Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)

2012-12-23 / 47. szám

10

r SZEKSZABDI

VASÁRNAP

ÜNNEP

2012. december 23.

Evangélium

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

i

Ja Ige testté lett, és közöttünk lakott" Jn 1,14 „Milyen az Isten?” - tette föl a kérdést az egyik tanár iskolás nebulóinak, akik válaszaikat, elképzeléseiket lerajzolhatták. Volt ott mindenfék: a felhőn ülő, szakállas bácsitól kezdve, a sok kezű, sok lábú űrlényen át, egészen egy kinyújtott, kitárt emberi kézig. Nem olyan rég eg}' könyv került a kezembe. Eric Marshall és Stuart Hampk szerzőpáros „Gyermekkvelek Istenhez” c. gyűjteménye, melyben - többek között - ehhez hasonló vallomások olvashatók: „Kedves Isten! Ami a Bibliában van, az igaz, nem? Úgy, múlt a lexikonban.” Gyuri. „Kedves Isten! Miért nincs istenné a Bibliában? Nem voltál még összeházasodva ve- k, amikor a Bibliát írtad?” Virág. „Kedves Isten! A könyved nagyon izgalmas. Én szeretem a sci-fit. Neked borzasztó jó ötkteid vannak, és szeretném tudni, hogy honnan vetted ezeket?” A te olvasód: Anti.

„Rajz Istenről”

Miközben megmosolyogjuk a gyermeki válaszokat, meg kell vallanunk, hogy műiden embernek van valamilyen képe, elképzelése Istenről Miért fontos mindez ilyenkor karácsonykor? Mert a sokfék csillogó ajándék és gőzölgő étel között az ünnep egyik kgfontosabb üzenete, hogy Isten megrajzolta magát az ember számára A Szentíró jegyzi fet „Miután régen sokszor és sokfékképpen szók Isten az atyákhoz a próféták által ezekben a végső időkben a Fiú által szók hozzánk (...) Ő Isten knyének képmása ." (Zsid 1,1.3) Karácsonykor az Isten rajzolja meg magát Jézus Krisztusban a mi számunkra, és azt mondja,Ilyen vagyok” Az Új Magyar Lexikon „isten” címszó alatt a következő szócikket közli: „Isten: fekétekzett misztikus kny, amelynek emberfektti erőt tulajdonítanak.” Egy távoli valaki,

aki viszont hatalmas erővel bír. Isten azonban az Újszövetség első lapjain ügy ábrázolja magát, műit aki közel van, és törékeny kisgyermekként jön el világunkba. Ez a gyermek az Isten? Ez a törékeny ember? Az Isten másképp rajzolja meg magát, ahogy mi emberek Őt. Mert így tudja megmutatni és kifejezni, hogy köze van hozzánk. Megrajzolja magát Jézusban, hogy ekrhessen bennünket. Különben az ember hisz az Istenben, mint egy misztikus lényben, és nem hisz abban az Istenben, aki egészen közel van az életéhez, és akit megszólíthat. „Az Ige (Jézus) testté ktt, és közöttünk lakott”- úja az evangélista. Legyen az ő üzenete számunkra karácsony üzenetévé, hogy' Istennel találkozhassunk ezen az ünnepen. Ámen.

Gondoljunk azokra, akik egyedül vannak, és legyünk számukra mi is „testté", társsá az ünnepek során.

Kovács Zoltán, metodista lelkész

I

I

I

I

I

I

1

i

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

„...nem volt helyük a vendég- fogadó háznál ” (Lk. 2., 7.)

Jóklkű Naominak hívták azt az asszonyt, akiről sem a Szentirás, sem a legendák nem beszélnek. De én tudom, hogy ő ott vök Betlehemben azon az éjszakán.

Naomi szolgálóleány vök a vendéglős Zeba házában. Kiskorában kerük oda. Kezdetben udvart söpröge- tett, és a mázas bögréket mosogatta a vendégek után. Később ő ktt a vendéglő mindenese. Ha elfogyott a libanoni mézesbor, ő rakta fel a tömlőket a kiskocsira, mert a félkegyelmű kocsislegényre nem lehetett ilyent rábízni. Mikor a gazdáék kfeküdtek, és egy kései vándor megzörgette a vendégfogadó kapuját, rendszerint ő nyitott ajtót neki, és bevezette az egyik oklalkamrába. Kigöngyölítette a gyékényt, rátette a nyoszolyára a kecskeszőr takarókat, és elvitte a szobából a szövétneket. Még köszönt is.- Legyen békés a pihenésed!

Zeba vendégfogadóját már el sem lehetett képzelni Naomi nélkül. Ha kelktt, a megittasodott falusiakat szelíden kituszkolta az ajtón, és a napnak legkülönbözőbb óráiban is tudott valamit előhozni a kamrából, hogy az éhesek jóllakjanak. Nem porolt, és nem lármázott, a faluban mindenki megbecsülte. Még a ven- déglősné is szerette. Pedig ugyancsak zsémbes természetű asszony volt.

Telt, múlt az idő. Naomi ifjúsága teljes virágba borult. A vendéglő mellett nemegyszer megpendühek a pásztorlegények citerái. De Naomi nem ment férjhez, mert a gazda mindenkit elmart a vendéglő köniL aki számba jöhetett volna.

Azért vidám maradt. Ajkáról nem fogyott el a dal, és egyformán kedves volt mindenkihez.

Egyszer aztán megsápadt az arca, hetekig nem látták a vendégek. Csak a vendéglősék tudták a titkot, mert ők vitték ki titkon éjszaka a hófehér gyolcsba göngyölt kis újszülöttet a temetődombra, hogy a saját sírkamrájukba temessék. Hallgattak róla, nehogy a szerelemben megesett leány megköveztessék a törvény szerűit.

H. Németh István: Jászolba fektették

Aztán ismét megjelent a leány a fogadó nagyszobájában. Mély árkot húzott a szenvedés a szeme alá, egykedvűen hordta az üdítő italt és a gyümölcsöket a vendégek szőnyegére.

A citerák elhallgattak a vendéglő körül, de melegen zendült helyettük a leány zengő althangja, amint esténként a holdfényben énekelgette mélabús dalait az udvar sarkában.

A kapzsi Zeba örült annak, hogy a leány ilyen befelé néző lett. Biztos volt abban, hogy tőlük már sohasem megy el, hanem megmarad hűséges házibútornak a vendégfogadóban.

Egyszer egy délután vendégek fordultak be a vendég- fogadó udvarába Naomi egy pillantással felmérte őket. Ezek nem vendégek voltak, hanem szívességkérők. Ősz férfi vezette a szamarat, vedlett saruja és lapos tarisznyája mindent elmondott róluk. A szamáron elcsigázott asszony ült, arca püffedt volt, és nehezen vette a lélegzetet.

Látta amint Zeba odalépett hozzájuk. A vándor férfi halkan beszélt, könyörögve terjengette a kezeit. Az asszonyra mutogatott, akinek lázas pú égett az arcán. Zeba azonban tagadólag rázta a fejét, és elfordult tőlük. A férfi sóhajtva húzta kifelé a szamár zabláját. Ekkor ment oda Naomi. Először életében megragadta Zeba köpenyét, és haragosan megrázta.- Miért küldted el őket?- Mert nem tudnak fizetni. Elfogyott a pénzük vándorlás közben.- Hát nincs benned irgalom?! Nem látod, hogy az asz- szony...- Dehogynem láttam. Éppen azért küldtem el őket. Mi vagyok én, ingyenfogadós?

Naomi arca kigyúlt a haragtóL Vágott a hangja.- Ha be nem fogadod őket, engem se látsz többé! Maga ment a vándorok után. Visszafordította a szamarat az istálló felé. A férfi meglepve követte. Naomi fogta a kötőféket, és csendesen lépdelt előttük, könnybe- borult szemekkel nézett le maga elé a földre.

A fogadós behúzta a nyakát. Zavartan bámult rájuk. De most az egyszer nem mert ellenkezni NaomivaL Kapzsi természete búkózott a meghökkenésével A szolgálóleány ránézett, és Zeba kurtán biccentve az istálló felé mutatott.- Nem bánom, oda bemehettek. De te, ember, holnap megcsinálod az istálló beszakadt tetejét.

Az istállóajtó becsukódott mögöttük. Aznap este nem látták a vendégek Naomit odabenn. Csak az ablakon keresztül, amint az udvaron futott. Hol meleg vizet vitt ki a nagy fazékban, hol kendőket lobogtatott a kezében. Aztán az ünneplőruháját látták nála, amit az istállóajtó előtt kettérepített.

De látták a vándor férfit is, amint az udvaron sétált föl s alá, és egyre a fényes csillagokat nézte.

Már sötétbe borult a fogadó, csak az istálló ablakán szűrődött ki valami halvány fény. Végre kinyílt az ajtó. Naomi lépett ki rajta. A férfi hozzásietett. Igen nagy megindultság rezgett a szavában.- Megszületett a Fiú?

Naomi fáradtan, boldogan mosolygott, és bólintott. A deres hajú férfi úgy lépett be az ajtón, mintha templomba menne. Az ajtó félig nyitva maradt utána. Naomi fülét ismét megütötte a bentről kihallatszó gyermeksírás. Benézett. Az asszony bent szendergett a tiszta takarók alatt.

A gyermek ott feküdt a jászolban, bepólyálva Naomi ünneplőruhájába. Kalimpáló kis kezei az ajkához értek, erre az érintésre hirtelen elhallgatott. Előtte térdelt az ember, valami különös áhítattal nézte a fiút. Naomi csak nézte, nézte őket. A szája mosolygott, míg szeméből hullottak a könnyek.- Ugye, mégis van helyed, kicsi Gyermek?

Ezt mondta, mondogatta halkan; a bentiek azonban nem látták őt, sem nem hallották.

Naomi becsukta az ajtót és bement a házba. Még most sem tudta, hogy kik ezek. De a gyermeket az övének érezte és szerette.

Ilyen volt a jó lelkű Naomi, akúől ma már senki sem tud semmit!