Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-02-26 / 8. szám
6 ,■ SZEKSZÁRDI VAS4RNAP MOZAIK 2012. február 26. A népdaléneklés után mesemondásban is sikert aratott A PTE-IGYK hallgatója nyerte az országos mesemondó versenyt Varga Alexandra, a PTE Illyés Gyula Kar I. évfolyamos óvodapedagógus hallgatója először lépett fel mesemondóként, és első megmérettetésén, a népek meséi IV. országos egyetemi és főiskolai mesemondó versenyen rögtön győzelmet aratott. Alexandrával, akinek 19 társa volt az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara és Könyvtára által rendezett versengésben, felkészítő tanára, Tancz Tünde, egyetemi tanársegéd irodájában beszélgettünk.- Melyik mesét adtad elő ezen a versenyen?- Egy gyimesi csángó népmesét: A boldog embert. Mivel korábban nem mondtam mesét, viszont népdalokat énekeltem, szerettem volna, hogy valami ismerős is legyen számomra az előadás során. Ebben a mesében, amit Budai Ilonától tanultam az Óbudai Népzenei Iskolában, szerepel egy népdal.- Részt vettél a népzenei iskola képzésén?- Évről évre egy-egy hetet, rendszeresen járok népdal táborokba, a zeneiskolában pedig zongorázni tanulok, néha csatlakozom a kórushoz is. A népdal mindig része volt az életemnek. Népdaléneklési versenyeken országos bronz, regionális arany és kiemelt arany minősítést szereztem.- Gyimeshez van valamiféle kötődésed? Úgy tudom, szép, ízes nyelven adtad elő a mesét...- Nincsen, bölcskei vagyok. Az ízes beszédet a Budai Ilonától kapott hangzóanyagról tanultam. Szülőhelyemen, valamint Madocsán néptáncoltam úgy kilenc évig. A mesét népviseletben adtam elő a versenyen. A blúz a nagymamámé volt, ehhez egy tájegységhez nem kötődő virágmintás szoknyát vettem feL Édesapám, aki szívesen foglalkozik néprajzzal, félti ezt a régi blúzt, de én szerettem volna ezzel megtisztelni ezt a rangos versenyt - Az Irodalomtudományi és Nyelvészeti Intézet koordinálásával már a kezdetektől részt veszünk az országos egyetemi és főiskolai mesemondó versenyen, de eddig „csak” különdíjas hallgatónk volt - vette át a szót Tancz Tünde. Mindig a Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án tartott népmese napjához kapcsolódóan rendezünk egy házi fordulót, amelyre bármelyik szakról jelentkezhetnek hallgatók. Egy'- egy tehetséggel nem itt találkozunk először. Van olyan, akire már az alkalmassági vizsgán felfigyelünk. Nekem könnyű dolgom van, mert anyanyelvi tárgyakat tanítok, ennek során vagy' a memoriterek előadásakor meghallom, ki hogyan beszél. Szandinak, mivel az éneklés felől jött, új terep volt a mesemondás. Mégis hitelesen és magával ragadóan adta elő a népmesét a rangos zsűri: dr. habil Mikonya György dékán, dr. Csíkvári Gábor tanszékvezető főiskolai tanár, dr. Nagy Katalin főiskolai tanár, valamint a versenytársak és a gyermekzsűri előtt. Érdekes műsorszámként Szőke Mihály jelnyelven mesélt, mielőtt a verseny megkezdődött volna. A jelbeszédet Kévés Zsuzsanna tolmácsolta.- Milyen tervei vannak a jövőben Alexandrával?- Szeretném, ha jelentkezne a Ka- zinczy-versenyre, és más versmondó versenyekre, valamint a Kossuth-szó- nokversenyre. Kovács Etelka Varga Alexandra és felkészítőtanára, Tancz Tünde Mátraaljai kiútkeresők a boregyetem évadnyitóján A kézművesség remek ízei a fehérboroknál Három eretnek, a dolgok ottani folyása ellen tiltakozó, feltörekvő mátraaljai borász (Karner Gábor, Losonci Bálint és Szecskő Tamás) mutatta be portékáit és osztotta meg gondolatait a szekszárdi boregyetem idei első „szemináriumán” a borszerető hallgatósággal. Három, felettébb szimpatikus negyvenes, akik - noha sokáig semmi közük nem volt a borászathoz, felmenőik sem művelték a szakmát - nagy-nagy rosszallással figyelték Nagyréde, Gyöngyöspata környékén a spekuláns tőke megjelenését, a szőlő meglehetősen nyomott áron való elhordását, az önálló, helyi borászat ellehetetlenítését, a jó célokért megjelenő működő tőke hiányát. Egyszerre csak, úgy az ezredforduló tájékán annyira elkapta őket a „harctéri idegesség”, hogy civil foglalkozásukat is felejtendő, alig egy hektárral indultak el a családi gazdálkodás rögös útján. Cselekvőén tiltakoztak az ellen, hogy a Mátra alján csak olyan tömegborokat lehetne előállítani, ami az utóbbi évtizedben imázsrombolóan jellemző, s amihez a szakma „megvett” képviselői is kedvesen asz- szisztálnak. TERMÉSZETES TISZTASÁG ÉS EGYEDI ÁSVÁNYOSSÁG Abban azonban mindhárman rendületlenül egyetértettek, hogy kézműves borászatot csinálnak, a metszéstől a palackcímkézésig jeligével. Kulcsmozzanat volt a tőketerhelés, annak nagy általánosságban a fél kilótól az egy kiló közöttire történő visszavétele. Minden mást különösebb hókuszpókusz nélkül, a jó gazda gondosságával és szakszerűségével maguk végeztek, és végeznek most is. S ezt a mátraaljai természet, főképpen a talaj - melyben párját ritkító módon egyszerre van jelen a messzeség és a vulkanikus jelleg produkálta ásványosság -, a fehérborokat illetően, élég szépen meghálálja. Jó értelemben véve karakterében valami mást kaptunk, mint amit a Balatoni borvidékről, az Alföld déli részétől egészen föl Ceglédig megszokhattunk. A boregyetem asztalainál helyet foglaló szakemberek a rizlingszilváni, a cserszegi, a különböző furmintok kóstolgatása közepette a különleges savstruktúrára, az ízek markánsan kiérezhető tisztaságára hívták fel a figyelmet, ami miatt érdemes lesz emlékezni ezekre a borokra. Apropó tisztaság! A készítők felettébb büszkék rá, hogy olyan borvidéken dolgoznak, ahol a természet mindent megadott „Ezekhez a borokhoz tényleg nem kell hozzáadni semmit, mert azzal csak elrontani lehet” - jegyezték meg a kóstolgató közönség jól érzékelhető pozitív visszajelzése közepette a vendég előadó borászok. JÓL IHATÓ, DE KÖNNYEN FELEJTHETŐ VÖRÖSBOROK Nem egyoldalúan fehérboros vidékről van szó, bemutatkoztak a mátrai dűlőkből származó kékfrankosok, például még a Horthy-idők- ben kialakított, akkor elnevezett Vitézföldről, de megismerkedhettünk egy 2008-as Tavaszföldi Kékfrankossal is, meg egy másikkal is, az Úrrá teszi névre hallgató, 2009-ből származóval (az előbbi kettőt Karner Gábor, az utóbbit Losonczi Bálint jegyzi). Ha enyhén fogalmazunk, akkor azt írjuk: könnyen felejthető borok voltak, ha durvábban, akkor emlékeztetünk arra, hogy a mi kertbarátköri borversenyünk középmezőnyébe se fértek volna be, ami az egy ik jól ismert borászunk markáns véleménye volt. Hiába no, a kékfrankos fellegvárában vagyunk, a sokszínű kékfran- koskínálattal eléggé el vagyunk kényeztetve. Szóval Szekszárdon, Villányban és Egerben - legalább is a mostani, boregyetemi tapasztalatok alapján - egyelőre nyugodtan alhatnak a borászok, már ami a nagy minőségekben a, közeljövőben a Mátraaljaáról várható esetleges konkurenciát illeti... Aligha véletlen, hogy a Túrán nevű, valójában dessert bor vitte a prímet az itt bemutatott vörös portékák kö- züL Könnyen megeshet, hogy ez a szőlőfajta más, a fehérnél jóval szű- kebb perspektívát kínál ezen a borvidéken, bár ebben véletlenül sem akarunk állást foglalni, véleményeket ütköztetni sem - noha egy boregyetemtől nem állhat távol ilyesfajta elemzői igény sem. De mindenképpen hagyjuk meg ennek a három szimpatikus fiatalembernek azt az örömet, hogy ezekkel a boraikkal hazai környezetben már átlépték az általuk kritizált tömegbor kategóriát. Fehérboraikkal mindképpen új élményt nyújtottak a hagyománytisz- telően kísérletező „srácok", akik mára már néhány hektáron is önfenntartóvá váltak, s borászok lettek a szó legnemesebb értelmében. Például az a Zöldveltelíni, ami az országosan elátkozott 201Oes évjáratból vak), egyedi savérzetével bizony megfogta a közönséget. Gyaníthatóan a boregyetem lezárása után a rögtönzött pincelátogatások során újra került ebből is, no meg azokból tokajitól és' egritől eltérő karakterű furmintokból is a poharakba. B. Gy.
