Szekszárdi Vasárnap, 2012 (22. évfolyam, 1-47. szám)
2012-01-08 / 1. szám
2011. január 8. ÜNNEPI VISSZAPILLANTÓ kft/ Dupla öröm az újvárosi társaskör karácsonyi ünnepségén A katolikus óvoda ovisai gyönyörű betlehemes műsort adtak elő Nagyon emelkedetté tette az Újvárosi Katolikus Társaskör ajándékosztással egybekötött karácsonyi ünnepségét a Szent Rita Katolikus Óvoda verses, zenés, pró zás - egészen kiváló - betlehemes műsora. Ilyen életkorban nem szokványos produkciót láthattunk, nem kis munka lehetett ennek az összeállítása, betanítása, és szinte hiba nélküli előadása - jött a gratuláció azoktól a témában jártas meghívottaktól, akik úgy általában a hétköznapok során is látnak-hallanak gyermek fellépőket szólóban, és csoportosan is. A meglepetésnek szánt kis előadás bizony „megfogta”, ezáltal érzelmileg ráhangolta a karácsonyra a teremben helyet foglak), mintegy száz társasköri tagot, akik évközben találkoznak is verset mondó, különböző elbeszéléseket szépen fölolvasó csöppségekkel, de ez a produkció föltette az eddigiekre a koronát. Volt, aki személyesen fejezte ki a háláját a két óvónőnek, Borbásné Péter Tímeának, Valiguráné Varga Máriának, és nekik segédkező Halmainé Föglein Andreának, többen pedig a társaskör eszpenz azonnal! Záloghitel aranyékszerekre Folyamatos törtarany felvásárlás Hagyató k-Műtárgy-Ekszer Vétel-eladás-értékbecslés 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 23. • Tel.: 74-315-994 Nyitva tartás: H-P: 8.00-16.30, SZ: 8.00-12.00-ig GYORS - KORREKT - BIZTONSÁGOS Horvátit István polgármester adta át a csomagokat a megjelenteknek világi elnökét, Gyurkovics Jánost és a civil szervezet vezetőjét, Horváthné Editet kérték meg arra, hogy nyilvánítsanak köszönetét a fentebb említetteknek ezért a produkcióért. Ilyen előzmények után még jobban esett a társaskörben most is elmaradhatatlan ajándékosztás. Horváth István polgármester és dr. Haag Éva alpolgármester most is gazdag csomagokkal érkeztek, hogy a társaskör hetven évet az idén betöltő, illetve afölötti tagjainak örömet szerezzenek.- Válság van, de ez a csomagokon egyáltalán nem látszik. Harmincezer forinttal többet juttatott a város, így a szaloncukor, a többféle déli gyümölcs, a tea mellett kávé és még egyéb finomság is van a csomagokban, ami azok számára biztosan nagy öröm, akiknek a lehetőségei nem engedik meg, hogy ezekből szabadon vásárol janak - mondta Gyurkovics János, miközben már elkezdte megszervezni a „társasköri futárszolgálatot”. Hogy azok is gyorsan megkapják a csomagjukat, akik nem tudtak eljönni az ünnepségre.-Jó érzés adni is, az újvárosiak évek óta a város legaktívabb civil szervezete, minden városi nagy rendezvényhez kapcsolódnak. Azt a gazdag programot, amit minden évben megvalósítanak, ahogy működik ez az idős, de tevékenyembereket összegyűjtő szervezet, ahogy gyarapodnak évről évre, az előtt tényleg le a kalappal! - jegyezte meg lapunk érdeklődésére a csomagokat egyébként személyesen átadó polgármester. B. Gy. 20% kutyák és cicák részére január és február hónapban kedvezménnyel. a mütött állatok ingyenes veszettség elleni oltásban is részesülnek Központi Állatkórház (intézményvezető: dr. Hadházy Ákos) Szekszárd, Mikes u. 14. Felvilágosítás és időpont-egyeztetés: 74-315-351