Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-05-13 / 19. szám
2012. május 13. SPORT SZEKSZÁRDI ¥i<ámiAP gj Több mint ezer nevező - kiváló rendezés Tele a világháló a Borvidék Félmaraton dicséretével (Folytatás a 1. oldalról) Márkusék ugyanis még inkább a tömegesítés irányába nyitottak a harmadik versenyen - és kedveztek azoknak is, akik már régebb óta félmaratonra edzenek, de a Szekszárdi-dombság lankás völgyeivel való gigászi csatát még nem vállalják be. Kétszer is fölfutni vagy gyalogolni a Kálvária-tetőre, ez - mivel amatőrökről van szó - nagyon kemény erőpróba. Nos, ez a veszélyes szakasz - nagyon helyesen - a dupláról szimplára csökkent az idén, miközben nőtt a síkon, és a különleges környezetben futható szakasz a 21 kilométeres összversenytávon belül Bekerültek a versenyprogramba az egyénileg teljesíthető kisebb távok is -12,5, illetve 8 kilométer. Mint utólag kiderült, remek ötlet volt. így már újabb százan vegyültek el a nagy7 mezőnyben - már idén túllépve a bűvös ezres határt. Micsoda látvány volt a déli rajtnál a Garay tértől közel a Béla térig tarkálló embertömeg! Amely megmutatta magát Szekszárd tágabb belvárosában, megállítva a forgalmat kis időre, s kivívva a gyalogosok kitüntető érdeklődését. Aztán eltűnt a sokadatom a borvidéken. Csakúgy falták a kilométereket, miközben a Baktában, a Csötönyi és a Porkoláb-völgyben is érezhették a versenyzők a közönség szeretetét. A gazdák némelyike friss vizes palackot nyújtott a versenyzők felé, hogy az első frissítőig jobban bírják. De ilyen emelkedők után lejtmenet sem számít igazán erőgyűjtő pihentetőnek, mert a megkapaszkodás, a talpon maradás nagyon megviseli az izmokat, s olyan izomgörcs vagy izomhúzódás jelentkezhet, hogy feí kell adni a versenyt. Ez utóbbi is előfordult a versenyen. A népes csoportok állandó jelenléte a kifáradófélben lévőket átlendítette a holtponton, s mind fizikálisán, mind pszichésen képesek voltak energiatartalékaik mozgósítására. „Ha egy kicsit lemaradok, akkor feldob a táj, meg a nekem játszó zenekar. Amikor rákanyarodok arra az útra, aminek a vége a Remete kápolna és környéke lesz, akkor talán gyűjthetek erőt a Kálváriára való följutáshoz.” Hányán mormolhattak magukban futás közben efféle monológot? S hányán lesznek majd a most rövidebb távokon teljesítők közül olyanok, akik jövőre egyénileg belevágnak a teljes távba?! Mert ennek a futódzsemborinak, aki valamilyen szinten edzi magát, bizony előbb-utóbb a részese akar lenni - nem csupán nézőként. Szurkolóként is remek program a Borvidék. Mert amíg lesem-várom az én kedvenceimet, addig figyelem azt a versenyzőt, aki minden évben kézenjárásban teszi meg az utolsó métereket, tapsotok a szaharai forróságban zajló ukramaraton magyar specialistájának, Szilva Lajosnak. Rácsodálkozok a hajtott háttal, különleges stílusban „kenguruzó”, hetvenkedő Tabajdi Józsefre, az utolsó métereket már kiskorú gyermekeivel a kezében lefutó családanyára, az apa-lánya duóra, a Kocsis lányokra, Virágra és Annára. A helyi ismert arcokra: az el- nyűhetetlen, évtizedek óta rendszeresen sokat futó Nemes Miklósra, a maratonokat is teljesítő „kadarkásokra”, például Kerekes Lacira. Aztán a rekreációs céllal rendszeresen futó háziorvosra, Schrancz Róbertre, a nagy tárokat természetben futó kardiológus főorvosra, Zsig- mond Árpádra - no és fiára, Elődre is, aki egyszer már megnyerte az abszolút versenyt, most pedig második lett. (Az abszolút győzelmet a nemrégen még profinak számító, de már levezető Berecz Lajos szerezte meg 1 óra 16 perces időeredménnyel) Ezernyi arc, mondhatni hétköznapi hős - olykor nem hétköznapi történeteket hordozott magában az őket összehozó szekszárdi Borvidék Félmaraton. (A részletes eredmények a www.borvidekfelmaraton.hu-n.) B. Gy.
