Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)

2012-12-23 / 47. szám

2012. december 23. 13 Amerikai foci teremben, két napon át. Ezt Kínálja a Szekszárdi Bad Bones két ünnep közötti tornája, amelyre sok csapat elfo­gadta a meghívást. A Rosszcsontok névre hallgató szek­szárdi együttes megnyerte mindkét álta­la szervezett tornát, de többször nyertek vendégként is az egynapos viadalokon. Legutóbb például Dabason, ahol a má­sodosztályú nagypályás bajnokságban is szereplő Kecskemétet győzték le a dön­tőben. Azt a csapatot, amely egyébként elfogadta a december 29-30-i tornára szó­ló meghívást. Az előzmények alapján akár teremspe­cialistának is nev ezhető a szekszárdi csa­pat, amelynek most garantáltan nehe­zebb dolga lesz, mint korábban bármi­kor. Az előzetes nevezések alapján itt lesz három pesti csapat, eljönnek az egri, a szegedi, a kecskeméti tojáslabdások, de a veszprémiek, a pécsiek és a bajaiak is él­nek a felkínált játéklehetőséggel, Mint azt Szabó Ferenctől, a Bad Bones játékosmenedzserétől megtudtuk, a kis­pályás amerikai foci éppúgy „más játék”, mint amennyiben a nagypályás labdarú­gás különbözik a kispályás változattól. Itt is jóval pörgősebb a játék, és a kisebb te­rületen zajló történések miatt az ameri­kai focival most ismerkedők számára is könnyebben megragadható a játék lé­nyege - hívta fel a nézők figyelmét Szabó Ferenc. Várhatóan 10 csapat veszi fel egy­mással a küzdelmet a városi sportcsar­nokban a szilvesztert megelőző két nap­ban. A végső sorrendet nehéz megjósol­ni. Megeshet, hogy az első osztályban szereplő egriek esetleg nem lesznek do­bogón. Kérdés az is, milyen erős összeté­telben lépnek pályára a már említett csa­patok A tornára belépés ingyenes. Az elmúlt idényben az akkor az élvonal­ban szereplő szekszárdi női kézilabdások szurkolói még élőben láthatták a szűkebb európai elitbe tartozó magyar nagycsapa­tokat. Emlékezetes volt a többszöri BLdön- tős Győri Audi ETO két őszi vendégjátéka. Görbiczék mindkét fellépése rég nem lá­tott telt házat vonzott. Az NB I-es búcsúval úgy tűnt, ez az élmény jó időre tovatűnt... Ám a jelenkori szekszárdi női kézilab­dázás első számú együttese, a Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutott Feke­te Gólyák KC - a sorsolás szeszélye foly­tán - újfent a tolnai megyeszékhelyre hozza a sokszoros magyar bajnok győri­eket. Mégpedig december 28-án, pénte­ken (18 óra) kerül sor a találkozóra. A kötelező győzelem begyűjtése miatt az első csapat néhány klasszisával meg­spékelt „ETO vegyes” is érkezhetne Szek- szárdra, de Tabajdi Ferencet, az FGKC edzőjét úgy tájékoztatták, hogy ennyire azért nem veszik lazára a kirándulást. A Rába-partiak ígérik, az első csapat hét Eb-résztvevője is fölül a buszra, és közü­lük nagy valószínűséggel öt világsztár pályára is lép a városi sportcsarnokban, így például a montenegróiak Európa- bajnoka, Radicsevics, az ezüstérmes norvégok két világklasszisa, a kapus Lunde és a beálló Löké, és persze az im­már Eb-bronzérmes magyar válogatott tagjai, Görbicz Anita, Herr Orsolya, Kovacsics Anikó és Rédei-Sós Viktória is. Az ígéret szép szó, ha teljesítik is, úgy jó! Reméljük, az ETO ebből a szempont­ból is jelesre vizsgázik. Tekintettel az új­ra telt házzal kecsegtető szurkolói érdek­lődésre, a jegyek elővételben december 27-én, csütörtökön egész nap, és a mér­kőzés napján, december 28-án délelőtt megvásárolhatóak lesznek a helyszínen. Nem csak vallja, hogy jobb adni, mint kapni Szabó Balázs: „Őszinte szeretettel sok mindent meg lehet oldani” Nagyáruház igazgatója, de cseppet sem láthatatlan a vevők, s úgy általában az em­berek számára. Gyakran tűnik fel a hatal­mas eladótérben, szándékosan keresve a kontaktust. Olykor csak egy köszönés, köl­csönös mosoly erejéig. Belső sugallatra át­vállal olyan operatív feladatokat is, ami egyébként nem lenne dolga. Például, kéri az ügyfélszolgálatot, hogy reklamáció ese­tén ő maga intézkedhessen. S ha már az el­ső percben kiderüf a vevőnek nincs iga­za, gyakran akkor is még percekig beszél­get vele. Mintha régről ismernék egymást. Mivel többet van „kint”, mint az irodájá­ban, olykor olyasmit is észrevesz, amit má­sok nem. Alkalmasint olyan kisrácokat, akiknek szülei csak a legszükségesebbeket tudják a kosárba tenni, de csokira, cukor­ra alig, vagy egyáltalán nem futja. Az igaz­gató „bácsi” ilyenkor intézkedik: mégpe­dig úgy, hogy az ne legyen megalázó a szü­lőnek, de örömet okozzon a gyerekeknek. Ő Szabó Balázs, a szekszárdi Tesco hi­permarket igazgatója, aki abszolút magá­énak vallja az igazán karácsony idején aktualizálódó „jobban szeretek adni, mint kapni” mondást. Nála azonban ez a szürke hétköznapokon is így van. Ez a neveltetés, az otthonról Siklósról hozott mentalitás minden bizonnyal a karrier­jében is segíti.- Észre kell venni azokat az embere­ket, akiken tudunk segíteni. Hadd mondjak egy friss példát! Játékvásá­runk alkalmával egy vidékről érkező nagycsalád alaposan „felpakolt”, de megfeledkeztek róla, hogy ezúttal nem gépkocsival jöttek. Úgy gondoltam, fel­ajánlom a szolgálati autómat, hogy haza tudják vinni, amit vásároltak. Nem akarták elhinni, de szemmel láthatóan örömet szereztem nekik, s ez engem is boldoggá tett. Szabó Balázs a város felé is igyekszik többet nyújtani. Például a tisztább váro­sért, azzal hogy kollégáival önálló akci­ót kezdeményeztek a „Szépítsük együtt Szekszárdot!” mozgalom - keretében. „Volt annak üzenete, nem is akármilyen, amikor húsz dolgozónk Tesco feliratú pólóban a Tartsay utcában gyűjtötte a szemetet!” - mondja Szabó Balázs. Aztán rendeztek egy jótékonysági futballtor- nát is az ősszel amelynek a hozadéka 300 kilogramm élelmiszer, amit a Kato­likus Karitász örömmel vett, s osztott szét a rászorulók között. Ennek minden bizonnyal lesz folytatása.- Hétköznap ingajáratban közlekedek Siklós és Szekszárd között, vasárnapon­ként pedig - vallásos nevehetésű ember­ként - templomba járok a családommal Jó kapcsolatot ápolok a volt szekszárdi plébánossal Farkas Bélával és a jelenle­givel Bacsmai Lászlóval is. Az előbbi adott össze a párommal még Siklóson. Szabó Balázs Szekszárd ma már nem csak a munka­helyem, igazán megszerettem a várost, ahol egyre több barátra tettem szert. Örömmel jöttem át Mohácsról amikor felajánlották a szekszárdi áruház vezetői posztját. Ne tűnjék érzelgősnek, de ne­kem fontos, hogy amiben csak lehetsé­ges, együttműködjek a várossal Olyan dolgokban, amihez nem feltétlenül pénz, vagy befektetés kell de előbbre juthat vele a közösség. Meggyőződé­sem, hogy az őszinte szeretet vezérelte összefogás ebben a nehéz világban is sok mindenben, igazán nehéz sorsok megoldásában is komoly segítséget nyújthat. E tekintetben nyitott vagyok, mindenkitől várom az ötíeteket. Mivel a sport a hobbim, el tudnék képzelni még egy olyan tornát, amit az idén csi­náltunk. Bármelyik sportágban mellé tudunk állni, ha átláthatóan jótékony és kell a közönségnek. Szabó Balázst aktív nagykanizsai kézi- labdás múltja, majd játékvezetőként va­ló működése alapján sokan ismerik sportberkekben. Sportkarrierje kitelje­sedését játékosként egy sérülés, játékve­zetőként pedig munkahelyi előmenete­le, növekvő feladatai akadályozták meg. De nincs a partv onalon kívül most sem! NB 1-es kézilabda mérkőzéseken jó esél­lyel felfedezhető a zsűriasztalnál helyet foglalók között, mint a szövetség ellen­őre, hivatalosan: versenybíró. Roppant nagy odaadással teszi a dolgát, élvezi, hogy újra ott lehet kedvenc sportága vérkeringésében. Az MKB Veszprém meccsein már többször ténykedett, de ő volt a versenybíró a Dunaújváros-Fra- di női találkozón is.- Tóth Károly, zombai játékvezető ba­rátom beszélt rá, hogy vállaljam el ezt a megtisztelő feladatot. Ez már összeegyez­tethető a munkahelyi teendőimmel Ed­dig nyolcszor kaptam megbízatást, és egyszer sem volt probléma, sem a pályán, sem a nézőtéren. Mint egykori játékveze­tő, várom a további küldéseket. B. Gy. Ismét világsztárok Szekszárdon A Győr lesz az FGKC vendége december 28-án Képes e újra nyerni a Bad Bones Amerikai foci: kétnapos teremtorna a városiban

Next

/
Thumbnails
Contents