Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)
2013-05-26 / 20. szám
SZEKSZÁRDI VASÁRNAP HÉTRŐL HÉTRE 2013. május 26 Kiváló hangulatban telt a pünkösdölés A látogatottságnak az eső sem volt gátja Annak ellenére, hogy a.hirtelen jött zivatar „átírta” a műsortervet, a 23. alkalommal megrendezett Szekszárdi pünkösdölés május 17-i nyitónapján mégis sikerült fergeteges hangulatot teremteniük a városunkba érkezett jeles fellépőknek a Garay tértől a Garay János Gimnáziumig húzódó sörsátorba látogatók számára. *Szekszárd méltán híres a borokról. A messziről jött ember azt gondolja, csak boroshordót lehet itt találni, de azért évente legalább egyszer sört is csapol- • nak a városban” - köszöntötte a sörsátorba érkezőket Komáromi Éva moderátor, majd felkérte Horváth Istvánt megnyitó beszéde megtartására. A polgár- mester köszöntőjében méltatta a helyi Német Kisebbségi Önkormányzatot, hogy 21 éven át kiváló szervezésben valósították meg a pünkösdi fesztivált, és Sok nézőt vonzott az Ocho Macho zenekar koncertje kiemelte Horváth Tibor áldozatos munkáját is, aki immáron második éve szervezi a nagy tömegeket vonzó eseményt. „Mi, szekszárdiak büszkék vagyunk borászainkra, de büszkék vagyunk a Szekszárdi Német Kisebbségi ÖnkormányHorváth István polgármester és Horváth Tibor verte csapra a hordót A lemez új, a szenvedély a régi Több, mint 30 éve töretlen népszerűségnek örvend a hazai zenei életben Varga Miklós. Mi sem bizonyítja e tényt jobban, mint hogy a pünkösdi fesztivál zárónapjának estéjén a sátor- szinpad előtt lépni nem lehetett, akkora sokaság volt kiváncsi az előadóművészre. A régi dalok mellett a 2011-es „Újra itthon” cimű lemezéről is számos slágergyanús nótát adott elő. Ilyen volt az Őrizd a lángot! is, amely hamar belopta magát a szekszárdi közönség szivébe is. Az est során további hazafias dabk is felcsendültek, így többek között az „Ez az én hazám”, és ugyancsak nagy sikert arattak. Varga Miklós pünkösdi fellépésén újra hallható volt az István a király rockoperából a „Töltsd el szívünk fényesség", vagy az „Oly távol vagy tőlem” betétdal is. A nemzeti érzelmű dalok szünetében Petőfiről szólva kifejtette: magyarnak lenni nem születés kérdése! Európa című, 1983-as dalának előadása kapcsán kijelentette: a kontinenst nem szabad összetéveszteni az Európai Unióval, amelynek politikája sokakban jogos ellenérzést vált ki. Varga Miklóstól meghallgathattuk a Nemzeti Dalt, és a Demjén Ferenc által sikerre vitt „Kell még egy szó” is felcsendült. Gyimóthy Levente zatra is” - hangsúlyozta a polgármester, majd arról szólt: a pünkösdi fesztivál új hagyományt teremtett azzal, hogy a sörök mellett borkóstolásra is lehetőség nyílik a helyszínen. Horváth Istvánt a köszöntőkben Ferenc Vilmos, az Alisca Borrend főpohárnoka követte, aki úgy fogalmazott: a bor mértékletes fogyasztása jó érzést kelt mindenkiben, a jó érzés pedig jó hangulatot eredményez. A megnyitón Horváth István és Horváth Tibor csapra verték a színpadon elhelyezett söröshordót, Ferenc Vilmos pedig borral koccintott a jelenlévők előtt. Az események sorát Kegye János világszerte elismert pánsípművész nyitotta meg lenyűgöző produkciójával Az előadó többször is fellépett már az USA-ban, de amint azt megtudhattuk, ezúttal éppen Szöulból egy dél-koreai turnéról érkezett haza. Repertoárjában a klasszikus zenén át a modern hangzásvilágig hallhattunk dallamokat, így a német és osztrák sramlik mellett Händel-, Mozart- és Vivaldi-művek is felcsendültek. A művésznek a közelmúltban jelent meg Németországban egy sramli albuma, amelyről szintén meghallgathattunk néháhy dalt. A jó hangulatról ezt követően Pellei Anna énekesnő, a „jódlikirálynő” gondos kodott, aki jótékonysági koncertjeiről váll országosan ismertté, s aki rendkívüli hangjával határon innen és túl több évti zede kápráztatja el a magyarságot. Pellei Anna az addigra zsúfolásig megtelt sörsá tor padjai között sétálva sokakat vont be éneklésébe, és perdített táncra. Műsorál pop-rock és táncdalok, operettek és mu sicalek, magyar nóták és jódlik, valamim sváb dalok is színesítették. Peller Anna műsorát sváb parti követte, a Sramli Kings duó prezentálásában. A mulatós műfaj hazai sztárjai este 10 óráig szóra koztatták a közönséget. A vidám, energi kus dalok csak még jobban feldobták a je lenlévők hangulatát. A nyitónapot az 1985 óta zenélő, hét tagú Taksonyi Szige ti Fiúk zenekar sváb bálja zárta, közismeri hazai táncdalokkal és sváb dallamokkal ösztönözve táncra a közönséget. A hétfő estig tartó színes, tartalmas sza badtéri programoknak nagyrészt kedvezett az időjárás, bár a pénteki és vasárnap esti zivatar sokakat otthon tartott. Amíg a fiatal korosztály a Garay gimnáziumtól a megyei múzeumig „nyújtózkodó” vi dámparkban szórakozott, addig az idő sebbek a kézművesek sátrainál szerezték be a „vásárfiát”, vagy a sátor- és a nagyszínpad fellépőit hallgatták. A Benkó Dixie land Band péntek esti féllépését elmosta ugyan az eső, és a sztárfellépők közül távol maradt Korda György és Balázs Klári, de Erox Martini, illetve a zárónapon Var ga Miklós és az Ocho Macho zenekar is sok nézőt vonzott, nem beszélve a szekszárdi fellépőkről mint a Junior Stars, a Szekszárdi Jazz Quartet, vagy az Alisca Brass Band. Gyimóthy Levente- — — — — — — — j A jó hangulat garantált volt a négynapos fesztiválon