Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)
2013-04-28 / 16. szám
SZEKSZÁHDI SZÉPÍTSÜK EGYÜTT 2013. április 28. A nyárias idő meghozta az önkéntesek kedvét Több akciónappal folytatódott a „Szépítsük együtt Szekszárdot! A Kertvárosi ovi apróságai az udvart füvesítették A márciusi tél után a már-már a nyarat idéző idő nagyot lendített a „Szépítsük együtt Szekszárdot!” programhoz csatlakozó önkéntesek részvételi kedvén. A Roma Hagyományőrző és Diáksport Egyesület a Gróf Pál utcai aszfaltos focipálya játékvonalainak felfestése után egy héttel kilenc köztéri padot újított fel. A padok körül pedig mintegy 5 liter szemetet, zömében csikkeket gyűjtöttek össze. Mindannyian örömmel használjuk majd a játszótér ezen részét, és remélem, nem csak a rendbetevői, hanem a focimeccsek nézői is vigyáznak majd a padok és a környezet tisztaságára! Az egyesület további terveiben szerepel a Kilátó lábazatának a lemeszelése és környezetének a rendbetétele is. Április 16-án két Alisca utcai édesapa ötletére a lakótömbjük melletti elöregedett gyepfelületet és padokat szépítettük. Felrotálták a területet, magágyat készítettek, elvetették a program által biztosított fűmagot, majd meghengerelték a talajt és azóta naponta locsolják a saját költségükön. A kisgyerekes lakók nagyon örülnek az újításoknak és a padok festése is hamarosan megtörténik. Egy nappal később a Gyermeklánc Óvoda Kecskés Ferenc utcai Kertvárosi Tagintézményében folytatódott a tavaszi füvesítés. A szülők által már korábban felásott talajba a Dynamic Kft. dolgozta be a szerves trágyát, majd a mintegy.70 négyzetméteres területen az gyerekek és az óvónénik magágyat készítettek, s elszórták a Tesco által biztosított fűmagot. Az Inczédy és Társa Kft. pedig felújított egy óvodai padot. Ezután következhetett a munka másik része: a gyerekdalokkal, mondókákkal vidámabbá varázsolt talajtömörítés és a locsolás. Ez az akció volt az egyik példa arra, hogy szórakoztatóan is lehet várost szépíteni. Ugyancsak április 17-én a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksége is csatlakozott a „Szépítsük együtt Szekszár- :^ dot!” programhoz. Közmunkásaikkal 14 zsák illegális hulladékot gyűjtöttek össze a Sédpatak partjának külterületi részéről, és munkájukat a közeljövőben folytatják. Április 18-án az I. Béla Gimnázium diákjai igyekeztek a május 11-i Borvidék Félmara- ton résztvevőinek ter- mészetközelibb helyszínt biztosítani azzal, hogy a Csacska- szurdiktól indulva egy 13 km- es szakaszt átnézve 20 zsák hulladéktól tisztították meg a területet. A több mint 20 fős tanár-diák társaság a fárasztó munka végeztével egy a Zöldtárs Alapítvány által biztosított vacsora mellett beszélhette át a nap élményeit. Április 20-án a Kilátónál tartottunk hulladékgyűjtési akciónapot. Nagy örömmel fogadtuk, hogy Kövecses László kezdeményezéséhez a 608. számú Schola Caritas Cserkészcsapat, a szekszárdi McDonald’s dolgozói és dr. Kovács Antal olimpiai és világbajnok cselgáncsozó is csatlakozott gyermekeivel. Minden korosztály képviseltette magát a munkában és képet kaphatott arról, hogy milyen változatos „szemét-világ” képes megbújni a fűben egy- , egy hanyag kézmozdulat jóvoltából. Két óra leforgása alatt ugyanis egy kiste- herautónyi hulladék gyűlt össze. Április 21-én a Sauli-völgyi gazdák vágták kemény földbe a csákányukat: az idei szurdiktakarító munkájukat nehezítette az út Szélén összetömörödött talaj, de a korábbi sok csapadék miatt nagy mennyiségű föld került az út szélére is. Nem törődve a gondokkal, 6-8 gazda időt és fáradtságot nem kímélve mintegy három köbméternyi földet lapátolt össze. A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek A Föld Napja alkalmából a főútvonalak mentére meghirdetett hulladékgyűjtő akciójához csatlakoztam április 22-én a VM DASzK Csapó Dániel Középiskola tanáraival és diákjaival együtt. Feladatunk a Tolna felé vezető körülbelül 3 km-es útszakasz illegális hulladéktól való megtisztítása volt. A több mint 50 résztvevő három óra alatt 60 zsák szemetet, hűtőszekrényt és autóalkatrészeket program Kedves Szülők! Gyertek, és csatlakozzatok Ti is a Gróf Pál utcai „Energiapark” játékainak közös felújításához! A munkát a fa játékok, padok csiszolásával kezdjük, majd festésükkel folytatjuk. A csiszolópapírt, ecseteket, festéket a „Szépítsük együtt Szekszárdot!” program biztosítja a Budapest Bank jóvoltából. 'Az akció időpontja: május 11., 8 óra (esönap május 18.). Találkozás az Energiaparkban, a vámál. Tegyünk együtt a játszótér megújulásáért, hogy gyermekeink még szebb parkban játszhassanak! Kapcsolat: Máté Péter képviselő, e- mail: mpj@t-online.hu, vagy Bodó Katalin telefon: 30-49-48-028. gyűjtött össze. Az önkéntesek területre történő kiszállítását a TirSuli Autósisko la Kft. segítette, akik délután a Sportélmény Alapítvánnyal folytatták a nehéz, de önzetlen munkát. A nap érdekessége volt: hogy egy tblnai lakos irattárcája is előkerült az üt mentén, s azt persze visz- sza is juttatták a becsületes megtalálók. Egy elütött vadmacska fellelt teteme pedig arról árulkodott, hogy e ritka állatfaj megyénkben is él Akik több információt szeretnének kapni a „Szépítsük együtt Szekszárdot!” programokról, résztvevőkről, tekintsék meg a 2012-es évet értékelő plakátjainkat a Szekszárdi Diákétkeztetési Kft. Illyés Gyula kari éttermében, vagy a Generali Széchenyi utca 22. szám alatt található fiókjánál, az átjáróban. Remélem minél többen kedvet kapnak újabb akciók megvalósításához, és együtt tehetünk Szekszárdért! Bodó Kata programkoordinátor Az I. Béla gimnázium diákjai és tanáruk a Csacska szurdik lábánál A Roma Hagyományőrző és Diáksport Egyesület aktivistái kilenc padot festettek le a Gróf Pál utcában