Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-09-02 / 31. szám
10 SZEKSZÁRDI VASARNAP IRODALOM 2012. szeptember 2. 200 éve született Garay János /4. A szülői ház. Pécsi diákévek. Egyetemi tanulmányok. „Csatár”. Házassága Kétszáz esztendeje lesz idén, hogy 1812. október 10-én Szekszárdon megszületett Garay János. A jeles költőről Jeney János piarista tanulmányt írt a Palaestra Calasanc- tiana - A piaristák doktori értekezései az 1932. évtől című sorozat 1. számába 1932-ben. Jeney János munkájából számos fontos adatot és érdekességet megtudhatunk Garay családjáról, diákéveiről, házasságáról, munkásságáról. A kötetből most további részleteket közlünk. Az értékek ügyes felismerése és öntudatos felhasználása azonban már az egyes ember életbölesességének feladata, vagy helyesebben: elemi tényezője. Ha Garayt gyermekéveiben nem szorították volna rá a komoly, henyélést nem ismerő, munkás életmódra és ha Pécsett, ahol egyéni életének első benyomásai kezdtek ébredezni, nem jött volna rá váratlanul a mindennapi kenyér gondjaival küzködő, nyomorgó diák vergődése és változatos élete, későbbi életviszonyaiban sem tudta volna magát férfiasán egyensúlyban tartani, mert a szegénység ellen örökké lázadozó lélek feszitő ereje véres szavakba robbantgatta volna a leikéből feltörő indulatokat. Garaynak majdnem az egész ifjúsága az élet mindennapi szükségleteiért való küzdelemben telt eL Az ő élete valóságos példaképe az örökké munkálkodó, szívós, akaratú, a maga erejéből valamivé levő embernek. Ezért olyan rokonszenves a lelke különösen a mai kor embere előtt. Ha pedig családi környezetét nézzük, még jobban erősödik szeretetünk iránta. Mert, ha valaki sokat köszönhet szüleinek, akkor Garay az. Rá igen mély értelemben alkalmazhatók azok a szép szavak, amelyeket Prohászka Ottokár mondott egy alkatommal: „Az emberi lét forrása a család; azoknak az ingadozó lépéseknek, melyekkel az ember kikezdi földi pályáját, szintere a családi kör; az a legnagyobb iskola, melyben az ember emberré lett, az édesanyának öle, és a legnagyobb tanító, ki oly ügyesen és mesteri módon tud tanítani, megint csak az anya, az atya, a szülői tekintély. Aki igazán akar élni, annak azt a családban kell megtanulnia...” (7) Ilyen előzmények után indult el Pestre. A pesti tartózkodás évei döntő befolyással voltak életére. A zajos főváros törtető, izgatott világa szórakoztató lármájával, pezsgő életével sajátszerü hatással volt a kisvárosi élet egyformaságához szokott ifjúra. Mert, bár szerette a mozgalmas életét, de szerette falusias szülővárosát is minden apróságával, kisvárosias tarkaságával, csöndes járatú, lélekringató tempójával Az uj környezet: tudományos intézetek, irodalmi társaságok, könyvtárak és a nagyvárosi életmód azonban annyira magukhoz formálták, hogy később már ösztön- szerüen vonzódott a „kövi emberekhez”. Csak itt érezte magát jól, csak itt találta fel önmagát és itt elégítette ki igazán azoknak iránta megnyilvánuló becsülését, szeretetét. Az első években meglehetősen szűkös viszonyok között élt. Mivel ismerősei nem voltak, csak nehezen tudott szerezni egy-két tanítványt, akiknek díjazásából mégis ideig-óráig fenntartotta magát. Szülei nem sokat tehettek érte, maguk is nehéz gondokkal küzködtek. Egy év múlva jobbra fordult sorsa. Kovásznai Kovách Zsigmond házához került korrepetitornak. Boldogan írja szüleinek, hogy mily előkelő és gazdag család házához került. Közéjük illenem - írja - még kívántatik tökélyesülés, - ám még bakot nem lőttem s első megjelenésem nem volt a legrosszabb. Ez a gondtalan élet azonban meglehetősen rövid ideig tartott. Meghalt Kováchné s a család elköltözött a fővárosbóL Garay újra magára maradt és fenntartásáról kellett gondoskodnia. Bátran mondhatjuk, hogy az ő élete az örök költő-tragédia egyéni megismétlése volt. De ő nem csüggedt el; bár betegség is járult anyagi gondjaihoz, s növelte kiadásait, szerencsésen kigyógyult ebből is, visszanyerte derültségét és jókedvét. Először az orvosi fakultásra iratkozott be, de ezt a mesterséget, mint nem neki valót, hamarosan otthagyta s hosszas töprengés után bölcsészettanhallgató lett. Egyetemi évei alatt a német költőkön kívül különösen esztétikai tanulmányokat olvasott, Schlegelt, Sulzert és Krug filozófiai szótárát; kedvvel forgatta Shakespeare munkáit s odaadással merült el tanulmányozásukban. Ennek a búvárkodásnak későbbi drámaírói működésében nagy hasznát vette. Shakespeare hatása a magyar költészetre egészen sajátos kimenetelű s semmiképpen sem hasonlítható a franciák és németek drámaköltészetéhez, amelyekre pedig a nagy angol költőnek szintén lényeges befolyása volt. Csakhogy, midőn a franciák Shakespeare eredetien újító szellemével megismerkedtek, a drámairodalom náluk már jóval túl volt az első virágzási fokon. így Shakespearet nem is eredeti alakjában vették át, hanem válogatva, hozzáfaragva a maguk nemzeti ízléséhez. Nekünk a XVIII. századig sem drámánk, sem drámairodalmunk nem volt. Bessenyeivel bevonul ugyan a magyar dráma az irodalomba, de minden eredetiség és költői érzék nélkül. Inkább jó- akaratú törekvés volt a mi drámai költészetünk, amikor a XIX. század elején német közvetítéssel hozzánk is elérkezett a Shakespeare-áramlat. Ilyenformán Shakespeare-re drámairodalmunkban az a hivatás várt, hogy megteremtse a magyar drámát. És mindezek ellenére azt látjuk, hogy Shakespeare neve KaMert kincset, rangot S fényt nem birok, Ki mondja, gazdag Hogy nem vagyok? A képzeletnek Dús mezején, Királyi joggal Járkálok én; S van népem, e szív Szülötti mind; Kormányzom őket Szivem szerint, S a nép alattam Nem hord igát, Nem ismer osztályt, Nem babonát; Van díszpalástom, A tudomány, Rám ölthető ez Későn korán; Királyi pálczát, Azt is birok, A toll ez, melylyel Munkát irok. De mind ezek közt A korona Szivem szerelmes Menyasszonya. Garay János: Költő királysága zinczyiig csak puszta név maradt. Ő volt az első, aki Hamletet magyarra fordítja (1790). Ettőlfogva azonban Shakespeare mindig nagyobb ismertségre és jelentőségre tesz szert, míg végre az 1878-as Shakespeare-kiadással magyar klasszikussá vált. Művészete iránti fogékonyság évről-évre szélesedik és mélyül. Shakespeare követőinek sorát nálunk Katona József nyitja meg. Shakespeare utánzat a magyar irodalomban igen kevés található. (Dugonics András: Etelka Karjelben; Mérey Sándor: Szabolcs vezér; Tóth Lőrinc: Vata; Gaál József: A peleskei nótárius: Gyulai Pál: Vén színész; P. Szathmáry Károly: Julia). Ami van, azokban is a hatás inkább csak néhány jelenetre, mondatra és kifejezésre szorítkozik. Ilyen Shakespeare utánzó lett a mi Garaynkból is. (Folytatjuk.)
