Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)

2012-02-12 / 6. szám

2012. február 12. SZEKSZÁRDI ASARNÄfU Disputa a jelenről és a jövőről Triffa Ágnessel A remek rúgókkal, nagy reflexek­kel, kellő higgadtsággal, no, és a játék, az adott ellenfél játékának „olvasásával” felvértezett kapus, Triffa Ágnes a maga majd ötven­szeres válogatottságával, a két­százhoz közelítő élvonalbeli mér­kőzésével a háta mögött a hőn óhajtott magas minőséget jeleníti meg a kézilabdában. Ezt immáron az UKSE Szekszárd kapu­ját védve szinte valamennyi eddigi mérkőzésen igazolta. A Debrecen vál­ságának, fokozatos leépülésének egyik haszonélvezője, az UKSE: Borbás Rita után egy újabb neves játékos érkezett a LokitóL Már 18 évesen felfedezték, játszott a még erős Vasasban, szerződ­tette a szlovén, nemzetközi hírű sztár­csapat, a korábbi Bajnokok Ligája-győz- tes Krim Ljubjana, ahol megállta a he­lyét a Békéscsabáról elinduló játékos. Szerepelt a bő két évvel ezelőtti, Kíná­ban lezajlott világbajnokságon is a ma­gyar válogatottban.- Nem csalódott, hogy a debreceni nagyra törő kézilabdás elképzelé­sek már alighanem a fiistbe ment terv kategóriába sorolhatóak?- Ami ott történt, illetve még törté­nik, erre azért tényleg nem számítot­tam, amikor tavaly nyáron két évet alá­írtam a Debrecenhez. Szomorú törté­net, de ez van, túl kell lépni rajta. -Esély sem volt arra, hogy megtart­sák legalább nyárig? Hiszen ma már jobbára a juniorokkalfelálló Löki nagy bajban van, még a kiesés isfenyegetheti- Nézze, minden bizodalmám és tü­relmem elfogyott, mert öt hónapos el­maradása vök a klubnak velem szem­ben. Különösebb hajlandóságot sem mutattak ennek rendezésére. Nem vök mire várni, egy magamfajta játékosnak nem volt más választása, minthogy fel­bontja a szerződést, és eljön.- Ilyenkor már megvannak a ka­pusok minden klubnál pénz sincs már legtöbb helyen a minőségi iga­zolásra, de gyanítom Triffa Ágnest azért a Szekszárdnál jobb csapa­tok is megkeresték.- Volt ilyen, de már nem érdekes. Nekem egyébként alapvetően mind­egy vök, hogy hol tököm el ezt a fél évet, de a Szekszárdra szerződésemnél számított az, hogy korábbi csapattár­samtól, Borbás Ritától valóban érdemi információkat kaphattam az itteni vi­Bent kell tudni maradnia ennek a csapatnak! szonyokról, s a klubvezetés is korrekt ajánlatot tett elém.- Egy a kiesés ellen küzdő csapat­ba csöppenI ahol a bravúrjai a ka­puban, határozott egyénisége szó­kimondó stílusa az öltözőben so­kat segíthet. De ön nem védekezhet és nem dobhat gólt mások helyet. Ráadásid valami miatt gödörbe is került a csapaI ami a Dunaújvá­ros ellen nagyon kijött idehaza, s előtte Debrecenben is hasonló lehe­tett a helyzet.- Én is tűnődtem, hogy hová, milyen erősségű csapatba csöppentem, miért van annyi hiba, amely ezen a szinten lu­xus. Csak az utóbbi meccsek tükrében hihetedennek tűnt a két korábbi győ­zelem és a bravúr-döntetlen a Vác ellen. De a Békéscsaba elleni idegenbeli meccs, amit egy góllal vesztettünk el, meggyőzött: nem a képességekkel, a taktikával vagy bármi mással van a gond Ennek a társaságnak, amelyben egy-két kivételtől eltekintve, azért any- nyira fiatalok nincsenek, hogy ne le­hetnének konkrét, számon kérhető el­várásaik az itteni vezetőknek. „A PÉNZZEL NEM KIFEJEZHETŐ DOLGOK IS FONTOSAK”- Olyan véleményt is lehetett halla­ni a napokban, hogy egyes játéko­sokat megbéklyózott a csapatérte­kezleten történt felelősségre vonás.- Ez szerintem, úgy ahogy van - már elnézést -, de egy nagy marha­ság! Én is átéltem különböző klubok­nál ilyen szituációkat, de ez Szekszár- don egészen máshogy, szerintem példaértékű módon történt. Itt a dur­vaság, a minősíthetetlen hangnem, a vádaskodás egyáltalán nem volt jelen, helyette - mert ott voltam, állítha­tom - a kulturált hangnem uralko­dott. Felettébb higgadtan azt kérdez­ték a vezetők: miben tudnának segí­teni, hogy az adott játékos legköze­lebb már ne hagyjon ki ennyi ziccert, és tényleg „dögöljön meg a pályán a csapatért”, ha éppen játékban van. Ilyet sem a Debrecennél, sem a Va­sasnál, sem a Ljubjanánál nem ta­pasztaltam, hanem sokszor igazság­talan, a valóságtól elrugaszkodó, elfo­gult ledorongolást. Én próbálok segí­teni, akinek gondjai vannak, de az, hogy valaki képes-e azt nyújtani éles­ben, amire az edzőmeccsen egyéb­ként képes, az véleményem szerint alapvetően adottság, genetikai kér­dés. Nem gondolom, hogy a pszicho­lógia tudománya alapvetően ezt meg­változtathatja.- Most már ismeri a csapatot. Re­álisa bent maradás, vagy Trijfával és Borbás Ritával is erőn felülinek tűnik még ez?- Szerintem reális célkitűzés, illetve elvárás. De ehhez fel kell tudni pörög­ni újra mindenkinek, a Győr ellen sem lett volna szabad ennyire megadóan kézilabdázni. Például abból a cirka 8-10 kipattanó szabad labdából majdnem mind az övék lett, ami engem felettébb bosszantott a kapuból nézve. Nagyon bízom abban, hogy még annál is job­bak leszünk, mint amit Csabán produ­káltunk, s akkor a remélt győzelmek sem maradnak eL (Még cikkünk megjelenése előtt az UKSE Szekszárd a székesfehérvári Al­coa otthonában játszott, s a csapat re­mek játékkal, igen közel állva a győze­lemhez, 24-24-re végződő döntetlen harcolt ki, igazolván a Triffa Ágnes ál­tal fentebb elmondottakat - a szerk.)- Hogyan tovább?Akárhogy is néz­zük, Szekszárd csak átmeneti állo­más egy ilyen kaliberű játékos­nak..- Március végére már tisztán szeret­nék látni a jövőt illetően. Van újra pers­pektivikus külföldi ajánlat is láthatá­ron. Kellemes emlék ilyen szempont­ból a Ljubjana, ahol a legtöbbet tanul­tam, és 25 évesen tanulni is szeretnék még. Sajnos idehaza évek óta csökken a nívó.-Lát esélyt arra, hogy újra váloga­tott legyen, az új norvég kapitány, Kari Erik Böhm behívja? ■ - Maradjunk annyiban, jó lenne új­ra a válogatottba bekerülni és védeni, de ez másokon is múlik.- Hova sorolja magát a magyar kapusok között ?- Azt hiszem Pálinger Kati az első szá­mú, ehhez nem férhet kétség. De úgy érzem, Herr Orsival és Pastrovics Melin­dával is felveszem a versenyt. De ezt má­soknak is észre kell venniük újra!- Az, hogy Szekszárdon maradjon, csupán elméletileg lehetséges?- Nem kizárt Szimpatikus ez a klub, s lehet, hogy a nagy terveket szövögető polgármester úr vezetésével - aki tény­leg fanatikus a csapat előrelépése ügyé­ben - olyan helyzetet teremt, amin erő­sen elgondolkozom... Vannak pénzben nem kifejezhető dolgok, ami azért fon­tos, ha az ember valahová elszerződik. Szekszárd ebből a szempontból több hazai klubhoz képest abszolút pozitív. S erre az itteni, a hazai viszonyokat nem ismerő játékosoknak is próbálom ráirá­nyítani a figyelmét. BGy KEDVES FIATAI OKI A Mentálhigiénés Műhely új lehető­séget szeretne nyújtani a pályaudva­ron várakozó diákok számára: febru­ár 15-től minden hétköznap, várható­an 13.30 és 16.30 között, a MÁV­DIAKVARO Civil Téren (vasúti pályaudvar váróter­me) szeretettel várunk minden ked­ves érdeklődőt biztonságos, barátsá­gos környezetben, a „diákváróban". Örömmel vesszük továbbá önkénte­sek jelentkezését is. Érdeklődni lehet a tenerifa@gmail.com e-mail cimen, illetve a 0620/590-8330-as telefon­számon. Dr. Komáromi-F. Zoltán szülész-oögyőgyász szakorvos Rendel: hétfő, szerda 16-20 óra Spirit Egészségcentrum, Szekszárd, Ybl. M. 3. szám Bejelentkezés: 74/501-080 +36-30/417-3771

Next

/
Thumbnails
Contents