől, mindenkihez volt néhány kedves szava. Ugyanez a közvetlenség jellemezte az Omega többi tagját is, hiszen Meckyt elkísérte Szek- szárdra Debreczeni Ferenc (dob, ütőhangszerek), Mihály Tamás (basszusgitár, ének), Molnár György (szólógitár) és persze Benkő László (billentyűs hangszerek) is. Utóbbi mindannyiuk nevében állt a mikrofon mögé és könnyezve méltatta azt a helyi, emberi összhangot és megértést, amire - mint hangsúlyozta - az egész országnak szüksége lenne. Az ünnepi gondolatok után a köz érdeklődése gyorsan és joggal terelődött a Keszthelyiné és Társai Bt. által szervírozott finom falatok, valamint a nemkülönben kiváló, Takler és Eszterbauer borok felé. Az est fénypontjaként pedig a szervezők születésnapi tortával kedveskedtek az ünnepeknek. - szá Felhívás javaslattételreSzekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése „A Szekszárdi Önkormányzat 20/2005.(X.3.) rendelete a helyi kitüntetések és elismerő címek alapításáról és adományozásának rendjéről” szóló rendeletében szabályozza a városi kitüntető díjak odaítélését. A közgyűlés Szekszárd város díszpolgára, Pro Űrbe Szekszárd, Közjóért és Szekszárd javáért elnevezéssel alapított díjakkal, emlékplakettel tiszteletét és megbecsülését kívánja kifejezni mindazon személyek, közösségek, vállalkozások iránt, akik Szekszárd gazdasági, tudományos, művészeti, kulturális, oktatási, szociális és sportéletében maradandót alkottak, illetőleg a város közéletében, gazdasági életében folytatott tevékenységükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez, jó hírnevének öregbítéséhez. Pro Űrbe Szekszárd emlékplakett évente legfeljebb három, „Közjóért” kitüntető díj legfeljebb hat, „Szekszárd javáért” kitüntető cím évente legfeljebb négy adományozható. A kitüntetésekre vonatkozó javaslatokat írásban kell eljuttatni Szekszárd Megyei Jogú Város polgármesteréhez 2013. június 10-ig (Szekszárd, Béla király tér 8.). A javaslattételben meg kell jelölni azokat a tényeket is, amelyek a kitüntetés odaítélését megalapozzák. A javaslattételhez az űrlapok letölthetőek Szekszárd város honlapjáról az alábbi címen: http://www.szekszard.hu/onkor- manyzat/hatalyos_onkormanyzati_ren- deletek_egyseges_szerkezetben#2005. PANTEON TEMETKEZÉS Teljes körű temetkezési szolgáltatás Szekszárd, Alkony u. 1 .• 06-74/511-755 06-20/ 440 0Ó 40 Készenlét: 0-24-ig 20/941-3376 WAvw.panteon-temctkezes.hu \vw\v. panteonkft.eu egészség jó KÖZÉRZETI KÉNYELEM REPA#= g zöldség-gyümölcs EGESZSEGCENTRUM a KORZÓ ÁRUHÁZBAN vitamingazdag választék, konyhakész tisztított termékek friss saláták, zöldség-, gyümölcslevek helyben facsart friss alapanyagokból igény szerint. & t/ Akciós ajánlatunk május 27-töl június 1-iq: • paradicsom 459 Ft/kg • új fejeskáposzta 199 Ft/kg • banán 349 Ft/kg NYITVA TARTÁS: Hétfő-Péntek: 7-16, szombat: 7-12 óráig a KORZÓ ÁRUHÁZBAN Előrendelés: 06-74/412-225, mobil: 06-30/348-5676. NÉZZEN BE HOZZÁNK! EXCLUSIVE <S> CHANGE Valuta vétel-eladás K/en kártya a/ Kvdusivc Bc\» Change Kit. irodáiban történő valutaváltáskor egyedi »rrolyaiukvdv tvményre jogovit ja Önt. Őrizze meg. év váltáskor adja át pénztárosunknak! 06 70 0 2 6 7 TESCO Találka tér Miniévad a DBU-ban Tízéves hagyományt követve ezúttal is nagyszabású fesztivállal zárja az évadot a szekszárdi Magyarországi Német Színház (DBU). Három nap leforgása alatt ugyanis színre viszi a 2012/2013-as szezon összes új darabját, szám szerint hatot. A Miniévad közönsége a mesejátéktól a musicalen át az abszurd drámáig kedvére válogathat. Aki pedig „nagy dózisban” vágyik színházi élményre, akár mind a hat előadást megnézheti május 28. és 30. között. A három nap alatt szinre kerül a Franz Kafka: Az átváltozás című elbeszéléséből készült színpadi adaptáció, Eugene Ionescó: Különóra című darabja, Mátéi Visniec: Paparazzi című előadása, A hókirálynő című mesejáték, a Lutz Hübner drámája alapján készült Margit jelenete a 89. oldaltól, valamint a Hegedűs a háztetőn című musicaL