Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-03-18 / 11. szám
, SZEKSZÁRDI mmwmMB DIÁKSIKER Minden vendéglátós szakmában jeleskedtek a szekszárdi tanulók 2012. március 18. Aranyakkal, ezüstökkel honorált finom, magyaros ízek Guggoló sor: Gyergyói Barbara cukrász- (aranyérem) Barducz Zoltán, Arnóczki Leila pincértanulók (ezüstérem), Kovács Ákos szakácstanuló (arany- és ezüstérem), segítője Hábel József. Álló sor: felkészítők: Fábián Gyula, Szemest Judit, Horváth János, Orbánné Palkó Mária, Sill Attila Nagy az öröm a Szent László Szakképző Iskola TISZK Vendéglátó- Szakképző Tagintézményének háza táján. Okkal. A tatai országos szakmai versenyről, a hagyományos Farsang Kupáról - amely hidegkonyha, az úgynevezett artisz- tika, valamint cukrász, felszolgáló, pék és koktélkeverő kategóriában zajlott - a közelmúltban a szekszárdiak két első és két második helyet, illetve két különdíjat hoztak el. Az iskolában zajló magas színvonalú szakmai munkát egy-egy arany, ezüst vagy éppen bronz eddig is jelezte - ez már Kovács János mesterszakács, gya- korlatioktatás-vezető idejében jellemző volt az intézményre de arra nem nagyon akadt példa, hogy a szekszárdi szakiskola diákjai egyszerre ennyien kiemelkedjenek az országos mezőny közel százötven résztvevője közüL MINDHÁROM SZAKMÁBAN MARADANDÓT ALKOTTAK A megmérettetésre 12 iskola küldte el a legjobbjait, köztük a szekszárdinál jóval nagyobb tanulói létszámmal rendelkezők is, ahol elméletileg több, az átlagból kiemelkedő képességű növendékkel számolhatnak. A szekszárdi vendéglátósok sikereit csak növeli, hogy egy igen erős, nívós versenyben érték el azokat Sill Attila, Orbánné Palkó Mária, Szemesi Judit és Fábián Gyula tanítványai három szakmában (szakács, cukrászat, felszolgáló) indultak a versenyen. A cukrászversenyző Gyergyói Barbara az artisztikában és a napi készítmények kategóriában indult (az előbbiben első helyet ért el, az utóbbiban különdíjat kapott). A szakács kategóriában induló szekszárdi versenyző, Kovács Ákos pedig hidegkonyhai munSzekszárd Megyei Jogü Város Önkormányzata a Szekszárd Város Arany- könyvéről szóló 14/2011. (IV. 12.) ön- kormányzati rendeletére hivatkozva (olvasható a Polgármesteri Hivatal honlapján) a következő módon és az itt jelzett határidőre várja a város polgárainak, közösségeinek, valamint intézményeinek, gazdasági és társadalmi és egyéb szervezeteinek javaslatait a 2011-es naptári év megörökítésre érdemes eseményeiről Az Aranykönyvbe vak) bejegyzés indoka lehet, olyan • kiemelkedően fontos pozitív, Szekszárdot érintő esemény amely méltó arra, hogy a város történetének részévé váljon, • kiemelkedő - szekszárdi személyhez, közösséghez, intézményhez kötődő - teljesítmény, • neves személyiség látogatása, kát készített, és a teljes mezőnyben egyedüliként, zöklségfaragást is bemutatott (az előbbiben ezüstérmet, az utóbbiban különdíjat kapott). A két fel- szolgákátanonc pedig a díszterítésben és a zsűri tagjaival ezt követően folytatott szakmai diskurzusban is jeleskedett (Arnóczki Leila, Barducz Zoltán együtt ezüstérmet és különdíjat is kapott). A részletekről, az előkészületekről eredmények mögötti munkáról Sill Attilát, a Szent László TISZK Vendéglátó Tagintézményének gyakorlatioktatásvezetőjét kérdeztük.- A szakácsoknak egy melegen elképzelt, hidegen kitálalt három fogá- sos napi menüt kellett elkészíteni és egy nyolcadagos dísztálat. Nyilván nem ott a helyszínen, hanem az iskolai gyakorlóhelyen, hisz ezek mögött több • természeti jelenség, amelynek jelentős kihatása vök a város életére, • események és teljesítmények - a reál és a humán szférában -, amelyek új értéket teremtettek, illetve a város himevét jelentősen emelték, vagy a városban lakók életminőségét pozitívan befolyásolták, • kitüntetéseknél azok a szekszárdi polgárok, közösségek javasolhatók, akik a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése vagy Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által alapított, valamint a köztársasági elnök, illetve országos hatáskörű szervek kitüntetettjei, • a rendszeresen ismétlődő események, megemlékezések, nagyrendezmint húsz óra munka van. A cukrásztanulónk például két napot dolgozott a karamellmutatványán és a napi készítményként elkészített legyező tortával illetve a képviselőfánkkal.- Nem feltételezzük, hogy a tanulók inkorrekt módon külső segítséget vesznek igénybe hazai környezetben versenymunkák készítése közben, de a zsűrinek arra is kell gondolnia, hogy - mivel gyarló emberek vagyunk - bizonyos esetekben ilyesmi megeshet.- Jogos a felvetés. Éppen ezért ezúttal is vinnie kell mindenkinek magával a versenyre a plusznyersanyagot, mert a zsűri alkalmasint megkéri a tanulókat, hogy7 a hidegkonyhai vagy éppen a cukrászati mutatvány egy elemét- rendszerint a legnehezebbet - készítsék el újra a helyszínen. vények esetén a javaslatban a jubileumi alkalmakon kívül felterjeszthető az adott évben különösen kitűnt rendezvény (illetve annak eleme) is, • az általános és a középiskolák diákjainak tanulmányi sport, művészeti, kulturális versenyein az országos I-III. helyezettek, illetve az arany, ezüst, bronzéremmel kitüntetettek, az OKTV és az OSZTV versenyeken az országos I-III. helyezettek kerülhetnek az Aranykönyvbe. A bejegyzésre javaslatot tehetnek szekszárdi polgárok, közösségek, intézmények, gazdasági, társadalmi és egyéb szervezetek. A javaslathoz szükséges űrlap letölthető a Polgármesteri Hivatal honlapjá- A szekszárdi küldöttség elsősorban a szakácsoknál a hidegkonyhai díszítőmunkában, a Kovács Ákos által kifaragott, népi motívumokkal díszített juhász „alkotásért” remélt kitüntető elismerést, aminek egy ezüstérem lett is a jutalma, de arra nem számítottak, hogy a hidegkonyhai prezentációjuk az aranyat is kiérdemli! Az meg stílszerűen szólva a habot jelentette a tortán, hogy cukrász- és pincérsikerek is születtek. Az előbbit már előrevetítette az a kellemes látvány, hogy a zsűri nem csak csodálta a szekszárdi süteményeket, hanem el is fogyasztotta azokat, amire más asztaloknál nem volt példa- említette büszkeséggel Sill Attila.- Mi az idei, a vártnál nagyobb siker titka?- Az utóbbi másfél évben fokozottan figyelünk arra, hogy tanulóink a különböző versenyeken is induljanak, és ezzel is meg tudják mutatni a nálunk folyó magas szintű képzést. Az iskolánkban működő „A Jövő Vendéglátóipari Szakembereiért” Alapítvány anyagilag is támogat bennünket ebben. Ez a mostani, egy nagyon jó évjárat az iskolában, ilyen nem mindig van. Igyekeztünk a magyar ízvilágra jellemző, finom ételeket készíteni. Régebben a hidegkonyhai versenyek arról szóltak, hogy a szemnek legyen nagyon szép. Ma már a legfőbb cél az, hogy a diákok megtanuljanak olyan technológiákat, eljárásokat, ami átvihető a napi gyakorlatba is. Hiába szép valami, ha azt száz adagban nem lehet elkészíteni s ezt a zsűri is fontos szempontnak tartotta az értékelésnél. A művészi hajlamok kiélésére ott az ar- tisztika, az asztal felöltöztetését szolgáló zöldség- és gyümölcsfaragás, kétségtelen nagyon hatásos tud lenni: megfogja, lenyűgözi a vendéget, igyekszünk ezt is művelni. B. Gy. ról illetve hivatali időben átvehető az ügyfélszolgálati irodában. Kérjük, éljenek javaslattételi lehetőségükkel és az aranykönyvi rendelet követelményeinek megfelelő eseményekről, teljesítményekről, személyekről küldjenek kellően indokolt javaslatokat 2012. április 16-i határidőig a következő címre: Postai: Dr. Dobos Gyula nyugalmazott levéltárigazgató, Tolna Megyei Levéltár Szekszárd, Pf. 33- (A borítékon: Aranykönyvi javaslat) vagy e-mail: dob66l2@mailiif.hu A közgyűlés által jóváhagyott Aranykönyv a Szekszárdi Vasárnap 2012. augusztusi számában jelenik meg. Felhívás javaslattételre: a Szekszárd Város Aranykönyvébe történő bejegyzéshez