Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-02-12 / 6. szám
6 SZEKSZÁRDI TAMRNAP MOZAIK 2012. febrnár 12. Elhunyt Csurka István író Febrnár 4-én elhunyt Csurka István író, dramaturg, politikus. Csurka 1934. március 27-én született Budapesten. 1957-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán. Az 56-os forradalomban játszott tevékenységéért fél évre Kis- tarcsára internálták. A forradalom után a Kádár-rezsim megpróbálta lll/lll-as ügynöknek beszervezni, sikertelenül - az együttműködés teljes hiányában alkalmatlanná nyilvánították. „A hatvanashetvenes évek kádári világában színdarabjai népszerűvétették, remek volt, ironikus és szórakoztató, élet volt benne” - írta róla Könnendy Zsuzsanna. Novellái, mint a Hamis tanú (1959), vagy drámái, például a Döglött aknák (1971), nagy sikernek örvendtek, műveiből, mint a Hét tonna dollár (1973) vagy az Amerikai cigaretta (1977) sikeres filmek készültek, de érdekes tárcákat is írt a Magyar Nemzetben. Hosszú, kényszerű drámaírói szünet után 2011-ben megírta életének utolsó drámáját, a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó Hatodik koporsót (2011), amely Nagy Imre és társai 1989. évi újratemetésétől forgatja vissza az időt Trianonig. A drámát - amelynek bemutatását már nem érhette meg - a Dömer György vezette Új Színház idén ősszel kívánja műsorra tűzni. Csurkát két alkalommal is József Attila-díjjal ismerték el, rendszerel- lenessége miatt viszont többször szi- lenciumra Ítélték. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja volt. „Néhány gondolat” című dolgozata miatt 1993-ban kizárták az MDF-ből, ezért megalakította a Magyar Igazság és Élet Pártját, amely 98-ban négy évre bekerült a parlamentbe. A Magyar Fórumban megjelent utolsó, Döntetlen című cikkében arról értekezett, hogy a hazánk ellen az itthonról, balliberális körökből gerjesztett hisztéria elcsitulásának két fő oka volt: a miniszterelnök brüsszeli bátor kiállása és a Békemenet létrejötte. E cikk utolsó soraiban így fogalmazott: „Ezt az országot semmilyen hatalom, túlerő nem veheti el tőlünk, mert mi töltjük meg magyar keresztény kultúrával. Kíváncsi vagyok, hol jelentik be az első megmaradási rendezvényt, felvonulást vagy valami olyasmit, ami nekem eszembe sem jutott. Én talán elég találékony Író és egyéb figura voltam, de tudván tudom, hogy a nép százszorta találékonyabb nálam.” Személyiségét, munkásságát remélhetőleg az utókor méltó módon elismeri majd. Gy. L Összefogott a kereskedelmi kamara és a kormányhivatal Rövidebb, egyszerűbb ügyintézést ígérnek a vállalkozóknak A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Tolna Megyei Kormányhivatal felismerve és elfogadva a helyi vállalkozói szféra kiemelt szerepét, fontosságát a gazdaság hosszú távú fejlődési lehetőségei vonatkozásában, kinyilvánítják azon szándékukat, hogy köz- és érdekyédelmi feladataik ellátása során a vállalkozói kultúra erősítésében, a fejlesztési lehetőségek, egyéb vállalkozásokat támogató programok megvalósításában együtt kívánnak működni. Az erről szóió megállapodást február 6-án, a sajtó jelenlétében írta alá dr. Fischer Sándor kamarai elnök és Tóth Ferenc kormánymegbízott. A megállapodásnak köszönhetően a vállalkozóknak Tolnában ezentúl nem kell 4-5 különböző hivatalhoz fordulniuk hatósági ügyeik intézésekor, hanem ezt megtehetik egyszerre, egy helyen, egy időben. Mint azt Tóth Ferenc kormánymegbízottól megtudtuk, a tavaly év elején megnyílt Kormányablaknál immár mintegy hatvan ügyet lehet intézni, ebből jó néhány a vállalkozókat is érinti. Most azt szeretnék elérni, hogy az ügyintézéseket még jobban egy helyre koncentrálják, mindezzel időt, pénzt takarítsanak meg. „Van kilenc szakigazgatási szervünk, ezek közül szinte valamennyivel kapcsolatban állnak a vállalkozók. Ha már azt elérjük ezzel az együttműködéssel, hogy egy adott vállalkozásnak, amelynek, tételezzük fel, hat különböző hivatallal van dolga, nem kell mind a hathoz személyesen külön-külön elmennie, mert mostantól egy helyen is elintézhető szinte minden, akkor érezni fogják ennek az együttműködésnek a hasznát - jegyezte meg Tóth Ferenc. - Folyamatosan kapcsolatban állunk a megyei kereskedelmi és iparkamarával ez ügyben, s az ő ügyintézést gyorsító javaslataikat is igyekszünk beépíteni a konkrét napi munkába. Nagyon szeretném, ha a vállalkozók ügyintézésével kapcsolatosan hamarosan működne az egyablakos szisztéma. S arra is hangsúlyt fektetünk, hogy ha lehet, az eddiginél többet szolgáltassunk számukra - például azzal, hogy az őket érintő legfrissebb kormányzati döntésekről első kézből tájékozódhassanak, hiszen ezzel is időt takaríthatnak meg - fogalmazott a kormánymegbízott. Fischer Sándor, a kamara megyei elnöke kiemelte:„A magyar GDP hét százalékát (!) teszik ki az adminisztrációs költségek, ami duplája, mint az Európai Unióban. Ezen belátható időn belül változtatni kell, mert nemzetgazdasági szinten százmilliókról van szó. Ennek csökkentésére jó pékla ez a helyi szintű megállapodás, ami remélhetőleg az ország legtöbb megyéjére is átterjed. Ebben a témában, például bizonyos rendeletek eltörlésére, összevonására, vagyis egyszerűsítésre kéri a javaslatunkat a kormány, így a bürokrácia jelentősebb leépítése kapcsán van ok mostanság az optimizmusra” - tette hozzá. B. Gy. Az őcsényi ÁMK Általános Iskola magyar szakos tanárt keres helyettesítésre. Jelentkezni a 74/496-782-es telefonszámon lehet. A Szekszárd-újvárosi Római Katolikus Társaskör szervezésében a Szent István Házban (Szekszárd, Rákóczi u. 69) február 18-án, szombaton 18 órai kezdettel FARSANGI BÁL lesz. A belépődíj a Társaskör tagjainak 600 forint, nem tagoknak pedig 1000 forint. A jó hangulatról a Társaskör Népdalköre gondoskodik! Italt, ételt mindenki hozzon magának! Érdeklődni és asztalt foglalni lehet Horváthné Edit (313-175,20/52-46820). Boltvezető-tanfolyam A Kereskedők Vállalkozók Tolna Megyei Szervezete 2012-ben ingyenes szakirányú kereskedő-, boltvezető- (OKJ: 33 34101 0000 00 00) tanfolyamot indít. Mire jogosít a végzettség? Valamennyi magyarországi kereskedéshez biztosít szakképesítést az üzlet profiljától függetíenül. Bolti és bolt nélküli kereskedés indításához és a tevékenység folytatásához a kereskedelmi törvény alapján szükséges ez a szakképesítés, beleértve a kereskedelmi ügynököket és a piaci árusokat is. A képzés államilag elismert szak- képesítő bizonyítvánnyal zárul. Az Európai Unióban munkavállaláshoz EUROPASS bizonyítványt is kiállítunk külön kérésére. FEOR megnevezés: 5111. Kereskedő Képző intézmény: Kereskedők, Vállalkozók Tolna Megyei Szervezete Részvételi feltételek: Szakirányú szakmai előképzettség és egészség- ügyi alkalmasság. További részvételi feltétel: munkáltatói nyilatkozat. Tanfolyami tudnivalók: A képzés 2012 tavaszán kezdődik. Helye: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 17-21. KISOSZ. Várható időtartama: 2 hónap. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: KISOSZ- székház, 7100 Szekszárd, Arany J. u. 17-21. Telefon és fax: 74-414-227 vagy 74312847 www.kisosztoIna.hu. Polip programajánló FEBRUÁR 3. AnimÁLOM Polip Diáktanya (Szekszárd, Szent István tér 15 -17. Főiskola „E” épülete, II. emelet) FEBRUÁR IX. 9.00-21.00 12 óra a játék és a sport jegyében SZLTISZK Egészségügyi-Szociális Tagintézmény tornaterme FEBRUÁR 17. AnimÁLOM Polip Diáktanya (Szekszárd, Szent István tér 15-17. Föiskola„E”épülete, II. emelet) FEBRUÁR 23.10.00-16.30 óra Fiatalok - Részvétel - Közösségek Szimpózium Babits Mihály Művelődési Ház díszterme (Szekszárd, Szent István tér 15-17. Főiskola „E” épülete) FERBUÁR 23.14.00 órától Dunántúli önkéntes találkozó (EVS-önkéntesek bemutatkozásával) Babits Mihály Művelődési Ház (Szekszárd, Szent István tér 15-17. Főiskola „E” épülete) FEBRUÁR 24.18.00 órától Kadarkaest (szervező: Polip Ifjúsági Egyesület és Diagonál Magyarország Ifjúságsegítők Országos Szervezete) Mészáros Borház FEBRUÁR 1-29. Fotóverseny - sport témakörben Tolnatáj Televízió A Tolnatáj Televízió híradója minden hétköznap 19.00.20.00, 21.00 és 2.3.00 órakor jelentkezik Szekszárd varos és a megye legfrissebb lűreiveL