Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)

2012-12-23 / 47. szám

2012. december 23. ÜNNEP SZEKSZÁRDI ■ VASÁRNAP „Az éjszakának legmélyebbje ez Pilinszky-versek a szegedi Csillag börtönben Úgy hat éve, Kovács Gábor muzsi­kus kezdeményezésére hoztak lét­re barátjával, Orbán György előadó- művésszel egy súlyos, felváltva énekelt és szavalt műsort Pilinsz- ky-versekből: Egy szenvedély mar­gójára címmel. Látszólag a lágerek világának borzalmairól szól, de in­kább arról, hogy miként érint ez meg minket. A Pilinszky-művek megtisztító ereje a szegedi Csillag fegyház közönsége előtt mutatko­zott meg a legélesebben. Hatodik éve játsszák ezt a műsort kultúrházakban, iskolákban, szín­házban szerte a megyében, de a fő­városban is előadták, több mint har­mincszor. Orbán György vágya volt, hogy bemutassák ezeket a műveket büntetés-végrehajtó intézetekben is. Elsőként tavaly Szekszárdon, majd a kalocsai női fegyházban, nemrég pe­dig Szegeden, a Csillagban adták elő. Ez utóbbi mély nyomot hagyott az előadókban. Erről beszélgettünk. Orbán György: - Ezekben a mű­vekben központi kérdés a bűnösség: az elkövetett, vagy el nem követett bűn, és ezt egy olyan helyen szeret­tem volna felmutatni, ahol jogi érte­lemben bűnös emberek vannak - kezdi Orbán György. - Az első elő­adás után derült ki, hogy ott, abban a közegben megmártani ezt a művet egy szolgálat is a részünkről. Nem a rabok, hanem a mű irányába, és szá­munkra is valamiféle megtisztító erő­vel bír. Ez legélesebben a Csillag fegy­házban derült ki. Ebben a darabban beszélünk metaforikus gyilkossá­gokról, és ott ült velünk szemben 50 valódi gyilkos. Ők tudnak valami olyasmit, amit sem én, sem Gábor nem tud, még maga Pilinszky sem tudhatott. Tudják, mit jelent kioltani egy ember életét.-Pilinszky a verseiben magára vállal­ja ezeket a bűnöket... O. Gy.: - Mi is ezt tesszük.-Szó esik bűnbocsánatról, megtisztu­lásról.. O. GY.: - így van. Ahogy én Szege­den körbenéztem a teremben, nem láttam ott egyetlen vélhetően bűnte- len embert sem, pedig én is ott ül­tem. Ez magunknak pontosan olyan fontos. Valamiféle közös bűnvallásról van szó. Kovács Gábor: - Az biztos, hogy a börtönben teljesen mást érez az em­ber, amikor ezt a műsort játssza. Há­rom előadás után most már ezt ki me­rem mondani. Általában csukott szemmel énekelek, és csak a bőröm­mel érzem azt, hogy olyan helyre hoztam ezeket a műveket, ahol iga­zán aktuálisak.- Vajon mit éreznek azok a bűnözők, akik ezeket hallják? K. G.: - Ez bennünket is mélyen ér­dekei Leginkább Szegeden derült ki, ahol kérték, hogy előadás után ma­radjunk ott egy kicsit, ha tudunk. Ma­radtunk egy fél órát, és a fogvatartot- tak kérdezgettek tőlünk. Faggattak a művekről, és azt vettem észre, hogy rendelkezik egy olyan tudással, ami ezeknek a dolgoknak a legmélyebb rétegéhez közel viheti őket. Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs a me­taforáról, a rímről, se filozófiáról, nem az irodalmi műveltségükön, hanem egy súlyos élettapasztalaton keresz­tül érthetik meg a szó mágikus erejét. Ezt legjobban Szeged igazolta vissza, ahol mély csend volt egy órán keresz­tül, pedig ez egy rendkívül nehéz elő­adás, nagy figyelmet igényel, mert nincs semmilyen látványos elem, ott ül két ember, és kész.- Mert olyan erős hatása van annak, ahogy előadják... O. GY.: - Igen, de mindenképpen kell althoz egy intel­lektuális képesség, hogy ez dekódolha­tó legyen. Ők valahol azt tették, ha nem is az irodalmi felké­szültségükkel, egy­szerűen azért, mert megérezték, mint ahogy a kisbaba is megérzi, hogy aki rá­néz, az az ő édesany­ja, pedig nem ma­Az elítéltek csendben hallgatták az előadást gyarázták el neki. Ösztönösen érzik ezeket a nagyon mély dolgokat, csak más módon, mint a többiek. Nem dolgunk, hogy ítélkezzünk ezen em­berek felett, és nem a mi dolgunk az sem, hogy feloldozzuk őket, nem azért mentünk oda. Valamiféle közös gondolkodás volt, ahogy leültünk egy társaságba és egyenrangú partnerek lettünk. Csak ott én vagyok a kezde­ményező a beszélgetésben, ők meg a hallgatók. K. G.: - Egyszer megtörte a csöndet egy különös zaj. Volt egy dal, a Téli ég alatt című, ami megszólalásában egy mindegyik kérdés­ben ott volt az ő sor­suk is. Úgy kérdez­tek a művekről, Pi- linszkyről, arról, hogy érdemes-e er­ről beszélni, előad­ni, hogy végig azt éreztük: végül is ma­gukat faggatják. Ó. GY.: - Ebbe nem tud az ember igazán belelátni, de ezeket a kérdéseket legalább kihoz­tuk belőlük. Biztos, hogy nem csak Szegeden, de ott volt rá mód, hogy meg is beszéljük.-És utána továbbgondolják... K. G.: - Biztosan továbbgondolják. O. Gy.: - A mi kísérletünknek pon­tosan ez volt a lényege, hogy ez a ret­tentő intenzitás, ami ezekben a mű­vekben megjelenik - és igazán erős fület igényel hogy a legmélyebb réte­géig is hallhatóvá váljék -, az miként hat egy olyan közegben, ahol a hall­gatóság egy része analfabéta, viszont • • • kicsit könnyedebb. Becsuktam a sze­mem, s egyszer csak csettegést hallot­tam, aztán a combjukat ütötték. Ilyen még soha nem fordult elő. Nem igénylünk visszajelzést, ez a műfaj nem ilyen, de jól esett, határozottan. O. GY: - Azt nem lehet elmonda­ni, hogy milyen élmény volt köz­ben. Valami olyan, amit a mai napig nem tudok megmagyarázni, valami őrült nagy nyom. Jellemző, hogy utazás közben végig beszélgetünk. Most Bajánál vettem észre, hogy Szeged óta egyikünk sem szólalt meg. Észre se vettük, de majd egy órán keresztül hallgattunk. Nem tudnám megmondani, miért, de há­lás vagyok a sorsomnak, hogy ott le­hettem.- Más közönség előtt nem volt ilyen? O. Gy.: - Más a feladata a versnek egy művelődési házban, vagy egy is­kolában. A művészet eljutott abba a funkciójába, hogy a megtisztulás megteremtőjévé válhatott. Ez nem egy érdekesség volt, ami után haza­megyünk, és bekapcsoljuk a TV-t, ha­nem egy pillanat, ami talán egészen végletes dolgokat képes kioldani az emberből. Lehet, hogy csak egy pilla­natra, de ott abban a pillanatban, ezekben a borzalmas nyomorú lel­kekben, akik még 20-30 évig ott ül­nek, ez ott egy pillanatra biztos, hogy megszületett. És hitünk szerint ez fontos. K.G: - Nagyon őszinte volt, ahogy beszélgettek velünk. Mindketten kaptunk egy gyönyörű ajándékot: az egyik fogva tartott egy-egy ceruzaraj­zot készített. O. GY: - Én egy Pilinszky-portrét kaptam, Gábor Pilinszkyt és József Attilát. Igazán szép munkák. Persze ebben is van valami tragikus: a kéz, amely gyönyörűséget alkot, koráb­ban elvette egy ember életét. Egy vi- lágegyetemnyi különbség van a két pont között, pedig ez ugyanaz a kéz. Azt gondoltam, hogy idővel találunk valami feloldást, de nem.- Rám is nagy hatással volt az elő­adás. Nem hagyja nyugodni az em­bert... O. Gy.: - Éppen ez a cél: tegyen fel olyan kérdéseket, amiket aztán az em­bernek saját magának kell megvála­szolnia. KovácsEtelka I Kovács Gábor és Orbán György a Csillag színpadán

Next

/
Thumbnails
Contents