Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-07-01 / 26. szám
2012. július 1. SZEKSZÁRDI VASARNAP U N N c Szekszárdi Szent László Napok (Folytatás az 1. oldalról) A szentmisét követően Szekszárd polgármestere, Horváth István ünnepélyesen megnyitotta a Szent László Napok rendezvénysorozatát. Amint arra a megyeszékhely első embere emlékeztetett, pár éve a Szent László Napokat vigadalomként hirdették, az idők folyamán viszont kezdett átalakulni, s lassanként az összetartozás napja is lett. A polgármester kiemelte: örömteli, hogy - függedenül attól, hol élünk, s milyen hittel rendelkezünk - mindenki együtt van ilyenkor a Szent János és Pál kápolnánál Hagyomány, hit és bor együvé vált ezen az ünnepen - hangsúlyozta Horváth István, majd rámutatott arra: Tolna megyében, Szekszár- don és környékén az emberek számíthatnak egymásra örömükben, bánatukban. A megnyitót követően a Babits Mihály Művelődési Házban Tor- nay Krisztina M. Petra SSND kolozsvári boldogasszony iskolanővér, a Babes- Bolyai TE Ökumenikus Doktori Iskolájának hallgatója tartott lebilincselő előadást a Szent László legendáról Másnap délelőtt igazi családi program várta az ünneplőket a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár udvarán. A gyerekek kartonpapírból készíthettek pajzsot, címert, vagy szalaggal díszített várkisasszonysüveget, és máris a középkorban érezhették magukat, aztán Torna és csapata reneszánsz játékaival próbálhatták ki ügyességüket. Megismerkedhettek a hangszerkészítés fortélyaival is. Kőszegi István Király Zsiga-díjas népi hangszerkészítő, a népművészet Kedves Édesanyák, Édesapák! r : ... A Micimackó Családi Napközi és Játszótiáz (Szekszárd, Pázmány tér 8, az újvárosi templom mögött) nyílt napot tart melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! Intézményünk megoldást nyújthat gyermeke napközbeni ellátására, ha szeretne visszamenni dolgozni, gyermekét nem vették fel bölcsödébe, óvodába, vagy ha csak egy kis szabadidőre vágyik. Gyermeke nyári ellátására is lehetőséget tudunk biztosítani kis létszámú, családias hangulatú csoportunkban, szakképzett nevelők segítségével. Nyílt nap időpontok: 07.03.(kedd) és 07.04. (szerda), de: 9:30-11:30, du: 15:30-16:30. Érd: 06-30/821-2280, mvw.mackoodu.hu mestere, akár a középkorban is fellelhető természetes anyagokból készített hangszereket mutatott be. Kovács Gábor viszont mindenki csodálatára egészen mai, hétköznapi, főként műanyag használati tárgyakból szerkesztett tökéletesen működő zeneszerszámokat a klasszikus hangszerek mintájára, például: „angolkürtöt” szívószálból, benzincsőből és műanyag tölcsérből. A legkülönlegesebb az a „nem létező” hangszer, ami teljesen a saját alkotása, és egyetlen darab van belőle a világon: vastag falú, műanyag üdítős flakon aljába, mint egy orgona sípjait nyolc különböző hosszúságú szívószálat erősített, amelyek az üvegbe fújva megszólalnak. Az Esz-klarinétnak megfelelő fúvós dob elkészítése sem volt egyszerű, de akadtak kevésbé furmányos, mégis nagy meglepetést okozó hangszerek, mint egy egyszerű biciklipumpa, vagy a felmosó rúdból készített „fuvola”. Amit viszont mindenki kipróbálhatott, az a szaxofon, a klarinét és a tárogató elvén működő szívószálból készített nyelvsíp, tetszőleges mennyiségű lyukkal a hangváltásokhoz. Még este is ilyeneken játszottak kicsik és nagyok. A gyerekek nagy örömére a délelőtt zárásaként koncertet adott a Csurgó Zenekar. Nemcsak muzsikáltak: népdalokat, megzenésített verseket, és saját szerzeményeket, de meg is mozgatták a közönséget. A kicsik egyszer huszárnak érezhették magukat, a ló hátára ültek, aztán a dal szerint vihar közeledett, eső esett, de kisütött a nap és a csacsi füle valóban megszáradt, ellentétben a zenészekkel akik a tűző napon csak egyre vizesebbek lettek. (Folytatás az 11. oldalon.)