Szekszárdi Vasárnap, 2013 (23. évfolyam, 1-45. szám)
2013-03-31 / 12. szám
SZEKSZÁRDI VASÁRNAP SPORT 2013. március 31. Újabb világvárost hódítottak meg a kadarkások Három szekszárdi futó ért célba a Barcelona Maratonon Futócipőben járják be Európát a szekszárdi Kadarka Futóegyesület erre áldozni képes tagjai. Béccsel kezdtek, aztán egy népesebb csoport eljutott Párizsba, de ott voltak az Athén és Marathon között zajló jubileumi versenyen, a tavalyi római viadalon is. Egy trió, Dobos Renáta, Kárpáti József és dr. Schrancz Róbert pedig épp a napokban érkezett haza Spanyolországból, Barcelona legrangosabb nemzetközi maratoni futóversenyéről. Az ötvenes évei elején járó Kárpáti József, aki a fentebb felsoroltak közül csupán a párizsi kalandban nem vett részt, most is katartikus élményekkel telítődve érkezett haza, mintegy bemelegítve a hamarosan induló futószezonra. Gaudi befejezetlen Szent Család temploma, a Sagrada Família, a La Rambla, a Kotombusz szobor, tengerparti sétányok és az olimpia stadion - soroltuk Katalónia fővárosának nevezetes helyeit Kárpáti Józsefnek, aki immár visszazökkenve a magyar valóságba, vasárnap, a Víz Világnapjához kapcsolódó futóversenyen teljesített tíz kilométert a Sió-töltésen.- Valóban nagy élmény volt a Barcelona Marathon. A márciusi magyar télből indultunk - nem volt egyszerű eljutni Ferihegyig -, de nagy megköny- nyebbülés volt megérkezni a barcelonai 18 fokba. A maraton útvonala a fentebb említett helyek szinte mindegyike mellett elhalad, hogy azután vágyat érezzünk ezek nyugodt bejárására a verseny után. Erre a futást követő két napon sort is kerítettünk - hallottuk Kárpáti Józseftől, aki teljesítette, ami tőle elvárható: 3:54 órás idővel ért célba. Nála tíz perccel futott jobbat a klub- és edzőtárs, dr. Schrancz Róbert háziorvos, a már rutinos maratonistának száKárpáti József (balról), Dobos Renáta és dr. Schrancz Róbert Barcelonában mító Dobos Renáta pedig 4:18 óra alatt teljesítette a 42 km-es távot.- Nehéz volt az útvonal, mert 28 km-ig mindig egy kicsit emelkedett. Ez eléggé le tudja fárasztani a magam fajta amatőröket. Aztán következett egy nyolc kilométeres szakasz a tengerparti sétányon. Épp a legjobbkor jött, miképp a kellemes 18 fokban érkező szemerkélő eső is. Felüdülés is az újabb megpróbáltatások előtt, hiszen aztán megint ráfutottunk egy emelkedőre a cél előtt, hogy az utolsó két kilométer rendesen kifacsarja az embert a célba érkezésig. Hogy a 15 ezer indulót számláló mezőnyben az abszolútban, illetve korosztályában hányadik helyen végzett, Kárpáti Józsefet egyáltalán nem érdekli. Céljait illetően pozitív visszajelzést kapott a hosszútávfutás mellett a triatlont is űző szekszárdi sportember. „Készülök, készülünk a nagyatádi Ironman versenyre. Ott ugye, mielőtt elkezdem a maratom, előbb 14 km-t kell úszni, majd 180 km-t kerékpározni...” Kész őrület egy átlagember számára, ám fokozatosan növekedő felkészültsége biztatást ad: belevághat a még nagyobb kalandba, mert jó esélye van, hogy ott is célba érjen. Azután már egyszerű futásnak számít majd egy ilyen kaliberű sportembernek - és a hozzá hasonló kadarkás klubtársainak - évi egykét szimpla maraton. B. Gy. VII. DOMAINE GRÓF ZICHY UTCAI FUTÓVERSENY 2013. április 27. (szombat), 14 óra Megyei aquation verseny Rendező: Sportélmény Alapítvány. Társrendezők: Szekszárd MJV Önkormányzata, Szekszárdi Atlétikai KSE, Tolna Megyei Fogyatékosok Szövetsége Helyszín, versenyközpont: Szekszárd, Garay tér. Útvonal: Garay tér - Szent István tér - Bajcsy-Zsilinszky u. (fasor) - Garay tér. Nevezni a www.sportelmeny.hu illetve a www.odinsport.eu oldalon található online nevezési lap kitöltésével, illetve személyesen a verseny napján 12 órától a versenyközpontban. (A helyszíni nevezés a futamok rajtja előtt 60 perccel lezáruL) Nevezési díj: 2013. április 10-ig 1000 Ft, április 10-től és a helyszínen 2000 Ft. Váltófutás 5.000 Ft/váhó. A nevezési díjért egyedi emblémázott póló, frissítő és csoki jár. IDŐREND ÉS VERSENYTÁVOK 13.40: megnyitó, 13.45: közös bemelegítés, 14.00: I. korcsoport futama (1000 m), 14.15: II. korcsoport futama (1000 m), 15.00: III. korcsoport futama (2000 m), 15.15: IV. korcsoport futama (2000 m), 15.45: 4xlkm váltófutás, 16.15: amatőrök (5km),17.00: Integrált futam, egyben a középiskolások futama (2 km). A Dynamic Triatlon Club április 6-án délelőtt immár negyedik alkalommal rendezi meg megyei aquation versenyét, ahol egymástól elkülönülten kell teljesíteni az úszás és futás távot. A versenyzők eredménye az úszó- és futóidő összesítésével alakul ki. A szervezők várják azokat is, akik csak futni vagy úszni szeretnének, ezt kérik nevezéskor jelezni! Korcsoportonként és nemenként az első három helyezett érem díjazásban részesül A Tolna megyei utánpótláskorúak (15 éves korig) számára nevezési díj nincs, egyéb korcsoportban és megyén kívülieknek 600 Ft, melynek befizetése a rajtszám átvételével történik. Előnevezést április 3-ig várnak a rendezők elektronikusan a szelne.agnes@dynamictc.hu címre. A versenyre a legtöbb általános iskolás diákot benevező testnevelő egy Samsung mikrohullámú sütővel gazdagodik. Távok, rajtidőpontok és további információ kapható: Szélné Bajor Ágnestől, a 20/9309-328-as telefonszámon, illetve az egyesület honlapján (www.dynamictc.hu), a versenynap- tárban. Aliscás bajnokok Remekeltek az Alisca Nyilai ÍE sportolói a teremíjász országos bajnokság döntőjén. A gyerekek mezőnyében Bencze Gábor (csigás), a kadét korosztályban Almási Richárd (tradicionális) aranyérmes lett. Bakó Bence kadét barebow kategóriában a második, Zsók Szabolcs pedig gyermek barebow kategóriában a negyedik helyet szerezte meg. Hit, Tudás. Szeretet ISKOLAI BEÍRATÁS A SZENT JÓZSEF KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBA (SZEKSZÁRD, Garay tér 90 2013. április 8. (hétfő) 8-17 óráig 2013. április 9- (kedd) 8-17 óráig Szeretettel várjuk a leendő elsősöket! _____ ér tékesítése nagy választékkal! 3 bank ajánlatával Szekszárd, 6-os sz. főút siófoki elágazó TetefoH/fax: 74/413-476, mobil: 06-30/994-5911 |pi3«Ii«l5|| www.velBrex2000.hu '