Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)

2012-08-05 / 27. szám

I I 2012. augusztus 5. KULTÚRA SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Liszt idejében a szalonok hangszere volt a zongora A Múzeumok éjszakáján az éjfél előtti órá­ban különleges élményben lehetett része a közönségnek: a Vármegyeháza díszter­mében megszólalt Liszt Ferenc Szekszár- don használt zongorája. Lozsányi Tamás Chopin, Bach, Liszt, Mozart műveket ját­szott a Husek Miklós által felújított hang­szeren, és kísérte Francsics Ildikó Anikó énekét egy Händel oratórium-, vagy ope­rarészletben, Liszt dalban illetve egy-egy Händel-, Mozart- operarészletben. A koncert után Lozsányi Tamással be­szélgettünk erről a szekszárdiak szá­mára különösen értékes hangszerről- Ennek a zongorának az értéke elsősor­ban műemlék jellegéből adódik. Annak idején a restaurátorok és Lányi Péter is úgy instruált minket, hogy elsősorban ka­mara előadásokra alkalmas. Tehát a mű­sorválasztást is úgy célszerű kialakítani, hogy ne szóló Liszt-művek szerepeljenek benne. Annak ellenére, hogy állítólag Liszt játszott rajta, abban a tartományban kell maradni, ami nem nagy hangfekvésű.- Ezen a koncerten azért előfordult egy-két darab, amit lendületesen, el­söprő erővel játszott...- Igen, igen. Ez egy vállalás volt, de azért ott érződött, hogy a lehetőségeket túlha­ladta a műsorválasztás.- Miben más ez a zongora a maiak­hoz képest?- Organikusan az a különbség, hogy ez egy ún. bécsi mechanikás hangszer, a ma használatos zongorák pedig angol me­chanikával rendelkeznek.- Úgy tudom, ez fatőkés...- Az, hogy fatőkés vagy páncéltőkés, a hangolás megtartását segíti elő. A bécsi és az angol mechanika között viszont olyan a különbség, mint a gőzgép és a robbanómotor között. Tehát ez muzeá­lis értéket képvisel de a mai gyakorlat­ban ilyet már nem építenek.- Akkor ennek megfelelően régebbi korokból kellett műsort választani?- Ezért döntöttünk úgy, hogy elsősorban énekprodukciók legyenek. Az énekhang tökéletesen szól úgy ahogy Händel vagy Bach idején megálmodták, a hangszer hangolása pedig lehetővé teszi, hogy ezek korhű hangmagasságban szóljanak: pél­dául a C helyett alatta kettővel a B hang szólt. Úgy választottuk a műsort, hogy a koncertezésre alkalmas legyen.- Tehát egy, a mai igényeknek megfele­lő hangverseny nem játszható el rajta?- A hangszer mechanikus zörejei a repetí- ciós készsége, a dinamikai lehetőségei korlátozzák egy hangverseny értékét.- Miben kellett alkalmazkodni, más­ként játszani?- Egészében talán kicsit markánsabban kellett zongorázni.- Ennek a zongorának kicsit pu­hább, vagy keményebb, esetleg tompább a hangzása?- így van. A hangzásának van a hangtarto­mányában egy, mondhatjuk úgy, bája A mai zongoráknak erősebb, hangosabb a hangja. Ez annak idején elegendő volt, hi­szen nem dübörögtek a chopperek, a te­herautók, nem jártak discoba az emberek.- Akár egy nagyobb teremben is al­kalmas volt koncertezésre? Vagy nem is adtak hangversenyt ilyenben?- Talán igen. Inkább a szalonok hangsze­re volt a zongora Liszt Ferenc pedig legen­dásan nagy erővel játszott, csodájára jár­tak az emberek. Hihetetlen őserővel ren­delkező ember volt. Utazgatott hetekig, nem gyakorolt, és akkor is ugyanolyan re­mekül zongorázott. Kovács Etelka PANTEON TEMETKEZÉS Teljes körű temetkezési szolgáltatás Szekszárd, Alkony u. 1. 06-74/511-755 06-20/ 440 00 40 Készenlét: 0-2 4-ig 20/941-3376 www.panteon-temetkezes.hu www.panteonkft.eu NYÍLÁSZÁRÓ KERESKEDELMI KFT. SOHA VISSZA NEM TÉRŐ ALKALOM Augusztus 31-ig! Augusztusi akció! kedvezményt biztosítunk a nyílászárók ár ábc- 6 iégkamrís GEALAN, néfnci (JST kategóriás) musnyag sbtekok- 74 mm-et profttvsstegség- horganyzott acél marsvítés . körten futó tfttpla- 4-16-Low-e + Ag giz Ug.i.0-íi fokozottan hószigetelt üvegezéssel- minimum 5 év franciéval 900x1200 bukó-nyíló 4400 Ft 1200x1500 bukóflyüó 31.500 Ft az arax Keuvezrnennyei csoiweníen arak. az aa Konsegeft s taftamazzaK -vállaljuk nyílászáróink kiszállttásaL szakszerű bontását és beépítését hniJjvM fíi/ilAcvirÁit fÁritAamaivlunan ai—lulu. j.- öviRwU fiyiiö Scv'vu tv--í v St i ívi itvSrn viWwi'ii|*rii ___ilAttnlliA r-i,.„il »« — «» —lihl- nyitaszaroira vaiiaijuR reluxát. reoonyoK, szúnyognaton, párkányok szereMt KÉRJE INGYENES AJÁNLATUNKATHI TOVÁBBI KEDVEZMÉNYBCÉRT LÁTOGASSON fForduljon hozzánk bizalommal! SZEKSZÁRD, BÁTASZÉKI ÚT 74. Tel./fax: 74/510-397.74/510-398 . Mobil: 70/501-9778 E-mail: ajanUtkeres(3)aUscaabUk.t-onlme.hu • Web: alistaabUk.5mp.eu Ironman 3.8 km úszás-180km kerékpár, - 42 km futás. Ezek a távok önmagukban is kihí­vást jelentenek, de egymás után teljesíte­ni egy hosszú távú triatíonversenyen, már több mint sport. Az Ironman leg­fontosabb üzenete: „a cél maga az út”, élj olyan életet, ami alkalmassá tesz, hogy végigmenj a nagy napon, mert nem a verseny fáj a legjobban, hanem a felké­szülés. Iszonyú sok energia, hajnali felke­lés, lemondás és áldozat, az önző álmaink miatt nem csak magunktól hanem a csa­ládoktól, szerelmektől barátoktól akik mögénk állnak és támogatnak minket. 2012.07.28. Nagyatád Erre a napra készülünk 1-2-3 éve, amikor valamiért betoppant a gondolat, hogy ezt végig kell csinálnom. Ki kell próbálni, mire vagyok képes, hol van a határ, mennyi­vel tudom átlépni a magam korlátáit. Ennél jobb célt a sportban nem is talál­hatnék, mert teljes embert kíván, és tö­kéletesen egészséges életmódot. Sok­sok magányos kilométer a medencé­ben, aszfalton, erdőben, sok edzésterv- zsömle-óra, de egyszer csak eljön a nagy nap. Szombat óta más értelme­zést kaptak a fogalmak: fáradtság, holt­pont, meleg, forróság, küzdelem, ma­gány, barátság, önzetlenség. Mert nem csodálatos, hogy azok a sportolók, akik egész évben arra edzenek, hogy javítsa­nak kicsit a legjobb idejükön, fékeznek, megállnak, odaadnak, etetnek, itatnak, szerelnek, segítenek bárkin, aki az út szélén bajba kerül? Az Ironmanem 14 órája emlékké­pekben: Gyékényes-ágyúlövés-rajt-víz- kezek-lábak-buborékok-bóják-csend-2 kör-depó-végrebicajon-enni-inni-enni- inni-már Nagyatádon-még 3 kör- nutel- lás palacsinta- szembeszél-szembeszél- lábmasszázs- már nem tudok enni-de- pó-öltöző-futópálya- itt kezdődik az ironman-jesszus még egy maratom..- csak 11 kör- a csonthártyám nem fáj, puszi Elvirának!- ezen kívül minde­nem- gyomrom kész- csak inni-inni-in- ni- napsütés- forróság- utálom- támoly- gok- ne ájulj el! - átléptem a határt- cél­terület- összeestem- zokogok- alszom- felkeletnek- tovább!- már csak 12 km! - túlélni - ráz a hideg, de látom a célt- megint sírok- beértem-hihetetlen, Ironman lettem! Szekszárdról idén négyen teljesítet­ték a távot: Mátyás Kristóf, Bauer- Orbán Károly, Toms Krisztián, Posta Endre. Idén 570 induló volt, és 470-en értek cél­ba, soha még ennyien nem adták fel a versenyt.-pe-

Next

/
Thumbnails
Contents